Topic: A kicsik is útra kelhetnek

A kicsik is útra kelhetnek
http://meder.hu/MederPoorborito.pdf

Sziasztok!

Akik nem tudnák, azoknak írom le ezt részletesebben:
A felvidéki (Nagyfödémes) Poór József,
író, költő, zenész, hajós, stb.,
(talán egyszerűbb volna felsorolni mi nem :-)
nem mellesleg most a Jóska nagyvitorlájával hajózik Áron,
rendszeresen közölt három felvidéki sajtóba cikkeket Áron útjáról,
a Vasárnap-ban a teljes út megjelent. Ezt kiegészítve illusztrációkkal,
versekkel (ő dalszövegeknek titulálja), 40 fényképpel,
egy csinos kis könyvet szerkesztett (162 oldal, 1650 Ft).
A könyv társ-szerzőjeként Áront is feltüntette, mivel a képek,
naplórészletek tőle származnak, és sokat leveleztek is e témában.
Így Áron majd a bevételből is részesül ami most nem jön rosszul neki.

Mivel a könyvterjesztők igen magas jutalékot kérnek,
megpróbáljuk e fórum segítségével is terjeszteni.

Koperben már lent lesz a könyv, akik odajönnek
mindkét szerzővel dedikáltathatják is...

Tudnotok kell még, hogy Áron is készül egy könyvet írni,
az más jellegű lesz, "összeférnek a naptárban"...
akarom mondani könyvtárban :-)

Szóval írjatok ide, vagy az én vagy az Áron címére,
ha szeretnétek ebből a könyvből.

A könyvhöz majd jó szórakozást,
addig meg türelmes várakozást:
mi
aron@meder.hu
istvan@meder.hu

Re: A kicsik is útra kelhetnek

A kicsik is útra kelhetnek

P. Jóska üzenete:

A gyorsfutár meghozta a nyomdából a friss szagú könyvet,
mely Koper kikötőjében tengervízzel meglocsolva elnyeri:
A Carina vitorlás Föld körüli útja, avagy
A kicsik is útra kelhetnek nevet, elkövetői
Méder Áron és Poór József által.
http://meder.hu/MederPoorborito.pdf

Áron szerencsés hazatérésének alkalmából
a könyvkiadó azoknak a vásárlóknak,
akik Koperben fogadják a Carina kapitányát,
kedvezmény gyanánt, egy jó felvidéki sört,
Aranyfácánt mellékel a könyvhöz,
a kapitány és a jelenlévők egészségére.
Poór József és a kiadó, VTV stúdió

--------------

A programok besűrűsödése miatt,
a terjesztéssel csak a jövő héten kezdünk foglalkozni.
Megértéseteket köszönjük.

Üdv:
mi

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Így ismeretlenül is, szeretnék gratulálni Neked ehhez az emberfeletti és gyönyörű teljesítményedhez!!!

Re: A kicsik is útra kelhetnek

A kicsik is útra kelhetnek

Sziasztok!

Előfordulhat, hogy valakinek nem válaszoltam a könyvet igénylő levelére.
Ha van ilyen, akkor kérlek mégegyszer írjon.

Különben már volt, akinek postán küldtem, így tudom az árát:
a boríték 55 Ft, a postaköltség 165 Ft, a könyv 1650 Ft

Nem utánvéttel, hanem átutalással gondoltam, az nekem egyszerűbb.

Üdv:
mi

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Kedves Zoli, vagy aki ráismer!

V. Zoli Törökbálintról (SeaSkip Rebell, Mánia) könyvet kért.
Az e-mail címe nem működik. Kérem vegye fel velem a kapcsolatot.

Üdv:
mi

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Sziasztok
Szívesen vennék egy könyvet én is.
Ha nem túl nagy kérés dedikálva szeretném.
Kérlek írjátok meg a számlaszámot emailben.
Köszönöm szépen Máté

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Sziasztok!
Először is, gratulálok Áronnak és Carinának :-)!
Kérdésem lenne: a könyvet a hajónál meg lehet vásárolni, vagy csak póstai úton?
Köszi előre is és szép estét!
Ági smile

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Nekem már van egy dedikált példány. smile Nagyon köszönöm. Nagyon olvasmányos, tartalmas, azoknak különösen ajánlom, akik a Világjárók könyveken nőttek fel. Amikor éppen nem olvasom, méltó helyén Thor Heyerdahl, Bouganville és társaik mellett pihen.
Baráti Üdvözlettel: Nagy Csaba

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Először szombaton láttuk meg a Nejemmel a hajót, (valamelyik újságban olvasott róla). Mindjárt lefigyeltem a www.meder.hu linket, (és azóta napi 14-16 órában a jachtnaplót olvasom a Neten).

Okt. 5-én sikerül Áront személyesen is megismernem, (ha esetleg emlékszik rám: én vagyok az a szemüveges, dagadt, ex-hőlégballonos csávó, aki már 63,5 évesnek néz ki, merthogy pont annyi). Mindjárt dedikáltattam Vele egy példányt a könyvből, és rájöttem, hogy a napló olvasása közben miért rezonált be néha a lelkem... A megfejtést a könyv 18. oldalán a 2. bekezdés 5-6. sorában találtam meg.

Köszönöm Neked, Áron, az öcséim nevében is, (Apánk révén ugyanis közelről érintettek vagyunk a dologban).

Last edited by tetigi (2009-10-06 00:23:57)

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Sziasztok!

Valernovics Zoltán Törökbálintról kért egy könyvet, de az e-mail-je nem működik.
Ha valaki ismeri, kérem jelezze...

Üdv:
mi

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Sziasztok!

Az általam írt könyvet az utamról a Jaffa Kiadó fogja kiadni jövő Februárban. (Karácsonyra ígértem, de nem jött össze!)
Poór József által írt, szerkesztett és kiadott könyvet, aminek a címe:
A CRAINA vitorlás Föld körüli útja avagy A kicsik is útra kelhetnek kis példány számban még van
és dedikálva megvásárolható. Ha érdekel írj egy e-mailt.
Békét és Szelet!
Áron

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Kedves Áron,

és is kérnék egy dedikált példányt a könyvből, ha van még raktáron.

Ezt már láttad :-)

http://www.voilesetvoiliers.com/items/r … cture/5460
http://www.voilesetvoiliers.com/items/r … cture/5431

Ha kérsz egy számot a magazinból majd küldök.

Jó szelet !
Pali

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Szia Áron!
Nagyon tisztellek azért amit véghezvittél, elég sokat olvasgattam a naplódba is, szóval minden elismerésem.
Szeretnék kérni egy dedikált példányt a fent említett könyvből, és természetesen a te egyéni könyvedből is, ami a későbbiekben fog megjelenni.  Küldjél nekem légyszives számlaszámot, és hogy mennyit kell utalnom, én pedig küldöm a postacímet.

Azt meg lehet tudni hogy miben fog különbözni a két könyv? A második a személyes naplód lesz?
Üdv, Ditta

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Szia Ditta!

Köszönöm szépen! Most írtam egy e-mailt Neked a könyvvel kapcsolatban.

A két könyv között a különbségek:
Poór József, zenész, író és vitorlázó, de ami a legfontosabb jó barát írt egy kicsi fekete-fehér zsebkönyvet az utamról kis példányszámban, Felvidéken kiadva. Érkezésem előtt jelent meg és Ő ezzel köszöntött Koper kikötőjében. Kis példányszámban lett kiadva és a terjesztése is főként magán úton történik. (Már nincs sok belőle !) Röviden összefoglalva ez egy exkluzív kiadvány főleg barátoknak, ismerősöknek és azoknak, akik követték az utamat.
Az én könyvemet februárban adja ki a Jaffa Kiadó. Külsőre: normál méretű, kemény fedeles, színes képekkel. Tartalomban: én írtam, vagyis az én szavaimmal van elmesélve az én történetem. Nem naplószerű, nagyon kevés benne a napló idézet. Néhány fontos részletet kiemelve és sokszor leírva mit is éreztem. Talán emiatt személyesebb hangvételű.

Amikor Henri Bergson 1927-ben megkapta az Irodalmi Nobel-díjat, azt mondta, hogy „ne arra figyelj, amit mondanak, hanem arra amit tesznek”. Ennél jobbat én sem tudok mondani :-)

Link ajánló:
http://www.turnoffyourtv.com/
http://www.infowars.com
http://www.democracyisnotfreedom.com
http://www.americanfreepress.net
http://www.antiwar.com
Freedom Force Int.: http://www.freedom-force.org
The Future of Freedom Foundation: http://www.fff.org

Könyvek:
http://www.goodreads.com/
Gary Allen: None Dare Call It Conspiracy
Gary Allen: Say "No!" to the new world order
James  Bovard: Lost Rights
Katherine Albrecht: Spychips, http://www.spychips.com

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Szia Áron!

Ha még lehet, én is szeretnék egy dedikált példányt a könyvedből! Békés, Boldog Karácsonyt Kívánok! (ui: Mikor jössz felénk élménybeszámolóra? (Hévíz-Keszthely) Szerintem sokan kíváncsiak lennének Rád!)

Üdv
Dani

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Szia Dani!
Ok. Írtam egy e-mailt Neked a könyvvel kapcsolatban.
A Keszthelyi élménybeszámoló: 2010 Febr. 1. 18:00, Művelődési Ház
Kellemes Ünnepeket!
Áron

Linkajánló: http://www.gomboc.eu

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Szia Áron!

Először is gratulálok ahhoz, amit végigcsináltál! Ahogy valamelyik interjúban mondod, vannak, akik meg akarják mondani helyetted, hogy mi is az utad üzenete. Nos, én nem vetemedem ilyesmire, csak azt tudom, hogy az én számomra mi!

Szeretnék egy példányt rendelni Poór József könyvéből (és persze majd a Tiedből is, amint megjelenik)!
Hol és mikor lesznek élménybeszámolóid?

Minden jót!

Üdv:
Zoli

Re: A kicsik is útra kelhetnek

Szia Zoli!

Most írtam egy e-mailt Neked a könyvvel kapcsolatban.
Élménybeszámolókról itt lehet majd olvasni, ha lesz arról ide írok:
http://meder.hu/bb/viewtopic.php?id=168

Jó szelet!
Áron