SAILING.HU Az Internetes Vitorlás Magazin SAILING.HU Az Internetes Vitorlás Magazin
Kiemelt hírünk: 47 napom a Carina fedélzetén Sporttörténet, 2006. november 14. (15:23)
Koper (Szlovénia) – Gibraltár (Br.) Eddig több mint 2,500 tmf-et vitorláztam 47 nap alatt (3 nap Malaga a szerviz miatt). Összességében mindenféle nagyobb probléma nélkül. Apróbb problémák vannak, de szerintem ez normális és elfogadható.

Ez volt az első nagyobb szakasza az utamnak. Kicsit értékelem is, és kicsit tovább gondolom a lehetőségeket ezzel a hajóval. Röviden összefoglalva, továbbra is azt gondolom, hogy a Föld-kerülés terve nem örültség ezzel a hajóval ezen az útvonalon, és inkább nehéznek mondanám, mint veszélyesnek. (Persze az ilyen típusú utak estén mindig van kockázat.)

 

Összefoglaló:
Pennában kötöttem ki először 6 nap hajózás után. Ez a 6 nap volt talán a legkritikusabb számomra, mivel még nem szoktam meg igazán a hajót és a szóló vitorlázást. (Több, mint 3 hét teszt a tengeren nem elég mindenre.) Ebben a 6 napban volt szélcsend és gyenge szél, de volt viharos tenger és nagy szél is! Sokszor csak az 1 m2 kis viharfock-kal vitorláztam! 

  

A viharos idő (Bf.7) és az eső (rossz láthatóság) jó próba volt Nekem.
Itt elkövettem néhány apróbb hibát is, például az energiámat nem jól osztottam be.
Ez pedig a kulcsa ennek a vitorlásútnak.
A kikötésem fő oka a radarreflektor javítása és vitorlavarrás.
Pennában a marina kulturált és kicsi. Nekem 10 euro volt (20 lett volna, de adtak kedvezményt!). Mindenkinek tudom ajánlani. Vasta (a közeli a nagyváros) 25 perc
busszal. Kb. 1 napot voltam itt.

A következő kikötés Viessában volt 4 nap után. Ezen a szakaszon eleinte gyenge ellenszél, majd erősebb ellenszellem volt (déli jellegű).

Kikötésem fő oka, hogy a bum egyik veretén 2 csavar kitört. Ezt kellett javítanom Viessában, Franko megszegecselte. Viessa Marina okt. végén bezár, így ilyenkor már nincs WC és fürdési lehetőség a Marinában. Ezt leszámítva egy kicsi, de kulturált Marina (van egy komoly műhelye is!) Katarina a főnökasszony nagyon kedves és segítőkész. A kikötési díj nekem 15 euro volt, mert elengedett 10 eurot :-) . 

 

Az Adriai vitorlázásról:
Nagy hajóforgalom. A partközelben halászhajók. A parttól távol konténerszállító és egyéb nagyhajók. Emiatt folyamatosan (óránként) hajóforgalmat figyeltem. 
Viszont az Adria közepén nagyon kevés hajó volt, amikor jobban eltávolodtam a parttól.
Észak-Adria szeles ilyenkor ősszel már, de ezt persze tudtam ezelőtt is.

Viessa után nagyon kedvező (északi jellegű széllel) 5 nap után Szicíliában, Siracusában  kötöttem ki. Végig kedvező szelem volt és jól tudtam haladni. A HF rádión a 14,290 MHz frekvencián már tudtam beszélgetni magyarokkal.


Itt igazából a kikötésem oka a városnézés volt! Nagyon-nagyon  megérte a kikötés! Nem a Marinába kötöttem ki, hanem egy halászkikötőben a város szívében. A marinát nagynak és jól felszereltnek láttam. Kb.30 euro lett volna nekem egy éjszaka, de így ingyen volt :-). Egy kedves olasz invitált meg arra helyre, akivel utána hosszan el is beszélgettem.   

 

Szicília után Tunéziában, Bizertben kötöttem ki 6nap vitorlázás után. Eleinte gyenge szél volt, majd az utolsó napokban erősödött és viharossá vált. A hullámok szerencsére most nem voltak nagyok, ami azt jelenti, hogy 2-3 méteresek voltak. Tunézia partjainál a hajóforgalom nagyon nagy volt, itt folyamatosan kellett figyelnem, hogy ne legyen probléma!


Kikötésem oka városnézés, és nagyon szép a város és kedvesek az emberek. Igaz ramadán volt, és emiatt a boltok nyitva tartása kicsit megváltozott, de azért betudtam vásárolni. 
Kicsi és kulturált kikötő. Nekem 10dinár volt a kikötési díj, ami kb.1700Ft-nak felel meg. (Általában a kikötési díj kevesebb, mint a Balatonon vagy, mint Horvátországban!)

 

Algériában nem kötöttem ki, senki sem javasolta! Nincs marinája az országnak, és több napos a papírmunka, a belépés és a kilépés az országból hajóval!

 

17nap után Spanyolországban, Almerimar-ban kötöttem ki. Ez a 17 nap volt a leghosszabb út idáig és talán a legérdekesebb. Volt többnapos erős ellenszél, majd gyenge ellenszél. Erős majd gyenge hátszél, később szélcsend is. Én jól éreztem magam, sőt! :-) Ekkor elkezdtem horgászni is, és fogtam is halakat. Sajnos a mobiltelefonom tönkrement (most már ismét jó!) és a hajó akkumulátora is lemerült, amit használok a HF rádiózáskor, így nem tudtam hírt adni magamról 5 napig. (A VHF rádió antennája letört, valószínűleg egy madár miatt.) Kikötésem oka, hogy hírt adjak magamról. Illetve a motorszerelés, a termosztátot kivette a mester.

A kikötő nagyon nagy és nagyon kultúrált és jól felszerelt. Több hajósbolt is van és sok a műhely is. A kikötési díjam 6 euro volt.

 

Másnap indultam tovább Malagába. 2 nap vitorlázás után meg is érkeztem. A kikötésem oka a VHF rádió DSC módjának szervizelése. 3napot töltöttem itt. Két kikötője van egy kicsi, ami mindig tele van, és egy magán, ahova nem lehet beállni. Tehát a nagyhajós kikötő széléhez lehet állni, de nincs víz és áram, de persze kérnek ezért is pénzt (napi 8 euro volt,). Malaga szép és nagy város, de vitorlásoknak nem ajánlom. Egy vitorlásbolt van, ami nagyon kicsi!
Ellenben a város nagyon szép!

 

Egy napos út volt Gibraltár, mivel kedvező keleti és dél-keleti Bf.3-4 szelem volt. Reggel 9 körül érkeztem meg. A motoromat az akkumulátor nem tudta megforgatni, annyira lemerült.

Jeleztem a kikötő előtt egy másik vitorláshajónak, ők rádión beszóltak a kikötőbe, majd a kikötő bejáratáig húzott egy motoros, ott egy mólónál letett és mondta, hogy csak néhány órát maradhatok itt. Vettem egy új aksit (47Ah), majd bemotoroztam a kikötőbe (210 helyen kötöttem ki). Kikötésem fő okai az árbocon a szálingveret megjavítása, VHF antenna beszerzése és készülés az óceáni hajózásra. A kikötő általában tele van, de most mivel kedvező szél volt sokan indultak a Kanári szigetek felé. A kikötő közepes méretű (kb. 300 férőhelyes), kultúrált és jól felszerelt. Van műhely és hajós bolt is. A spanyol oldalon is van hajós bolt, ami talán kicsit nagyobb. A város nagyon szép és kihagyhatatlan! Az Európa pont és a hegyen a majmok talán a legtipikusabb gibraltári látványosság!

 

A következő kikötő Las Palmas (Kanári szigetek), lehet, hogy még közben Marokkóban kikötők ez az időjárástól és a lehetőségektől függ. Sajnos egyenlőre nincs pontos információm a Marokkói kikötőkről és főleg Casablancáról.

 

Carina:
Eddig a hajó 6-7 méteres hullámokban és Bf.8-as szélben kezelhető volt.
Mivel a hajó kicsi (19 lábas), ezért kevés a helyem és lassabb, mint a többi hajó.

Iránytartás:
Mivel nincs szélkormányom, és az autopilot sokat fogyaszt, ezért ez az egyik kritikus pont az utam során. 4 alapeset van: negyed, fél, háromnegyed, hátszél.


Negyedszélben tudom legjobban beállítani a hajót, akár nagy szél esetén is Bf.6-7.
Félszélben még lehetséges, de ebben az esetben többet kell ellenőriznem a hajót vitorlázás során.
Háromnegyed, kis szélben lehetséges, de nagy szélben és nagy hullámokban már nehéz.
Hátszélben, kis szélben lehetséges, de nagy  szélben és nagy hullámokban nem tudom még egyenlőre a megoldást!
(Ha nem jó az iránytartás, akkor nem optimális irányba haladok és nem optimális vitorla-beállítással vitorlázok.)

 

Kapcsolattartás partközelben mobiltelefonnal (SMS), a parttól távol HF rádióval a rádióamatőrök segítségével történik. Nekik külön köszönöm, hogy ennyire segítenek! A kikötőkben természetesen Interneten keresztül.

 

Az időjárás előrejelzés a 68. csatornán, Weather-faxon és esetlegesen otthonról kapok.
Persze indulás előtt én is megnézem az Interneten és a kikötőben.
 
Étkezés: Főleg bioélelmiszerek, amivel a Biopont támogatta az utamat, kiegészítve friss zöldséggel és gyümölccsel a kikötőkben.
  
Ha magamat kell értékelnem, akkor követem el néhány apróbb hibát, de nagyon hibát nem. A navigációm néha nem pontos, amikor az OziExplorer szoftvert használom, mivel nincsenek pontos  térképek. MaxSea esetén persze nincs probléma. Mivel nincs szélkormány a hajón, és az elektromos autopilot sokat fogyaszt, ezért nagy szél esetén sokat vagyok a kormánynál. Ilyenkor néhány nap alatt nagyon el lehet fáradni, de még szerencsére eddig mindig beszámítható voltam. Az alvás esetemben központi kérdés. Többször alszok, de csak 1-2 órát.


Éjszaka a kritikus helyeken, ahol nagy a hajóforgalom, inkább nem is alszok, ilyenkor persze napközben bepótolom. 


A magányt jól tudom kezelni, és talán kicsit élvezem is néha. Persze nagyon jó néha a rádióamatőrökkel beszélgetni!

 

Van aki örültnek tart Magyarországon, hogy ilyen hajóval ilyen nagy terveim vannak. Általában itt eddig pozitívak a tapasztalataim, inkább kicsit csodabogárnak tartanak, akinek segítenek, hogy sikerüljön a Föld-kerülése.


Talán otthon kicsit szokatlan, amit csinálok, mivel a közfelfogásban az elfogadott tengeri vagy óceáni vitorlázás 30 lábas hajótól indul. Remélem az utam végére, majd megváltozik ez a fajta közfelfogás.
 
Mindenkinek jó szelet!
Méder Áron

 

További részletes jachtnapló képekkel, hanganyaggal, videóval és térképpel az oldalamon: http://www.meder.hu/

 

Képeket készítette: Méder Áron www.meder.hu mailto:info@sailing.hu

Minden jog fenntartva. © Sailing.hu Bt. 2000-2005