Az élet Fidzsin

6. rész, 2008.01.07-13

bár ne lenne soha vége :-)

Carina az otthonommá vált abszolút és minden értelemben. Visszavonhatatlanul talán? Folyamatosan csinosítom. Igaz, kicsi is, kényelmetlen is, de az enyém, én szeretem. A csinosítás májusban kezdődött a kabinrajzokkal, vagy talán már 3 éve, Nagypapám kertjében?

2008.01.07 (471 nap)

Olyan szinten kell már cenzúráznom maga, hogy az amit mutatok, talán már nem is én vagyok. Ezt is ki kéne cenzúráznom :-)

Reggel elaludtam, majd stoppal és busszal, szakadó esőben bementem Lautokába. Rövid internezés után (1 óra 1FD) után Zakival találkoztam. Együtt elmentünk néhány műhelybe és árajánlatot kértünk a tengely elkészítésére. Majd söröztünk (4,5FD) és előhívattam néhány közös fényképet (19FD).

Indiai édesség 1,6FD, 2 rotti (2FD). Vettem néhány DVD-ét. Ennek kettős célja van: nézni jó angol gyakorlat, a későbbiekben során ezt majd el tudom cserélni vagy ajándékozni (1DVD – 4film – 3FD ).

Délután szucit szívtam (helyi szivar) a piacon a haverokkal. Navynak, egy barátomnak ma születik meg a gyereke, így kávázás is volt.

Este visszabuszoztam a városba, mert találkoztam haverokkal. Sima sörözésnek indult, de a végén leánykérés és ’házibuli egy kisfaluban reggelig’ lett belőle. Nem értem miért isznak olyan sokat a helyiek. Illetve kezdem érteni. Senki nem tanította meg őket a sörözésre. Lehet, hogy nekem kéne?

A városi sima sörözés is kicsit extrém volt. A Cave-ben voltunk, ahol hétfőn csak a kurvák vannak (kb. tíz) és az alkoholisták (kb. tíz), így igen érdekes partit néztünk végig. Az ők közös táncuk, néha vicces volt, de legtöbbször nem nagyon.

Hajnali 5-kor elindultam vissza a városba. Azt mondják nem biztonságos ilyenkor, de szerintem Fiji biztonságosabb, mint Dél-Amerika, és ha normális a turista, nincs gond.

Talán könnyebben meg lehet érteni Fijit, ha van kellő házibuli tapasztalatunk. Persze olyan igazai házibuli, ahol legalább 60-80 ember jön össze és reggel sem akarják abbahagyni (Lásd. Galaxis Útikalauz Stoposoknak). Fiji egy nagy parti, itt semmit sem lehet komolyan venni :-). Mindenki laza, mindenki komolytalan és mindenki folyamatosan poénkodik, itt nincsenek merev emberek :-).

2008.01.08 (472 nap)

Csodálatos a reggel/hajnal Lautokában. Reggelire fiji péksüteményt vettem, 1,5FD, majd 6-kor visszabuszoztam a marinába.

Valaki, kérdezte, hogy mi az oka, hogy gyakran meghívnak ide-oda. Több oka lehet. Talán a legfontosabb, hogy érdekes embernek tartanak. Az emberek keresik az érdekes embereket és az új gondolatokat. Nem tudom mitől lesz valaki érdekes ember, de én igen ritkán találkozok számomra érdekes emberrel.

Délelőtt színeset mostam (3,5FD).

Sajnos az eső miatt a csapvíz nem jó, ilyenkor palackozott vizet iszok. Mikor nem azt ittam, akkor eléggé fájt a hasam. Elég sok palackos vizem van még miden honnan.

A szomszéd hajó kapitánya adott 4 darab bárányhurkát, amit kisütöttem és ez volt a estebédem. Az elmúlt 1 hónap legjobb étele volt!

Este DVD-ket néztem, majd korán lefeküdtem.

2008.01.09 (473 nap)

Rövid internetezés után mostam (3,5FD) a marinába, egy hónapban két alkalommal kell mosnom. Mivel egész nap sütött a nap, ezért mostam ma.

Volt, aki kérdezte, hogy mosogatok. A hajó mellett van egy kis zuhanyozó bódé, amit én raktárnak használok. Innen slaggal vezetem ki a vizet, és a hátsó kertemben mosok. Az áramért nem fizetek (a mólóról veszem, napi 3FD lenne). A biztonságiak a barátaim, így nem írják be a hajó nevét az ellenőrző lapra :-).

Elbuszoztam Lautokába a Dan’s Outboard –hoz. Megvettem egy 8LE motor főtengelyét 60FD-ért, 80FD-ről alkudtam le. David kedvesen kavara is meghívott, de biztos vagyok, hogy ezen ő is nyert az üzleten. Ezt a tengelyt le kell rövidítenem 80cm-ről 42cm-re majd a végére bordákat kell maratni. Ehhez keresek egy olcsó műhelyt. Végül David sógora végezte el ezt a munkát a műhelyében 2 óra alatt 30FD-ért.

Ebéd: fish&chpis és kaszava 1,2FD. Lautokában a legolcsóbb étkezde, egy kínai család vezeti. Nem túl tiszta, szinte soha sem friss az étel és persze kicsi adag, de én szeretem. Ez a törzshelyem!

Vásárlás: 200g kávé 12FD; üdítő 1,2FD; chips 0,6FD; hagyma 1,4FD; DVD-k 4,5FD.

Elmentem a PVC cső gyárba, mivel 41mm-es csövet keresek az árboc erősítéséhez. Találtam, de nem biztos, hogy ok, így a mintát kértem és kaptam. Leellenőrzöm majd ezzel a méretet.

Du. visszabuszoztam a marinába. Kell találnom egy ingyen fuvart: a motort a buszon nem tudom szállítatni és el kell vinnem a szerelőhöz, 1-2 dolgot le kéne ellenőrizni a motoron. A marinába Ilisza netezet a gépemen és Messzel söröztünk.

Vacsora hagymás rántotta kétszersülttel. A kétszersült még 1 hónapra elég (még otthon sütöttük).

Este sörözés a bárban, Skinny meghívott egy levesre, dumáltam a haverokkal, majd DVD-k.

2008.01.10 (474 nap)

2 hónapja érkeztem meg Fiji-re. Sajnos itt repül az idő, túl gyorsan repül…

Még nem múlt el a gyomor problémám, ezért ma Lopedium akut ISO pezsgőtablettát kezdtem szedni.

Délelőtt interneteztem a marinában, sajnos nem volt túl gyors. Majd elmentem búvárkodni a strandra, próbáltam halat is lőni, de a hal sajnos leszakadt a szigonyról. Kókusz szedés a strandon, majd chili szedés a marinában. Így telnek a napok itt Fijin.

Próbáltam és próbálok találni egy havert, aki ingyen elviszi a motort Lautokába a motorszerelőhöz. Még nem találtam. A héj javítással kapcsolatban beszélgettem szakemberekkel:

0. Csiszolás

1. Primer APCO + 199 sealer + 603 thinner - két réteg (a festés között 10perc szünet) Csiszoló papírral lecsiszolni kissé.

2. Topcoat APCO + hardener 343 + 604 thinner

1 nap száradási idő után akár vízbe is tehető a hajó. Vízre tétel előtt természetesen algagátlóval is lekenem kétszer.

A gyár Lautokában van, Tavakubu falu mellett. Itt már jártam, ismerem a környéket. Itt féláron be tudom szerezni az anyagokat. Lio felajánlotta a segítségét, 4FD/óra lenne a bére, ez a szakterülete, de nem hiszem, hogy szükségem lenne rá.

Vásárlás: zöldség: 1,5FD; uborka: 0,7FD; 12db tojás 3,95FD; 1sör 3,5FD; gyümölcs 1,2FD; olaj 2,5FD;

Este mozi a Clubban, majd DVD-t nézek hajóban. Nyugis este.

2008.01.11 (475 nap)

Délelőtt interneteztem a kávézóban, majd elstoppoltam - elsétáltam Navy-hoz. Mostanában született gyereke és kíváncsi voltam, mi is történt azóta.

Délután Hans-sal beszélgettem az árbocjavítás témában, sok értékes ötletet mondott.

Majd Paullal beszélgettem, megmutattam neki Carinát. Javasolt egy egyszerű szélkormány-módszert: a szélkormány a vitorlájának a tartó rúdját a kormányra rögzíteni (nem ő az első). Amikor a hajó elmozdul a szélkormány vitorlája szelet kap és emiatt ez kimozdítja a kormányt.

Délután 4-től eső, mint mindennap… Készítettem email címet néhány helyi havernak, Sam-nek és Mesa-nak a yahoo.com-on.

Lassan visszajönnek a hajósok, vége az ünnepeknek, de a többség persze csak március után.

Vacsora: rántotta és kétszersült

Éjszaka Internet. Digitális magyar könyveket töltöttem le, több óráig tartott a másolás. Köszönöm András,. ismét tudok magyarul olvasni. Majd 2hét után a családommal is tudtam beszélgetni.

2008.01.12 (476 nap)

Délelőtt a hajó körül pakolásztam. Sajnos az árbocfényem beázik, le kell majd ismét szigetelnem.

Kora délután Bobbyval a szomszédos szálloda uszodája mellett, a napernyők alatt brain-storming-oltunk szponzorok keresésével kapcsolatban. Nagyon sokat segített. Nem tudom miért, de ő ért engem.

Délután búvárkodtam Paullal palackkal. Paul szigonypuskával próbált vadászni, sikertelenül: elég rossz volt a láthatóság, és aztán esett is.

Este vacsoráztam Paullal, akinek szerelmi bánata van. Vacsora: bulgur és marhasült sörrel. Paul volt a szakács. (A húst Bobby adta, mert túl sok maradt és meg kellett enni. :)

Paul elhívott 1-2hétre vitorlázni a 42lábas trimaránján az északi szigetekre, a cél Savusavu lesz. A hajó tulaja oda jön majd, szóval ez egyfajta hajószállítás lenne, de nem sürgős van rá időnk. Majd meglátom mi lesz ebből…

Este internetezés.

 

2008.01.13 (477 nap)

Reggel 9 körül keltem, Paul ébresztett. Átjött megnézni mi van velem. Tegnap azt mondtam neki, hogy túl jó dolga van a világban… csak ez a baja. Azóta ezen gondolkozott és azt mondta, hogy igazam van. Nem szeretek beleszólni az emberek életébe, de néha elmondom a véleményem, hátha ezzel segítek.

Ebédre kétszersült tonhal konzervvel és hagymával.

Délután Hanssal beszélgettem, olyan sok jó történetet mesélt el, hogy egyszer majd egy válogatást leírok. Több mint 30 éve hajózik a Csendes-óceánon, egy igazi öreg hippi hosszú hajjal és fülbevalóval (lásd. képtár).

Majd Bobby a szokásos szponzorációs levelekben segített. Nem tudom, valaha találok egy szponzort, aki tényleg akar és tud is hosszú távon támogatni. Az biztos, hogy a keresést nem adom fel! Délután Paullal Harry Pottert-t néztünk a hajójában. Majd este a Clubban megittunk egy sört (3FD), majd interneteztem hajnalig. 1,5 év után Nagypapámmal is beszéltem.

 

Hajtótengely javításának ötletei - részletek (1.hét):

”A törött tengely nemigen javítható, lásd mellékelt kép. A tengely alsó felének átmérője 12mm, a felső felének 14mm. Az alsó hossza kb. 186mm, a felső kb. 225mm, a gyűrű kb. 13mm, így a teljes hossz kb. 424mm. Alul 10 borda, felül 11 borda van. Az az elképzelésem, hogy veszünk egy hosszabb tengelyt (644mm a legrövidebb), azt remélve, hogy az alsó részek méretei azonosak (ez még ellenőrizendő!), és a tengely felső részét lerövidítetjük, majd belemaratjuk a bordázatot./M. István P. Feri motorszerelőnek és Yamaha Magyarországnak/

 

”A kollégákkal egyöntetűen arra a következtetésre jutottunk, hogy lehetséges rövidebbé alakítani a tengelyt. A levágás utáni bordamaráshoz sajnos nem tudunk dokumentációt nyújtani, mert nincs olyan ismeretségünk a japán gyárban, aki a gyártási dokumentációkhoz hozzáférne, amelyek nagy valószínséggel nem is publikusak. Még a mi részünkre sem. Ezért - még ha a bordák az eredetieket mintaként véve - ki is marhatók, a pontos hőkezelési folyamat ismeretének hiányában nehezen elképzelhető, hogy megfelelő szilárdságot tudnak biztosítani. Ha pedig a komplett tengely hőkezelt, már a bordamaráshoz is ki kell lágyítani és a forgácsolás után újra hőkezelni. Ezek a munkák akár a tengely árának többszörösébe is kerülhetnek. Olcsóbb, gyorsabb, bár kevésbé "szép" és kissé két esélyes lehetőség a tengely szétvágása, majd a megfelelő hosszúságú rész kivágása (lehetőleg precíz vágóeszközzel, ahol merőlegesen rögzíthető a tengely a vágólapra, vagy esztergán, leszúrással - bár az esztergát a kemény acél miatt nem javaslom) után összehegesztése vagy összekovácsolása. A kovácsolást kevesen tudnák vállalni úgy, hogy a tengely egyenes is maradjon, viszont jó szakember el tudja végezni a hegesztést. A kivágott darabon a hegeszthetőségi vizsgálatok végrehajthatók, így megállapítható a megfelelő hozaganyag-minőség. A tengelydarabok hegesztendő végeit mélyen, forgácsolással (esztergán, kerámiabetétes késsel) gyököljék meg, majd többsoros varrattal hegesszék. Ha az anyagminőség megfelelő és a tengely teljesen egyenes, nagyon sokáig üzemelhet vele tovább a hajtás. Ha a hegesztés nem is tökéletes, az kisebb gond, mintha görbe a tengely, mert az szerelési nehézségeket, illetve feszülést és újabb törést eredményezhet. Az új tengelyt hozzávetőleges ára 19000 Ft (bekerülési ár+ÁFA). Sajnos nagyon lassan érkezne meg hozzánk, mert Japánból kell megrendelni. Fiji-re mindenképp hamarabb kiszállítják./Yamaha Magyarország/

 

A dolgok jelenlegi állása szerint a hegesztés elkerülhetetlennek tűnik.

1. Hogy lehet a hegesztéskor a két tengely-darab tengelyének egybeesését biztosítani (eszközkészítése ennek biztosítására). Egyáltalán nem biztos, hogy van olyan szerszámgép, amelybe mindkét tengelydarab jól, központosan befogható, és melynek e két tengelye kellő pontossággal egybeesik. Ezért a mellékelt ábra szerinti segédeszköz megépítését javasolom.

2. A törött tengelyt hogy lehetne meghegeszteni. A mellékelt ábra alapján egy csapágylehúzóval talán sikerülhet a gyűrű lehúzása. Ha ez sikerült, illesszük majd jelöljük össze a két tengelydarabot. Köszörűvel vagy kemény (kerámiabetétes) késsel alakítsuk/esztergáljuk ki a hegesztéshez szükséges vályút (gyöközés). Az 1. pontban leírt eszköz segítségével AVI hegesztéssel egyesítsük a két tengelydarabot. Utána (esztergapadban), kemény reszelő, köszörűkő segítségével eltávolítjuk a hegesztés esetlegesen kiálló részeit. A korábban leszedett gyűrű esetleges belső sérüléseit kicsiszoljuk, felhevítjük kb. 200-300 fokra (villany vagy nem kormozó gáztűzhelyen), majd gyorsan visszahelyezzük az eredeti helyére. Talán hasznos előtte a vékonyabbik tengelyrészt szilikon zsírral/spray-jel bekenni.” /M. István/

„A probléma a következő: a Yamaha ezt a konstrukciót úgy gyártotta le, hogy adta a motort és a gyártáshoz szükséges dokumentációt és ha igaz a lehajtást egy holland cég csinálta rövid ideig. Ezért nem található a beépített változat a katalógusban. A véleményem, esztergáltasson a fiad egy illesztő hüvelyt, melegen préseljék össze és a peremek szélét avi hegesztéssel rögzítsék...” /P. Feri motorszerelő/

A tengely három ponton van csapágyazva/megvezetve: a főtengelynél, a vízpumpánál, és az alsó fogaskeréknél. Ez a három pont két egyenest határoz meg, amelyek által bezárt szög szinte nulla kéne legyen (a tűrések korlátozzák be) Ha valamilyen okból ez a szög megnő, a középső csapágyazásnál (bronz persely) a tengely kismértékű körkörös hajlításnak van kitéve, ez anyagfáradást okoz, így törhetett el a tengely. Talán a legutóbbi összeszereléskor történhetett valami... Szóval most erre nagyon kéne figyelni. Most, hogy megvan az összeállítási rajzod, az sokat segíthet, érdemes lenne kinyomtatnod. Pl. az is látszik rajta, hogy a szimeringeket milyen irányban kell felhelyezni…” /M. István/

 

Köszönöm Pipics Ferinek ezt és korábbi hasznos tanácsait, Yamaha Magyarország képviselőinek (Kutics Krisztián és Lovas Ferenc) tanácsait és a katalógus-kivonatot, Lakatos Csaba segítségét még a kezdetek-kezdetétől, és köszönet mindenkinek, aki tanácsaival segíteni próbált...