Az élet Fidzsin

10. rész, 2008.03.23-04.14.

2008.03.23. (535 nap)

Ma van Húsvét vasárnapja.

Délelőtt neteztem 2-szer is, de csak röviden. Az ünnepi ebédem zöldséges kuszkusz füstölt spotnival (magyar konzerv). Ebéd után a medencében fürödtem fél órát, ahol éppen zulu bemutatót szerveztek. Zulu a helyi szoknya, gyakorlatilag egy nagy kendő, amit a derekuk köré csavarnak. A férfi zulut oldalt vagy elől kötik meg. A nőknél hét megkötési alapeset van. A bemutató hölgy bámulatos ruhakölteményeket varázsolt egy egyszerű kendőből. Megmutatta, hogy mennyire egyszerűen lehet szép ruhákat készíteni, csak egy egyszerű tiszta kendőből.

Délután lakkoztam a kormányt és a törött napelemet (havonta ellenőrzöm és minimum 3 havonta újra lakkozom). Később Barry átjött és közösen igazítottunk az árbocon. A kis forstagot húzva az árbocot próbálom visszaegyenesíteni. Úgy érzem, hogy jobb lett.

Késő délután kisétáltam papucsban a halcsapdámhoz, ami jó messze van a reef után, majd kicsit búvárkodtam is. A csapdában volt egy kicsi hal, de elengedtem. A halcsapdát a marinába fogom tenni, mivel könnyebb ellenőrizni és több a hal is.

Este átmentem Hans-hoz (vegetáriánus) vacsorázni. A beszélgetés több szálon futott, itt meg kell említenem Noam Chomsky nevét (később még írok róla többet).

http://www.chomsky.info

http://www.understandingpower.com/

Kaptam Hanstól (Yacht neve: Muluhia) egy nagyítót Húsvétra, és ami a legfontosabb egy igen jó olasz joghurt tenyészetett. Mostantól mindennap lesz friss joghurt a hajóban, csak tejpor kell, víz és persze a tenyészet hozzá. 500 g tejpor 5,5 FD, amiből minimum két hétig van kefirem.

Esti filmem: Galapagos (BBC)

A madár, ami gyakran a hajóorrban ült: Bubi (Bobo).

Éjszaka beszéltem (Skype) a családdal.

2008.03.24. (536 nap)

Az akkukat már 2 napja folyamatosan töltöm (és használom), ezek csak egyszerű kocsi aksik, ezért folyamatosan foglalkozni kell velük.

Délelőtti munkáim:

-   a bum visszaszerelése,

-   lakoztam a kormányt, napelemet, csáklyát és néhány apróságot,

-   VHF antenna bekötése, az árboc alján forrasztás és szigetelés vulkanizálódó szalaggal,

-   Allen-nel (Yacht: Kiwi Dream) próbáltam a rádiót, sajnos van egy kis zaja…

David, egy melós, aki mások hajóját javítja, átjött teázni a hajómhoz (mostanában szinte mindennap idejön teázni). ’Big Advanture’ mondta. Ezután a medencében úszkáltam.

Délutáni munkáim:

-   a szélgenerátor visszaszerelése,

-   az árbocbeállítás,

CARINA lassan kezd újból hajó-formát ölteni.

Esti zeném: Caruso

Esti könyvem: Noam Chomsky, Hegemony or Survival (America’s Quest for Global Dominance)

Hamis szabadság?

Noam Chomsky forradalmi gondolkodó, aki szerint a szabadság érzékcsalódása ellenére a nyugati társadalmak felett az iparvállalatok uralkodnak. Utolsó könyvében nem sok szó volt környezetről (Chronicles of Dissent), legfeljebb annyit fejt ki, hogy ha a dolgok így mennek tovább, nemsokára csak csótányok fognak futkosni. Tudatában van a környezeti gondoknak, de emberi tragédiákra összpontosít, - Dél-Amerikában, Afrikában, Ázsiában és az Egyesült Államokban. Amerikai akadémiai lapok szerint ő minden idők harmadik legtöbbet idézett szerzője. A nyelvtudományok története két szakaszra osztható: Chomsky előtti és Chomsky utáni korra (BC and AC). Ez semmit sem mond politikai nézeteiről, legfeljebb annyit, hogy képes az értelmes érvelésre. Ez fontos, mert Chomsky nézetei ellentétesek a szokásos politikai "realitás"-sal. Chomsky szerint a szabadság a "szabad" világban is igen korlátozott, holott vannak szabadságjogaink. Mozoghatunk, cselekedhetünk, fogyaszthatunk, de nem gondolkozhatunk szabadon, cselekedeteink során megalkuvásra kényszerülünk, s szabadságunkat a gondolkodás láncai fékezik meg. A modern társadalom valódi hatalma a nagyvállalatok idősebb vezetőinek -lényegében egynemű- csoportjánál és a velük érdekazonosságban lévő állami vezetőknek a kezében van. A nyugati demokráciák és a parancsuralmi rendszerek annyiban különböznek, hogy a mi társadalmunkban a lakosság sokkal szabadabb és már nem lehetséges állami erőszak a polgárok ellen. A vezetők itt épp annyira erősek, mint egy parancsuralmi rendszerben, de hatalmukat más, finomabb módszerekkel tartják fenn. Ez egyet jelent: a propagandát. Ez nem olyan nyers, mint a sztálinista Oroszországban, vagy a náci Németországban - ahol az elnyomás nyilvánvaló és a tudat ellenőrzése tekintetében hatástalan. Társadalmunkban a propaganda nem tűnik annak, hanem "igazságnak", "valóságnak", "józan ész"-nek. A terrorizmus elleni nemzetközi védekezésről beszélnek ugyan, de valójában sem nemzetköziség, sem terrorizmus, sem védekezés nincs. Chomsky gyakran beszél a Panama elleni támadásról, amelynek célja Noriega elnök letartóztatása volt -s tudvalévő, hogy Noriegát 1986-ig az EÁ kormánya támogatta és védelmezte- mégis a Miamiban rendezett per során 1984 után elkövetett dolgokkal vádolták... Nem kábítószer-kereskedelem és terrorizmus miatt fordultak ellene, hanem mert túlzott önbizalma révén az amerikai nagyvállalatok anyagi érdekei ellen lépett fel. Itt demokráciáról beszéltek, de a Tienanmen téri vérengzés után néhány héttel megszüntették a Kína elleni korlátozásokat. "Noriega elfogása bizonyítja, hogy Amerika nem adja meg magát senkinek, legyen bármilyen hatalmas vagy korrupt." - mondta Robert Dole a szenátusban, s ebben az amerikai sajtó semmi gúnyosat nem talált. Líbiát bombázták, mert Kadhafi "a nemzetközi terrorizmus királya". Chomsky szerint is terrorista, de elég kisléptékű: az Amnesty International szerint a nyolcvanas években megöletett 14 embert, főleg líbiaiakat. Ebben az időben El Salvadorban az EÁ által irányított hadsereg volt felelős 50.000 ember szadista lemészárlásáért. A vietnami háború alatt a "galambok" a háború ellen voltak, mert – úgymond – bár az EÁ védelmezi Dél Vietnamot, az túl költséges és a háborút nem lehet megnyerni. A galambok mintha nem vették volna észre, hogy az EÁ elfoglalta Dél Vietnamot és háromszor annyi bombát dobott le rá, mint Észak Vietnamra. Chomsky keményen érvel a környezetvédő mozgalommal szemben is, mert, úgymond, azok gyakran a vállalatok érdekei mellett lépnek fel. A Föld Barátai vagy a Greenpeace a tünetek ellen lépnek fel és nem a gyökereket támadják. Sehol a zöld mozgalmak nem beszélnek arról, hogy a környezet pusztulásáért, a Harmadik Világ pusztulásáért a vállalatok rövidtávú haszonra való törekvése felelős. Chomsky: "Az igazgatótanács elnöke őszintén azt hiheti, hogy minden pillanatában az emberi szükségletek kielégítésén munkálkodik. Ha ő ennek az elképzelésének az érdekében cselekedne, ahelyett, hogy a haszon és a piac birtoklása érdekében, nem lenne már az igazgatótanács elnöke.” A lehető leggyorsabb haszonszerzés vastörvénye a környezetpusztítás legfőbb oka, de erről ritkán beszélnek. Ez az igazság túl politikus, túl radikális a környezetvédő mozgalmak számára. Hasonlóan, a zöld mozgalom nem ügyel arra a tényre, hogy a vállalatok által ellenőrzött tájékoztató eszközök kiküszöbölnek mindent, ami kényelmetlen a hirdetők számára. Amikor 1990 októberében egy ENSZ értekezlet volt a fölmelegedésről, s minden résztvevő súlyosnak, közel katasztrofálisnak ítélte a helyzetet, a New York Times címlapján ezt olvashattuk: "Amerikai adatok nem igazolják a fölmelegedési előrejelzéseket", és a Forbes: "A globális fölmelegedési pánik: a túlzott visszahatás klasszikus esete”. Mintha a környezeti csoportok elhitték volna, hogy a vállalatok maguk változásokat akarnak felelős magatartással és a zöld fogyasztósdi felé haladva. Megindult a vállalati hírverés, hogy ők aggódnak a környezetért, s egyesek számára úgy tűnik, hogy történt valami.

Mint Chomsky rámutat, az ipari uralom támogatja a kegyetlen parancsuralmat (El Salvador), fegyveres erővel döntenek meg kormányokat (Nicaragua, Panama), kizsákmányolják és kiirtják a bennszülött népeket (Kelet-Timor). Egy ilyen rendszerben, ahol az igazság, méltányosság és emberség véletlenszerű lehet csak, nevetséges elképzelni, hogy a környezet távlati, közép- vagy rövidtávú érdekei valakit érdekelnének. Maga a környezeti mozgalom a környezet ellensége, ha nem a lényeg ellen támad. Teljesen lényegtelen zsákutca az újrahasznosítás, az ólommentes üzemanyag, stb. A környezet pusztítása tünet, miként a Harmadik Világ gazdaságának, kultúrájának és népeinek pusztítása is az. Az ok: a nyugati világ ipari/politikai vezetőinek gátlástalan törekvése a gyors haszon iránti. A környezeti mozgalomnak radikális mozgalommá kell válni, amelyik a mai politikai és gazdasági rendszer gyökereit kérdőjelezi meg. Kérdőre kell, hogy vonja a haladás, fogyasztás és ipari rendszer értékeit. Meg kell mondanunk, mint Chomsky, hogy mi itt a demokráciákban nem vagyunk szabadok, oda vagyunk láncolva a vállalatok által ellenőrzött tájékoztatási eszközökhöz, el vagyunk árasztva a propagandájukkal. Csak ha a népesség nagy része ráébred az igazságra, akkor alakulhatnak ki "az intellektuális önvédelem eszközei" (Chomsky). A környezeti mozgalom központi feladata nem a természeti környezet védelme, hanem valódi demokrácia, és szabadság tudni az igazat a környezet pusztulásának mélyen rejlő okairól. Minden más csak a feladatnak egy része.

2008.03.25. (537 nap)

„The biggest challange is smallest boats

Around in TEN: http://www.aroundinten.com/

(Szoló Földkerülő verseny 10 lábas hajókkal.)

1987-es Serge Testa rekord 11 láb 10 hüvelyk (Acrohc Australis) rekord megdöntése a cél. 2009. januárjában indul a verseny a Bahamákról, időlimit 18-24 hónap. Kötelező megállók: Panama, Darwin, Fokváros, Bahama (kötelező útvonal nincs). Rakonczai Gábor transatlanti evezős is indul ezen a versenyen. Sok sikert!

Néhány versenyző oldala:

http://www.softcom.net/users/soolen/AroundInTen3.html

http://www.beaufort2.nl/Skippy.html

Alapvetően a versenyzők a biztonságra mennek, és a sebességet másodlagosnak tekintik. Ez egy nehéz vitorlázási stílus. Sokan indulnak, de kevesen fognak megérkezni.

Véleményem:

-   gyors könnyű hajó, minimális felszereléssel (max. 1 könyv, 2 póló, 2 nadrág és vízhatlan)

-   nincs hely gyümölcsnek, zöldségnek és finom csemegéknek. Az étrend kb. vitaminok, rizs, és a halat kell fogni hozzá

-   1000/2000 tmf-ként megállás és élelmiszer vásárlás, Equator - Martinique szakasz lesz a leghosszabb (kb. 3,600 tmf), a Galapagosi megállást nem ajánlom,

-   áramlásra és a szelekre tervezni minden szakaszt, bármennyire rövid is,

-   Bf. 8 fölötti erős szelek kezelésére ki kell dolgozni egy-két jó módszert, a hove-to, heaving-to, lying-to, lay-to módszerek itt nem olyan könnyen alkalmazhatók.

-   2 évig egy 10 lábas hajóban ’élni’ emberpróbáló! A hangsúly egyértelműen a lelki felkészültségen van. Hihetetlen erős motiváció kell ehhez a versenyhez! A versenyzőknek el kell felejteni, hogy ez egy verseny, mert ez nem egy igaz verseny, ez inkább egy kaland (’több, mint verseny’). Minden tiszteletem minden indulónak. HAJRÁ!!!

A kulcs ebben az esetben is a hajó. Stabil, elsüllyeszthetetlen és viharálló kell legyen (plusz minél egyszerűbb legyen minden rajta!!). Indulás előtt tesztelni is kell heteken keresztül. Az Atlanti-óceánon néhány éve egy kabin nélküli katamaránnal hajózott át egy megszállott. Valami ilyesmi életérzés kell ehhez a hajózáshoz.

2 év hajózás ilyen kis hajóban: folyamatos mozgás hiány (jóga és az úszás hosszú távon nem elég) miatt izületi problémák alakulnak ki, tuti hátfájás. A magányt sokáig sokan nem tudják kezelni. Körülbelül 30000 tmf, ami legalább 500 nap fölötti magányos vitorlázást jelent, és az óceán közepén nincs kiszállás.

Délelőtt bementem Lautokába a motorszerviz zárva volt.

Vásárlás:

-   500 g moong (csíráztatni vagy főzni)

-   500 g urdi (hasolnló a moonghoz, csak fekete)

-   500 g rizs liszt

Mini Multiméter (60 g, de mindent tud, a régi néhány hónapja eltört) 15 FD

A piacon Aachaart ettem (masala és chilly gyümölcsön, indiai csemege)

Délben úsztam a medencében.

Délutáni munkák:

-   rigg állítás,

-   madárijesztő felszerelése, ami egy rossz DVD felkötése a cockpitbe - ez a működő módszer itt,

-   lakkozás,

-   topfény bekötése és ellenőrzése.

Majd interneteztem.

Élővilág Carinában:

1.      Mostanában van néhány csótányom, néha berepülnek, ha nyitva van az ajtó, bár a legtöbb esetben használom a szúnyoghálót. Ismét irtanom kell majd.

2.      A marina ezen részén szúnyogok tömkelege, máshol szinte nincs is. A szúnyogháló sokat segít.

3.      Hangya. Tömegével vannak a hajón, ennek irtását is minél hamarabb el kell kezdenem. Nincs sok élelmiszer a hajón, de azt a keveset is gyorsan megtalálják.

2008.03.26. (538 nap)

Marianna (a Yacht Clubban a bárban dolgozik. ) nagypapája a 2006. decemberben megbuktatott miniszterelnök.

 

Fiji politikai helyzete:

Itt kicsit komplikáltabb a politika nem csak kormány és parlament van, de még Great Council of Chiefs is.

A jelenleg miniszterelnök : Commodore Josaia Voreqe Bainimarama. Részletek a kormányról: http://www.fiji.gov.fj/.

A múlt rövid áttekintése:

Timoci Uluivuda Bavadra (1934 -1989) orvos, egy hónapot volt miniszterelnök 1987-ben. A Munkás Párt alapítója. 1987-ben az első választáson a Munkás Párt és a Nemzeti Szövetség Párt  (Indo-Fiji dominancia) koalíciójának miniszterelnöke. A kormányban Indo-Fiji dominancia volt, de a miniszterelnök fiji volt. A választás után ahol a Munkás-NFP 28 széket szerzet (7 fiji és 21 indo-fiji képviselő) és így néggyel többet, mint a Szövetség Párt (AP) a Parlamentben. (A választásokon főleg az Indo-Fiji-ek támogatták a koalíciót, a fiji-ek 9% csupán….) Így végett ért Ratu Sir Kamisese Mara 20 éves hatalma.

Május 13.-án katonai puccsal Lieutenant-Colonel Sitiveni Rabuka átvette a hatalmat. Május 19.-én Governor-General Ratu Sir Penaia Ganilau feloszlatta Bavadra kormányát.

Ratu Mara lett a miniszterelnök Dec.5-től 1992-ig.

Major-General Sitiveni Ligamamada Rabuka (1948 -): FPP tagja, demokratikusan megválasztott miniszterelnök 1992-1999, Great Council of Chiefs vezetője 1999-2001. A két katonai puccs felbujtója. 2005-ben USA nem fogadta el, mint nagykövetet.

Mahendra Pal Chaudhry (1942-) Fiji Munkás Párt vezetője. 1999. május 19-én Ő lett az első indo-fiji miniszterelnök. 2000. május 19-én George Speight fiji nacionalista vezető katonai puccsal megbuktatta. Majd május 27.-én Ratu Sir Kamisese Mara elnök feloszlatta a kormányát. Mara magához akart ragadni a hatalmat, de a katonai vezető, Commodore Frank Bainimarama lemondatta. 56 nap fogság után Chaudhry-t szabadon engedték. 2007 januárjától pénzügy miniszter Commodore Frank Bainimarama kormányában.

Laisenia Qarase (1941-) miniszterelnök 2000-2006.

Dr Jona Baravilala Senilagakali orvos, diplomata. Miniszterelnök Commodore Josaia Voreqe (Frank) Bainimarama vezette katonai puccs után: 2006. dec. 5. – 2007. jan. 5.

2007. jan. 8.- 2008. jan. 4. egészségügy miniszter.

Commodore Josaia Voreqe Bainimarama (1954 - ), közismerten Frank Bainimarama. Chiefly címmel: Ratu persze. Fiji katonai parancsnoka. 2007. jan. 5-től miniszterelnök.

…hihetetlen kb. 50 oldal lenne az egész történet, túl sok itt a katonai puccs.

 

Délelőtt röviden interneteztem, majd felhívtam kedvenc motorszerelőmet, Danielt, de még az indítómotor nem ok.

 

Mai munkák:

-   a pütnik körül mindig beáztam, így most jobban lecsiszoltam és üvegszállal + műgyantával javítottam, erősítettem,

-   lakkozások befejezése, így a kormányom ismét a helyén van,

-   két gumiabroncsot fúrtam át, majd köteleket fűztem át rajtuk, így készült a puffer. Darabja 70 FD lenne a legkisebb puffernek a boltban, ezért inkább magam csináltam. Később esztétikusan bevonom ruhadarabokkal.

-   árbocállítás,

-   ablakok szigetelése kívülről,

-   a helyére tettem a HF antennát, ami egy 10 m-es dipól kihúzva az árboccsúcsa és a hajó fara között. Rádiózás később, mivel a kabinban káosz. Pl. 1-2 hónapja egy fél ágyon alszok, rádiózni nem lenne helyem,

-   világítások ellenőrzése,

Esti filmem: The Power of Nightmare (BBC dokumentum film az aktuálpolitikáról)

2008.03.27. (539 nap)

„Legyen a tudatod erős és tiszta. Akkor igazi önmagad, a világ igazsága és tennivalód magától megjelenik, kétség és habozás nélkül.” Zen

Egész nap keményen dolgoztam. Délelőtt az egész hajót lemostam. Délután a hajó farészeit csiszoltam le és utána lakkoztam le. Kisebb ragasztások műgyantával és üvegszállal. A hajón néhány veretet újra szigeteltem. Gyorsan elrepült a mai napom is. Egyre gyorsabban telnek a napok és egyre jobban közeledik az indulás. A hajón még sok a tennivalóm, ezért kell mindennap dolgoznom.

Dan, a motorszerelő nem vette fel a telefont, ezért holnap bemegyek Lautokába, ahol a műhelye van. Telnek a napok, de a motor még nem jó!

2008.03.28. (540 nap)

A zen szó szanszkrit dhyána kifejezésre vezethető vissza, jelentése: elmélyedés, feloldódás, eggyé válás.

Egy barátom írta, hogy kevesebb idézetet írjak, ezért mostantól szüneteltettem az idézeteket. Sokan olvasnak, ez egyfajta nyilvánosság, aminek persze jól meghatározott feladata van. Ebben egy-egy Gadhi idézet néha többet mond, mint amennyit én tudnék.

Ha nem olyan vagy, mint a többiek az mindig nehéz. Nem vagyok igazán ’yachtos’.

Ennek több oka van:

1. Nem jachtom van, hanem vitorlás csónakom,

2. Fiatalabb vagyok hosszú hajjal és szakállal,

3. és nem az USA-ból jöttem J,

Senki nem mondja és nem mutatja ki, de én tudom. A vicces az, hogy a helyiek szemében viszont gazdagnak számítok. Ők nem látják a különbséget.

 

Délelőtt bestoppoltam, majd buszoztam Lautokába. Beszéltem Dan-nel, a motorszerelővel. Hétfőre ígérte. Erre mondják itt, hogy ’Fiji timeJ.

Vásárlás:

-   0,5 kg szárított élesztő a lángoshoz (kenyérhez) 2,5 FD

-   0,5 kg Tavioka liszt 0,9 FD

-   Karela (indiai zöldség vacsorára) 1 FD

-   Vettem egy nagy adag chilit a piacon (1 FD), aminek nagy részét délután a hajóban ecetbe tettem egy befőttes üvegben. Ecetben tárolva hónapokat is eláll, anélkül 4-5 napot.

-   Plusz néhány egyszerű és olcsó alapélelmiszert (pl. tonhal konzerv 0,75 FD/db).

Továbbá:

-   egy kis kézi iránytű 2,5 FD-ért, a nagy iránytű a hajóban eléggé beázott, nem tudom még mennyi ideig bírja,

-   egy veret a lakathoz 1 FD-ért, az ajtó zárja nem működik, így mostantól egy lakattal fogom zárni az ajtót, a lakat még otthonról van, nem vízálló,

-   200 ml malathion, ami egy erős hangya méreg (6 FD)

-   spriccelő üveg 2 FD

-   két vasfűrészt, múltkor egy eltört, amit még Marokkóban vettem (2,5 FD),

Meg akarom ismerni jobban a indiai (hindi) kultúrát. Vettem 2 filmet, 4 zene CD-ét és egy Satyi gondolatok CD-t is (Kb. darabja 1 FD).

Telefon kártyát töltöttem fel 5 FD-ért. Mától március végéig, dupla annyit kapok, ha feltöltöm. Néha van ilyen az INK vagy a Fiji Vodafon-nál is. Sőt az INK-nél ingyenes telefonálási idők is vannak: eleinte du.3-5 között volt ingyenes, majd 22-től 00-ig, mostanában hajnali 1-től 3-ig ingyenes az INK-INK telefonálás.

Egész délután esett az eső, így nem dolgoztam, hanem olvastam.

Esti filmem: Utthaan (egy népszerű hindi/indiai film)

 

2008.03.29. (541 nap)

A világon elsőként, 2007. március 31-én Sydneyben több mint 2 millió cég és háztartás kapcsolta le az áramot egy órára - a Föld Órájára, erőteljes nemzeti és világméretű üzenetet küldve arról, hogy van lehetőség tenni a globális felmelegedés ügyében. 2008. március 29-én este 8 órakor a Föld Órája világméretűvé válik, hiszen világszerte városok és emberek milliói csatlakoznak a programhoz, összefogva a bolygónkat legnagyobb mértékben fenyegető kérdésben. Ha szeretnél Te is tenni valamit, kérlek, 2008. március 29-én este 8 órakor Te is kapcsold le az áramot egy órára és küldd tovább ezt a levelet minél több ismerősödnek, hogy ők is csatlakozhassanak a programhoz, hisz ez közös érdekünk...  http://www.youtube.com/user/Earthhour2008

A Csendes-óceáni kis szigetek lakói vannak a legközelebb a természethez. Sajnos a kultúrájukat kezdik feladni. Az ok a globalizáció, a TV, a divat… 100-200 éve ez lehetet az érintetlen Paradicsom. Az emberek kezdik elfelejteni a múltat és a hagyományokat, de azért vannak akik őrzik. Pl. a klasszikus fiji hajviseletet már csak az idősek viselik, a fiatalok lefésülik a hajukat. Vannak, akik őrzik a hagyományokat, de egyre kevesebben. Mi lesz itt 50 év múlva?

Délelőtt és délután esett az eső, így ma sem dolgoztam. Az ausztrál partoknál ciklon van és az egész térségben alacsony nyomás. Sok eső és szeles idő várható szerdáig. A hajó elkezdett mozogni, mivel a sok eső miatt megsüllyedt az egyik tartófa és a szél is erősen nyomta oldalról (az árboc és a szélgenerátor is fent van már).

A net lassú volt. Olvastam és délután lángost sütöttem chili-sen (tejporral), elég jó lett, de a Tihanyi színvonalat azért nem éri el. Majd utána a maradék tésztából lepényeket ütöttem ki, így élesztővel, jobb, mint anélkül.

Ma is olvastam: Ishmael, Daniel Quinn

Erről más korábban írtam. Röviden: Fikció - az emberek fogságban élnek és hazugságban, van egy ember, aki keres valamit. Majd talál egy tanítót, aki tanít. - Fikció

Esti filmem: Unns (egy népszerű hindi/indiai film)

Fiji főszigete: Vitu, a hét fijiül Viti. Ezért sokan azt hiszik, hogy a 7 Fiji száma. Van, aki ezzel magyarázza, hogy Ruggby 7-ben (Normál Ruggby-t 15-en játszák) Fiji a legjobb a világon. Kétszeres világbajnok, eddig Fijin kívül semelyik csapat nem tudott két alkalommal világbajnok lenni. Mi lehet Magyarország száma (talán 8x7)? Most van a Ruggby 7-nek a Singapur-i Kupája, így mindenki TV-t néz és mindenhol ez a téma.

2008.03.30. (542 nap)

Egész nap esett az eső, így ma sem tudtam dolgozni a hajó körül.

Átmentem Rubenhez és bárányt ettünk indiai módra. Megismerkedtem Tua-val, aki elmondott 1-2 halász trükköt, mostanában horgász/halász trükköket gyűjtök. Fijire sok félét mondtak: Lost Paradise, Garden of Hidden. Az emberek szeretnek mindent megmagyarázni, ami persze érdekes, de sokszor meseszerű.

Este mindenki Ruggby 7 döntőt néz. Új-Zéland nyer és Fiji veszít a döntőben.

2008.03.31. (543 nap)

you don't have a focused market You don't appeal to the big buck $ magazines, you’re closer to Robinson Crusso only instead of being marooned you’re being blown from port to port on a craft that is 1 R.C.H. above a navigation hazard. I love it because I'm a common guy that has a dream…” egy kedves levélből idézet.

Bementem Lautokába. A motorszerelőnél voltam néhány órát. Sokat tanultam ebben a műhelyben J. A motor végre jó, már csak az ingyenes szállítást kell megoldanom vissza a marinába. Majd vettem egy adag gyömbért a piacon. Mostanában a gyömbért fogom próbálgatni. Újabb ízek!!

Délután a marinába dolgoztam a hajó körül, lakkozás (a fedélzeti fogozkodók), üvegszáll és műgyanta munka majd festés.

2008.04.01. (544 nap)

I was instantly impressed by what you are doing, or what you did, or just. the idea of doing what you desired to do… Carina inspires me and keeps that fire burning. Thanks.”

Ilyen leveleket jó olvasni, amikor egyedül vagyok és túl sok a munka J.

 

Reggel röviden neteztem, majd egész nap dolgoztam a hajón. Munkák: lakkozás (baloldali kapaszkodók), lefestettem néhány felsőhéj javítást, műanyagozás (ajtónyílásnál) és szigetelés (kapaszkodók mellett). Majd hangyákat irtottam malathion-nal (hígítása: 4 l vízhez 1 evőkanál malathion kell), a hajókörül és a fedélzeten/hátsórekeszen szétspricceltem.

Holnap talán a kabinban is elkezdem az irtást.

Délután elmentem vágni egy bambuszt, lehet, hogy építek egy ideiglenes biminit, kis sátrat a cockpithez.

Link ajánló: www.latitude38.com (Az amerikai hajósok körében népszerű oldal.)

2008.04.02. (545 nap)

Ma van a névnapom és Katica soha nem felejti el, köszönöm a képeslapot.

Sokat töltöm az akkumulátorokat és figyelnem kell rájuk jobban. Manapság minden hajóban deep cycle battery van (Carinában nem), néhány link a témában:

http://www.victronenergy.com

http://www.windsun.com/Batteries/Battery_FAQ.htm

http://www.batteryfaq.org/

Reggel neteztem röviden a kávézóban. Jim igérte, hogy a motort elhozza ma Lautokából, de elfoglalt volt. Talán holnap. Készítettem egy biminit a cockpit fölé, így van egy kis árnyékom. Még Hanstól kaptam az anyagot. Majd egész nap a kabin rendrakásával foglalkoztam.

2008.04.03. (546 nap)

Reggel neteztem röviden a kávézóban.

Bementem Lautokába. Ashish kicserélte a 220 V-18,5 V laptop adaptert egy jóra (az előző csak 12,5 V adott ki).

Vásárlás:

-   roti gyúró (2,5 FD),

-   roti sütő lapot (9 FD),

-   préselő (3 FD), amivel a fokhagymát/gyömbért majd ki tudom préselni,

Majd a motorszerelőhöz menet találkoztam egy ismerőssel, aki elfuvarozta a motort a marinába. Neki is van itt egy hajója, de van neki szigete is a környéken…

Délutáni munkák:

-   a motor lábát lefestettem egy réteg (epoxi) 199 sealer-rel. A festék leesett róla, így az alu galvanizálódik folyamatosan. Festés nélkül elfogyna a motorom…

-   a hajót csiszoltam, mivel vasárnap algagátlózom,

A biztonságiakkal vagyok a legjobb viszonyban, itt sajnos 3-4 havonta cserélik őket. Ok is van erre mindig: késés, alkohol fogyasztás... Ismét van egy új biztonsági Ruben, Mek helyett.

Mostanában az ecetet is gyakrabban használom (http://ecet.lap.hu). Borecetek, gyümölcsborecet és a fűszerecetek mellett otthon is ”befűszerezhetőek” (fűszerekkel, gyógynövényekkel, gyümölcsökkel). Szerintem, ha készítünk egy jó ecetágyat és van 4-6 hét időnk, akkor érdemes kísérletezni (almaecet, mézecet…) ecet. Ha valaki tud és küld egy egyszerűbb receptet, amihez kevés fűszerrel és alapanyag kell azt nagyon megköszönnémJ.

2008.04.04. (547 nap)

Ma nem volt net. Egész délelőtt esett az eső. A motort felfüggesztettem a műhelyben, majd ismét lefestettem egy réteggel (epoxi 199 sealer). A hajóban rendezgettem a felszerelést, alig férek el a hajóban. Délben elbuszoztam Rubenhez Banarasra. Utazás közben természetesen minden alkalommal ismerkedek, ez itt könnyen megy. Pl. ma Sanealj, Nick. Rubennél sült hal daloval volt az ebéd. Kaptam tőle sok mindent: vízzáró táskát, bőrtáskát, 1 személyes kis kávéfőzőt egy doboz kávéval.

Este a hajóban pihentem filmeket néztem. Sajnos a roti sütés nehezebb, mint gondoltam. Nem lett tökéletes az első roti sütés.

Főzéskor szeretek ellenpontozni, vagyis pl. masela és chili közösen vagy édes-csípős mártás.

2008.04.05. (548 nap)

Délelőtti munkáim:

-   a motort lefestettem egy réteg polyurethane finish 343 gloss-sal,

-   kicseréltem a számítógép új adapterének a csatlakozóját

-   az egész hajótestet átcsiszoltam egy finom 120 csiszolópapírral kézzel, holnap festem le algagátlóval,

-   az egyik kispolcot ragasztottam poliészterrel,

-   a vitorlákat hangyátlanítottam ismét,

Délután mostam, majd Ana egész családja meglátogatott és megcsodálták a hajómat.

Estefelé röviden neteztem, ismét van a net a marinába J.

Este a Yacht Clubban a hajósok összegyűltek, és térképek cseréje alkalmából kb. 5-6 hajóról. (Még csak április van, kevesen jöttek vissza még USA/AUS/NZ/EU-ból.) Még persze nekem vannak hiányos részeim a tervezett útvonalon, de kaptam pl. Nicktől ingyen Yasawa részt. Jövő héten fénymásolok Vanuatu, Torres szorost és Indonézia Guide könyvet a városban

Hasznos oldal: http://www.yousendit.com/

2008.04.06. (549 nap)

Hindi ünnep: Gudi Padwa, Chaitra hónap első napja (Hindu naptár alapján). Ezen a napon teremtette Brahma a Földet (Brahma Purana). Ugadi is ezen a napon van.

A hindu valásról, kultúráról: http://www.sanatansociety.org/

Hindu Istenek: Ganesh, Vishnu Avtar, Bal Krishna, Ganpati, Laxmi, Shiva, Shree Ram

Krishna élete : http://krishna.avatara.org

Amikor tehetem almát eszek. Magas pektintartalmának (vízoldékony élelmi rost) köszönhetően hatásos mind a székrekedés, mind a hasmenés ellen. Megköti a mérgező anyagokat, védőréteget képez a belek nyálkahártyáján. Hosszú távon a daganatos megbetegedések kialakulását is segít megelőzni. Jótékony hatást tulajdonítanak neki a szív- és keringési betegségek kockázatának csökkentésében is. Káliumtartalma miatt enyhe vízhajtó hatással is rendelkezik, ami kedvező lehet a magas vérnyomás csökkentésében. A szervezetre gyakorolt jótékony hatásai inkább preventívek (megelőzők), mint gyógyítóak. A gyümölcsben lévő ásványi anyagok és vitaminok egymás hatását segítve és erősítve fejtik ki jótékony, egészségvédő hatásukat. Kalóriatartalma alacsony, így a fogyókúrás étrendekbe is könnyen beilleszthető. A benne lévő szénhidrátok felszívódását pek-tintartalma teszi egyenletessé.

Mai munkáim:

-   lefestettem a motor lábát az utolsó polyurethane finish 343 gloss réteggel,

-   lefestettem a hajót két réteg algalgátlóval (3ó szünettel),

-   a motor is visszatettem a helyére a rögzítése 8csavarral történt, de valamiért most nem tökéletes ez. 2 csavart nem tudtam tökéletesen visszacsavarni. Holnap megpróbálom újra.

Délután mostam (3,5 FD) és teregettem.

Hajófestékek:

http://www.interpaint.com

http://www.hempel.de

2008.04.07. (550 nap)

Nem találom a propeller zárókupakját. A szabványos csavar nem jó ide. Délben elbuszoztam Lautokába a műhelybe, hogy találjak egy használtat. Sajnos amit találtam később kiderült, hogy 1 mm-rel nagyobb (15 HP-re való) és nem ok. Daniel holnapra ígért egy jó méretűt is. A motorszerelőnél vettem egy használt jó propellert, amit mostantól használni fogok (a kupakkal 45 FD volt). Az enyém tartalék lesz, mivel a két fém a propellerben lassan szétválik.

Délutáni munkák:

-   a motor rögzítését véglegesítettem,

-   a motor elektronikáját kötöttem be,

-   az orrrekeszt víztelenítettem, mivel ismét beázok az orrban,

Kiwi Dream kapitánya áthozott néhány fénymásolt térképet és fénymásolt Guide könyvet a köv. térségekről. 36 FD volt a fénymásolási költség.

Éjszaka és hajnalban neteztem és könyveket töltöttem le a netről.

http://www.terebess.hu/keletkultinfo/hamvasbela.html

http://mek.oszk.hu

http://e-konyv.lap.hu/

 

"1955-ben egyetlen ember élt Magyarországon, aki Herakleitosszal, Buddhával, Lao-ce-vel és Shakespeare-rel mindenikük anyanyelvén nemcsak beszélgetni, hanem beszélni is tudott volna. Ha az emberi szellem e négy prófétája Tiszapalkonyán szállt volna le a repülőről, s ha megszólították volna az első munkást, s az épp Hamvas Béla lett volna, s miután három éjszakát átbeszéltek volna vele (nappal ugyanis Hamvasnak maltert kellett volna hordania, de lehet, hogy vendégei segédkeztek volna neki) - nos, vajon mit gondoltak volna ezek arról: ha ebben az országban ilyen egy segédmunkás, vajon akkor MILYENEK LEHETNEK az ország ÍRÁSTUDÓI? De szétnézve az országban, mindent megértettek volna." (Szőcs Géza)

Egy kedves barátom hívta fel a figyelmemet a www.kukac.sk-ra (független felvidéki fórumportál) és az ottani rólam szóló topicra. A kedves bátorításokra válaszolni fogok.

2008.04.08. (551 nap)

Olívaolaj, különleges és egészséges nagyon. Vaj, margarin helyett használom főleg. Szűz és az extra szűz olívaolajok a legjobbak.

Extra szűz: az olajbogyókat mossák, majd megtisztítva, egy mechanikus rendszerrel préselik. Az olajbogyópasztát kíméletesen gyúrják az olaj szeparálása céljából, majd ülepítik és centrifugálják. A keletkező extra szűz olívaolajat megfelelő tartályokban tárolják, azután szűrik és palackozzák. A folyamat során sem oldószert, sem hõt nem alkalmaznak. Semmilyen tartósítószert és adalékot nem adnak az olajhoz, így az extra szűz olívaolaj megőrzi eredeti zamatát, vitamintartalmát, nem károsodik az értékes telítetlen zsírsavtartalma, antioxidánsokban rendkívül gazdag marad. Ezért az olívaolaj – egyéb zsírokat helyettesítve – számos egészségkárosító tényezőt kiküszöböl. Részletek: http://oliva.lap.hu/

 

Délelőtt bebuszoztam Lautokába, a motorszervizhez. Kicseréltük jóra a propeller véget és kaptam hozzá egy ajándék stiftet. Délután fel is tettem a propellert végleg.

Majd a motorszerelő műhely után elmentem a Postára mert megérkezett az új auto pilot-om, Simrad TP10 az USA-ból 349 USD-ért. Ez volt a legnagyobb kiadás mostanában, de a régi már javított és nem nagyon bízok benne. Mivel itt átmenő hajón vagyok, nem kell vámot fizetnem. Viszont el kellett sétálnom a vámolóhoz, az irodába leadni a postai okmányt.

Vásárlás:

- Extra Virgin Oliva olaj 12 FD

- Black RTV silicone (silicone gasket maker & adhesive sealant) 7,5 FD

A régi beszáradt, a kipufogó illesztésnél használom, ahol fontos a magas hőmérséklet tűrés (315°C-ig). Azt gondolom, hogy ez egy alapanyag a hajón, egy hosszabb út előtt.

Hozzá ajándék pillanatragasztó, a régi beszáradt a hajón.

- 2 m forrasztó cin 5 FD (drága, de már majdnem elfogyott)

- Popszegecselő 22 FD-ért, ez volt a legjobb/legerősebb a városban, ez jó a vas/saválló szegecsre is. A városban csak alu szegecseket lehet kapni, vettem minden méretben néhányat.

Délután a marinába a motor elektronikáját véglegesítettem. Ez egy átlagos hajónál gyorsan megy, de esetemben nem. Minden alkalommal ki kell találni az összefüggéseket. A földelés egyszerű, mindent a motortestre földelek. A piros vezeték is egyszerű, a táp az akkuból, táp a motor elektronikából. Narancssárga vezeték már nem egyszerű, ami az alsó gyertya elektronikából jön ki. A generátor elektronika is 4-5 színű vezetéket tartalmaz a piros/fekete kívül. A probléma az, hogy ebben senki nem tud segíteni. Édesapám persze tudna, de a távolság miatt nem egyszerű. Végül a motor beindult és alapvetően mindenre rájöttem (két kábelre még nem :-).

A hajó koporsó ágy alatti rekeszeit mostam le mindkét oldalon, majd ismét visszakerült a hátsó baloldali ágy. 3 hónap ismét után kicsit több helyem van. A „láblógatás Fijin” pörgős minden nap, mint mindig. Takarítok és szerelek napi minimum 8 órát.

Éjszaka neteztem néhány órát.

2008.04.09. (552 nap)

Haruki Murakami, egy jó japán író, oldala a neten: http://www.murakami.ch, ahol vannak az írásaiból is.

Ellenőriztem a régi ivóvizeimet. Minden jónak tűnt, ezért mindent vissza raktam a hajóba. Így a kabin abszolút tele lett. Van 20 db 1,5 l-es és 1 db 5 l-es palackos vizem még az előző kikötőkből, ezt a készletet is ki kell majd egészítenem.

Utolsó ellenőrzések, majd bedaruzás. Mikor a hajó a vízben volt a szokásos ellenőrzések során észrevettem, hogy a motor rögzítése mellett kezd befolyni a víz. Gyors döntés: vissza a szárazra.

Egész délután nem tudtam kiszedni a motort, mert esett az eső. Majd holnap. Beszéltem Gery-vel, Allen-nel, Hans-sel és még a bolti eladóval is a témában. Adtak tanácsokat. Egyfajta „brain storming”-ot tartottam és mindent leírtam egy papírra. Nem tudom mi az igazi vízbefolyási ok, amíg ki nem szerelem a motort. Talán a csavarok furatainál van gond.

Elméletek gyártok erre az esetben:

1. inox legbolt-ot kéne használni inkább

2. több csavarral rögzíteni, 8 helyett pl. 10

3. mélyebb lyuk (és a lyukban a meneteket javítani)

Az biztos, hogy úgy kell megoldás találni, hogy a továbbiakban is kiszedhető maradjon a motor az esetleges jövőbeni javítások miatt.

Hans meghívott vacsorára, így ma ismét egy különleges vegetáriánus vacsorám volt. Mesélte, hogy néhány hete egy francia szóló vitorlázó a 30 lábas hajójával zátonynak ütközött Tuvalu-nál és elsüllyedt a hajó.

2008.04.10. (553 nap)

5 hónapja vagyok Fijin.

Kenzaburo Oe japán Nobel díjas író, néhány könyve a neten: http://www.questia.com/library/literature/kenzaburo-oe.jsp

Amikor hibázok, abból többet nyerek, mint veszítek. A problémák, amikben élek, azok segítenek igazából tovább. Néha nehéz, de volt ennél sokkal rosszabb is.

A marina vezetőjével volt egy kis gondom eddig. A postámat elkavarták egy csomagot több mint 2 hónappal később adták át és azt sem mondták bocsánat.

Az áramért nekem is kéne fizetnem, pedig a hajómon nincs komoly elektromos rendszer, csak a telefonom és laptopom töltésére használnám. A hajótárolásáért napi 5,5 DF fizetek az áramért plusz 3 FD kéne fizetnem. 2 hete kifizettem 40 FD az áramra, ez volt az eddigi költsége november óta.

A hajó melletti zuhanyozót raktárként használtam, mivel a hajóm kicsi és túl sok a felszerelésem, és ez nem túl szabályos. 2 hónapja már üzeni a takarítóval, hogy tűntessem el, így 2 hete teljesen kiürítettem.

A következő daruzásért kéne fizetnem 295 FD-át, ami nekem sok. Így reggel elmentem marina irodába beszélni a managerrel. Mindig csak kérek tőle, most is ezt tettem. Eddig a kéréseimet mindig elutasította, de ma nem tudom miért, de engedett az árból. Így 200 FD kell fizetnem.

A kikötőben nagyon sok hajó van a parton, így egymás útjában állnak. Az a szabály, ha egy hajó bedaruzása miatt módosítani kell a hajó helyét, akkor ez 100 FD-150 FD-be kerül. Holnap egy hajót mögöttem daruznak, de most ezért persze nem kell fizetnem.  

 

Igazából kapkodás miatt hibáztam. Több napja azt álmodom, hogy éjszaka a hajó eldől egy nagyobb szélben. Ezért minél hamarabb vízbe akartam tenni a hajót.

Délelőtt az egész motort kiszereltem. A rögzítő csavarok menetét a hajótestben kitisztítottam és leellenőriztem. Nem ez a probléma. A probléma oka, a gumiban (gasket, a hajótest és a motor között van tömítés, absz. lezárás a feladata) lévő lukak és a motor lapjának a furatai nem passzolnak tökéletesen. A motor 2 hónapig a műhelyben volt és ez alatt kicsit zsugorodott a gumilap. Ezért a csavarokat erőltetni kell, nem jó szögben állnak és emiatt nem lehet végig becsavarni őket. Ennek tökéletesnek kell lennie.

A gumitömítéssel kell csinálnom valamit, Hanstól kaptam egy jó fajta szilikont (all clear water barrier, seals out water), amit lehet, hogy itt is tudok használni.

Délután esett, így csak a problémán gondolkoztam, majd éjszaka neteztem.

Beszéltem Gaál Zsuzsával. A cégük, Henri Lloyd Magyarországi képviselete küld nekem igen jó minőségű vitorlás ruhákat. Végre lesznek megfelelő ruháim:

-   kezes-lábas száraz ruha,

-   belebújós száraz felső,

-   gyorsan száradórövidujjú,

-   hosszúújju zippzáros aláöltöző szárazruha alá,

-   aláöltöző nadrág szárzruha alá,

-   aquadeck cipő,

és még sok minden más…

Nagyon köszönöm!

Webáruházuk:

http://www.henrilloyd.hu/

http://www.henrilloyd.hu/catalog/index.php

2008.04.11. (554 nap)

Egy ismerős ismerőse 25 éve építi a vitorlását. Az eddigi leghosszabb hajóépítési történet 15 év volt, amit hallottam. Igaz nem ”happy end” volt a vége, mivel 15 év után eladta a félkész hajót L.

Korábban nem foglalkoztam sokat a szilikon fajtákkal, csak olcsó legyen és vízálló. Sokkal jobb, ha a legmegfelelőbbet használom a javítások során.

Szilikonok amiket mostanában kéne használnom: Sikaflex 291, Sikaflex 295, Fast Tack (Simson ISR 70-03, MSR FT,), Bedding Compound, Deck Coulk, Premium Grade (Acetic) A cég oldala: www.bostik.co.uk

Reggel a városban szilikonokat kerestem, de nem találtam megfelelőt, így kénytelen voltam a drága marina boltban megvenni a 100 ml-es Sikaflex 291 (Elastic Marine Adhesive Sealant) 23 FD-ért. Ezt teszem a motor tömítő gumija és a hajóhéj közé.

A városban vásároltam olcsó egyszerű élelmiszereket, pl. nuddles, tonhal konzerv, kenyér, hagyma és fokhagyma. A mai különlegesség paan, egy igen érdekes édeskés ízű levél, amibe mandulát, cukrot, mazsolát és fűszereket tesznek és desszertként esznek. Vettem a piacon néhány ilyen levelet, amit a hajóban később el is készítettem.

Délben megérkezett a Luna (Larsen) a marinába, Panama/Colon óta ismerjük egymást (2007. ápr.). Ő volt az egyik kötélkezelőm a tranziton, és ő segített a legtöbbet akkor. Később találkoztunk Nuku Hiván, Tahitin, Savusavu-n és most itt.

Délután a motorral foglalkoztam. A gumi lyukat és a motor fémlapjának lyukát egy csavarral (8-as) és anyával összeszorítottam, majd hajszárítóval melegítve feszítettem tovább, így lassan a két lyukat minden helyen össze tudtam feszíteni. Így hagytam néhány órát. Ezután a csavarokat sikaflex nélkül elkezdtem felcsavarni -vagyis visszatenni a motort. Persze nem ment könnyen. Kitaláltam a legjobb csavar meghúzási sorrendet (persze minidig ellentétes csavarok húzása folyamatosan lassan és egyenletesen) figyelembe véve hol mennyire feszülnek a csavarok. Az elmélet gyártása után és egy kis gyakorlás után megkértem Ibrahemet (Pearl Jack melósa), hogy tartsa a motort, ez alatt bekentem késsel a hajóhéjon a lyukak közti részt vékonyan sikaflex-el. Majd vissza a motort (siklaflex kötési idő 45perc) és elkezdtem lassan húzni körbe-körbe. Minden jónak tűnik, remélem jó is lesz. Mivel egész du. esett, így korábban egy biminit (sátrat) építettem a cockpit fölé, hogy a motor ne legyen vizes.

Este elmentem Rubenhez vacsorára. Jól telt az estém. Van egy 5 éves kisfia Marko. Itt a gyereknevelés másképpen történik, mint Európában. Több szabadság, nem szólnak rá mindenért. Nem kell ágyba menni/aludni kora este, csak akkor amikor akar J.

A péntek és a szombat este itt mindig speciális. A barátok és rokonok összegyűlnek kávát isznak, majd utána sört. Kártyázás és beszélgetés, néha-néha együtt zenélés. Néha ezt ”clubnak” hívják, mivel összedobják a pénzt az italra/ételre. ”MOVMENT”, több mint ”club”, mivel vannak célok (pl. társadalmi), de igazi cselekvés persze kevesebb J. Aztán vannak a bandák, akik néha-néha bűncselekményeket is elkövetnek titokban (ez titkos). Így telnek a péntek, szombat esték Fijin.

Stoppal mentem Banarasra és stoppal éjszaka vissza. Ilyenkor szinte minden alkalommal beszélgettünk. Megismerem az ő történetüket és megismerik az én történetemet. Hány emberrel beszélgettem az utam során? Hányan embernek meséltem el a történetemet? Szerintem a számuk több mint 1000, és ez alsó becslés J.

Amikor 10 után elkezdtem visszasétálni a főútra stoppolni, az úton megismerkedtem Markkal, aki meghívott a házába. Nagy ház, nem egy átlagos fiji kicsi egyszerű stílusban. Teáztunk és beszélgettünk.

2008.04.12. (555 nap)

Hindi ünnep van ma: Vasant Navratri (tánccal és istentisztelettel). Jelentése „kilenc éjszaka”.

Reggel a kávézóban Jimmy-vel és Gerhard-dal kávéztam. A téma a hajójavítások és útvonal lehetőségek a térségben, majd visszamentem a hajóhoz. A szomszéd francia hajó (Ovni 35 – alu francia gyártmány) adott egy régi biminit ajándékba, nekik van most egy új.

Slaggal próbáltam a motor rögzítésének vízzáróságát ellenőrizni. Úgy néz ki oké, de ez nem egy teljesen megbízható ellenőrzés sajnos.

Egésznap esik az eső. Az előrejelzés szerint néhány napig esős lesz. Májustól kezdődik a száraz évszaka, amit már alig várok. 

Esti filmem: Om Shanti Om. Sokak szerint 2007 legjobb hindi filmje. A film nagyon messze van az európai filmek világától, így nehéz ezt a stílust érteni/szeretni J.

2008.04.13. (556 nap)

Hindi vallási ünnep van ma: Rama Navami (Rama születésnapja). Az egyik legnagyobb vallási ünnepük. A másik nagy a Deepavali november 9.-én. Krishna és a felesége (Satyabhama) ezen a napon ölte meg Narakasura démont. Egy másik történet szerint Rama és Sita ezen a napon tért vissza 14 év száműzés után Ayodhya Királyságba.

 

A szivató rossz/rozsdás kapcsolóját cseréltem ki egy vízálló kapcsolóra. Ami nem volt egyszerű (nem csak egy átforrasztás) először le kellett vágnom a régit fűrésszel majd flex-el, majd a hajótestben is nagyobb lukat kellett vágnom, mert ez a kapcsoló nagyobb az előzőnél. Majd a motor kapcsolótábláját siklaflex-el szigeteltem. Ezután a motor jelző fényét javítottam meg. Egész délután esett az eső, így nem tudtam befejezni a motor elektronikájának bekötését.

Egy ismerősöm ajánlott egy könyvet: A titok

http://www.atitok.hu

http://video.google.com/videoplay?docid=6843318800161213935

2008.04.14. (557 nap)

Hindi ünnep: Tamil Újév

Röviden a hindu vallásról itt Fijin:

Minden kedden késő délután 2 órát Ramiyam olvasnak a templomban, ez az istentiszteletük is. Minden templomban van legalább egy templomi szolga, pandet, akinek általában nincs felesége. Hindi nyelvlecke: http://www.ukindia.com/zhin001.htm

Reggel korán keltem és a motort kezdtem ellenőrizni. Először az indító motor esett le, a műhelyben egy rögzítő csavart elfejtettek visszatenni. Ilyen csavarom nem volt, így elmentem a marina hajós boltjába venni. Miután az elektronikát is bekötöttem elkezdtem indítani, de nem indult. Kiderült, hogy nem kap elég üzemanyagot. A gyertya adott sárga színű szikrát, de az alja száraz volt. A gyertyának benzinesnek kéne lennie. A szűrőt a motoron fújkáltam, majd többet pumpáltam az üzemanyag pumpát és végül beindult a motor.

Kifizettem az újradaruzást, majd Mo és George bedaruzta Carinát. A jó hír, hogy a víz nem kezdett folyni, tehát a gasket jól fekszik a hajótesten. A másik jó hír, hogy a motor jár.

A rossz hír, a motornak a következő hibái vannak:

-   az irányváltó nincs jól beállítva, ezt a műhelyben Dan nem csinálta meg elég pontosan,

-   a hűtővíz nem jön ki a motorból, szájjal tudom szívni,

-   a head gasket mellett olyan, mintha folyna az üzemanyag,

Dant, a motorszerelőt felhívtam, aki azt ígérte holnap délután eljön a marinába megnézni mi is a baj. Előtte megpróbálom sűrített levegővel átfújni a rendszert, hátha csak valami elzárta a csövet majd a víz alatt meg fogom nézni a hűtőrendszer bemenő nyílását. Remélem nem a vízpumpa (impeller) ment szét. A műhelyben a motor még teljesen jól működött!

Egy érdekes hangszer:

Hang Dum hangszer: http://www.youtube.com/watch?v=3LfJLvuZqmQ&NR=1

Rafael Sotomayor: http://www.myspace.com/137747417