Fiji, Lautoka - Vanuatu, Port Villa (530tmf)

2008.07.05-07.20.

2008.07.05. (639 nap)

Lassan itt az Olimpia. Számomra Oscar Pistorius (Dél-Afrika, 21 éves) sprinter az egyik legnagyobb versenyző. Mindkét lábára amputálták és a 400 m-et 46 másodperc körül futja.

Reggel Martinnal jobban meghúztuk a motorbakot tartó csavarokat. 24 órát vártunk a szilikon száradására, így szilikon ’gasket’-et (tömítést) készítettünk (nem először alkalmazom ezt a módszert). Majd ellenőriztem a vitorlákat és előkészítettem a felhúzásra. Kifizettem a marinát (3 hét - 170 FJD).

A motor bejáratása és tesztelése miatt elmentem egy rövid túrára a környező szigetekhez. A motor ’break-in’ 10 óra. Az első 10 perc a szervizessel volt, a következő 30 perc a kikötőben a helyemen majd a következő kb.9 óra ezen a szakaszon volt.

Ez az út nem volt túl élvezetes a folyamatos eső és rossz láthatóság és a nagyon változékony szél miatt. Az autopilotot nem használtam, mivel jobban akartam érezni a motort és a kormányozhatóságot. Igaz, amikor vitorlát húztam és negyed- vagy félszeleztünk, be tudtam állítani és rögzíteni a kormányt úgy, hogy ne kelljen fognom, ekkor és főztem egy finom ebédet.

Az útvonalam (kb. 15 tmf): Vuda Marina - Vunavadra sziget - Malamala sziget - Malolo sziget, Musket Cove, ahol három keskeny átjárón is át kellett hajóznom. Nappal könnyű, de éjszaka a sötétben fontos a pontos térkép (4,5 óra motorozás).

WP1 (17-43,3S; 177-17,5S), WP2 (17-47,8S; 177-13,0S), WP3 (17-47,7S; 177-12,2E), WP4 (17-47,1S; 177-10,8E), WP5 (17-46,5S; 177-10,8E)...

Lehetet volna a marinába menni vagy fizetős bójára állni, de ez lett volna, de én inkább horgonyoztam: 10 m lánc + 20 m kötél 13 m mélységre. Ez elvileg elég biztonságos, de azért leúsztam ellenőrizni és beásni a horgonyt. A horgonyzóhely zsúfolt és közel vannak a zátonyok is, ilyenkor nem jó csúszkálni. A mélységmérőm eleme lemerült (a legutóbbi használatkor 2 hónapja még jó volt), emiatt a szomszéd hajó (Pascal) mondta meg a mélységet.

A Musket Cove híres a Fiji Regattáról, Auckland-Musket Cove regattáról és a Musket Cave - Port Villa regattáról is.

http://www.musketcovefiji.com/marina.html

Ajánlott könyv a témában: Migrant Cruising Notes Fiji (Phil Cregeen).

Ma délelőtt innen indult az ARC Földkörüli vitorlásverseny, ezért tegnap nagy buli volt, amit szerencsésen lekéstem. (Az ARC versenyen a hajó részvételi díja: 12000 angol font és emellett minden embernek a hajón 76 angol font/szakaszt kell fizetni.) Ma is volt valami buli a turistáknak, de engem ez nem érdekelt.

A mellettem lévő hajó Pascal volt, akivel még Tahitin, Morean találkoztam 2007. szept-okt. körül. Ő egy Ovni 28-assal vitorlázza körbe a Földet egyedül, illetve Új-Zéland óta egy szép francia barátnővelJ. Meghívott a hajójára borozni, amit szívesen elfogadtam. Új-Zélandon töltött 6 hónapot, le kellett festenie az alumínium hajóját. A festéke túl régi volt és kezdett leperegni. Majd adott néhány guide könyvet (digitális formában) a következő szigetekről.

A vacsorám puliszkaJ.

2008.07.06. (640 nap)

Reggel korán keltem elbúcsúztam Pascaltól és elindultam vissza a Vuda Marinába ugyanazon az útvonalon. Néhány repülő hal és egy kisebb reef cápa szórakoztatott. Ma délelőtt szép idő volt, nem esett az eső és sütött a nap! 13-kor érkeztem vissza. Vége a ’break-in’-nek. A motor ok. (Volt aki 6 HP 4 üteműt javasolt, de azzal 3-4 csomó eléréséhez folyamatosan teljes fordulaton kellett volna járatnom, ami hosszú távon nem tesz jót a motornak.)

Tapasztalatok (fordulatszám – sebesség):

2000: 3 csomó, 2500: 3,5-3,8 csomó, 3000: 4-4,4 csomó, 4000: 5 csomó fölött.

A propeller elég mélyen van, rövid hullámok esetén kicsit jobban kell nyomni a motort (2500 vagy fölötte) akkor  nem jön ki a propeller a vízből.

Elkezdtem az akkumulátorokat tölteni, vizet vételezni, takarítani és hajót lemosni. Megismerkedtem Claus-Wernerrel, egy svájci kiadó tulajdonosával, akit érdekelt a történetem, mivel ő is hajózik. Szerinte könyvet kéne írnom J.

Délután Wolfgang-gal fényképeztem, neki egy hagyományos fényképezőgépe van, olyan amilyet 100 éve használtak. Majd söröztünk és beszélgettünk a fényképezésről főleg. St. Lucia - Fiji szakaszon fél év alatt 75 képet készített (mások 5000-10000 szoktak), szerinte mindenki fényképez, de senki nem néz képeket. Talán igaza van. Rólam is készített egy portrét. A lábán lévő tetoválást Momi készítette neki Nuku Hivan, az én marquises haverom J. Wolfgang megmutatta azt a vitorláshajót (Whitebeard), ahol idáig crew volt. Ez egy 72 lábas 34 éves angol túraverseny hajó, nagyon szép! Este a helyi haveroktól búcsúztam el. Moci, viszlát!

2008.07.07. (641 nap)

Sok mindennel keresnek pénzt a hajósok. Van például egy nő, aki hajvágást vállal a marinában a hajósok között és a főszezonban mindennap van 2-3 kuncsaftja.

Üzemanyag vásárlás: 12 l, 26 FJD kora reggel a marinában.

Reggel utolsó búcsú mindenkitől: Morua, Ben, Ana, Jerry, George, Nil, Martin… Indulás motorral. A motorozás Lautoka halász kikötőbe 1,5 óra volt.

Útvonalam:

WP1(17-37,8S; 177-23,0E) - Saweni Bay - WP2(17-37,0S; 177-24,9E) - WP3(17-36,5S; 177-26,2E)

A halászok mindig szeretik CARINA-t, és engem is kedvelnek, segítenek. Most is ez volt. Egy halász mellé álltam be, aki nagyon segítőkész és kedves volt. Emellett voltak közös ismerőseink SavuSavu-ban. Később megadta a Malolo átjáró általa használt WP-jait, így ezt fogom használni holnap:

WP1 (17-36,6S; 177-25,9S), WP2 (17-36,3S; 177-24,2S), WP3 (17-35,5S; 177-21,2E), WP4 (17-35,4S; 177-20,2S), WP5 (17-35,5S; 177-19,7E), WP6(17-34,2S; 177-17,9S), WP7 (17-30,6S; 177-13,5E), WP8 (17-25,8S; 177-01,9E) – (ezt a pontot északról kellett kerülnöm, mivel a mély reef miatt hullámosabb lett volna), WP9 (17-23,2S; 176-55,3E).

Ez 33 tmf Lautokától, szóval sötétedéskor fogom elhagyni az átjárót.

(Vész esetre kaptam egy közeli védett jó horgonyzóhely pozíciót: 17-27,2S; 177-02,9S)

A motorszerelő jön majd gear (sebváltó) olajt cserélni. 12:00-ra volt megbeszélve, de nem jött, pedig ma reggel 9-kor egyeztettük az időpontot. Elmentem a műhelybe és végül 3 után kijött.

Majd elmentem elrendezni az országból való kilépés formaságait (’check out’). Ingyenes, de időigényes. A hivatalnokok jól ismertek és így beszélgettünk. Meséltek egy vitorlásról, amelyik mostanában érkezett Új-Zélandról SavuSavuba. A hajó neve La Joca, egy 9,5 lábas kis vitorlás, akinek a kiwi kapitánya kb. 2 m-es J. NZ-Fiji vitorlásúton 3-4 alkalommal fel is borult...

Majd bementem a városba vásárolni: karóra (9,9 FJD), noodles, tej, keksz, konzervek, zöldségek… A parkban bazár volt, ahol BBQ-t ettem, majd visszamentem a halászkikötőbe. Zsúfolt nap sok rohangálással.

Végül elmentem Rubenhez elköszönni, ahol egy utolsó finomat vacsoráztam. Utána Alfonzóval káváztam (az utolsó kava Fijin) és beszélgettem, ő is Banarason lakik…

Este 9-kor Seruval bementem még egy utolsót bulizni Lautokába. Seru apja Mike, testvére Max és Seru húzott a Momi öböltől Vuda Marináig 2007. November 15.-én. Ma du. ismét találkoztam Seruval a halászkikötőben és mondta, hogy meg kell ünnepelni a véletlen újra találkozást és az utolsó éjszakát… Bazár után tánc a helyi diszkóban (night club), ahol sok ismerőssel találkoztam: Philippe (Vuda Marina mixer), Marika a felesége, Juan

A hétfőhöz képest nagy buli volt a ’Cave’-ben, még a Vissesi Ratu legidősebb fia is bulizott. Ő lesz az apja után (10-20 év után) az 5. legnagyobb hatalmú chief Fijin.

2008.07.08. (642 nap)

Indulás 9-kor a halász kikötőből! A kedves halász engedte el a kötelet a kikötőben, de kinek fogom odaadni érkezéskor?

Cél: Vanuatu, Port Villa. Útvonal terv: Pang Point, WP1(17-47,5S; 168-15,4E) - Mele Bay, WP2(17-45,2S; 168-14,2S) - WP3(17-44,4S; 168-18,2E) - Quarantine Zone (17-44,2S; 168-18,6E). Ahol sárga zászlót kell húznom szokás szerint (Q lobogó, a hajó járványmentes). Majd VHF rádión a 16 csatornán meghívni a kikötőt… Kijön majd motorossal a vám és a karantén, majd el kell látogatnom útlevél vizsgálatra a helyi irodába.

Hőm: 29 fok

Barométer: 1022

Bf.6 KDK szél és hullámos tenger.

30 perc motorozás. Utána egy normál orrvitorlával 4,5-5 csomóval vágtatok.

Reggeli: rántotta, majd egy cukornádat rágcsálok.

Egész nap kellemes vitorlázás és kicsi hajó forgalom (csak két nagyobb hajóval találkoztam). Még napfényben elhagyom az utolsó zátonyt és előttem a nyílt óceán. Ekkor kicsit csökkent a szél és a hullámok magassága. Ezt kihasználva nagynehezen betettem a motort a kabinba.

Ezután a napelemet rögzítettem a helyén. Az autopilot beállítását is változtatnom kell és a hajón szinte minden egy kis beállításra szorul, tehát van mit csinálnom.

18:00 POS (17-22S; 176-55E). 497 tmf a táv Port Villától.

Ma rádióztam, de nem hallottam senkit. Egyelőre nincs kommunikáció.

20 után viharfokra váltok.

2008.07.09. (643 nap)

Hőm: 28 fok

Barométer: 1022

Seb.: 3-4csomó 260 irányra.

Egész éjjel Bf.6-7 a szél, a vihar fokkal vágtattam. Gyakran felkeltem ellenőrizni mindent. A jó ebben az, hogy a szélgenerátor tölti az akkukat!!

Reggeli főzése közben kifogyott a gáz cserélni kell, de a nagy hullámok miatt egyelőre nem lehet. A hátsó kabin megtelne vízzel, ha kinyitnám.

Az autopliot a nagy szelet nem nagyon tudja kezelni, de Bf.7 még éppen belefér.

Fáj a hátam, mivel az ágyam most kisebb a szokásosnál és a nagy rázkódások miatt ide oda gurulok a hajóban pihenés közben.

Dél körül megpróbáltam kicserélni a gázpalackot, de egy nagy hullám becsapott a hátsó kabinba (kb. egy vödör víz), így inkább feladtam J.

Délután: szélgenerátor igazítás, olvasás és az mp3 lejátszó lemerült.

Erősödik a szél. A hullámok folyamatosan becsapnak a kockpitbe. A szél minimum Bf.7 és jönnek és mennek a félelmetes hullámfalak. Meg kell ezt ismét szoknom, ez nekem általában gyorsan megy.

15 után egy nagy hullám hátulról becsapott és eltörte a napelem keretét. A napelem kiesett, eltört és az elektronikája is levált róla. Ez most már javíthatatlan!

A hajó elektromos rendszeréből kiiktattam az egészet, kb. 5 perces munkával. Majd a napelemet becsomagoltam és lekötöttem a hajóoldalára (közben megvágtam a kezemet).

Egyre nagyobbak a hullámok minimum 7 m, néha megtörnek, néha a hajóm körül törtnek meg. Hatalmas fehér taraj, régen láttam már ilyet …

A becsapó hullámok miatt a kabinba folyamatosan bejön a víz, mert az ajtó nem zár jól. Minden vizes, a hálózsák az ágy és minden J.

18:00 POS(17-43S; 175-38E) 423tmf Port Villa, 74tmf-et tettem meg az elmúlt 24óra alatt.

Árpit hallottam Magyarországról, AUS átjátszót használt. A többi rádióamatőrt nem hallottam.

2008.07.10. (644 nap)

Hőmérséklet: 29

Barométer: 1021

Szél: Bf.7 (elérheti néha a 30 csomót is) iránya 100-120 között változik.

(Amikor a széliránya változik, utána a hullámok iránya is változik)

Irányom: 270

Seb: 3-4 csomó

Folyamatos erős szél, reggel ’csak’ Bf.7. A viharfokot (1 m2) használom csak, a normál fok sok lenne.

A hátfájás miatt mostanában kenőcsöket használok:

1. Getup (Összetevők: Akda, Symiocos Racemosa, Trigonella Paplionatae; Pluchcalanccolata, Indica, Pistacia Letiscus, Calotropis Porcera, Brassica Campestris)

2. Moov (Összetevők: Wintergreen olaj, Menthol, Tarpin Olaj, Eukaliptusz olaj)

Ebéd: keksz, konzerv, instant noodles főzés nélkül

Délután sziesztázok pihenek és Bibliát olvasok.

Délután a szél lecsökkent Bf.6-ra, így feltettem a normál fokot és extra gyors vitorlázásba kezdtem folyamatos kormányzás mellett. Néhány óra ’gyenge’ szél után ismét Bf.7.

Muszáj lecserélnem a vitorlát, mert túl nagy a nyomás és a hajót sem lehet kontrolálni. 

A törött napelem miatt igen rossz kedvem van, ezért nem horgászok. A másik ok, nincs gáz és sütve jobb lenne a hal...

18:00LT POS (17-46S; 174-18E) 347tmf a táv Port Villától. Az elmúlt 24 óra alatt 76tmf-et tettem meg.

18:00 LT Rádiózás 14,290 MHz-en.

Pali, N6DMV, USA riport: 5,5. Sajnos ő alig hallott, de hallott!!

Éjszaka 1-kor észrevettem, hogy a jobboldali oldalmerevítő spannere (feszítője) kicsavarodott. A baloldali oldalmerevítőn volt a nyomás, szóval nem lengett ki az árboc. Az oka a radarreflektor folyamatos ütődése az oldalmerevítőre/árbocra. 10 perc alatt visszatekertem és megfeszítettem. (A radarreflektor alsó lehúzó kötelét átkötöttem máshová, hogy a jövőben jobb legyen.) A gyakorlatban a lámpa a szájban és kulcsok a kézben J.

2008.07.11. (645 nap)

Ma van keresztapám születésnapja. Keresztszüleim sok mindenben segítettek és segítenek, köszönet mindenért!

Szinte egész nap viharfokot használtam. Br.7-es szél van, néha az az érzésem, hogy Bf.8-at is elérem. Délelőtt jönnek és mennek a záporok, szóval én csak ázok és ázok. Emellett folyamatosan becsapnak a hullámok a nagy és nyílt kockpitomba (túl nagy a tengerre). 

A kabinajtó folyamatosan zárva van, de néha ki-be megyek. ilyenkor ki kell nyitnom ilyenkor egy kis víz be-be megy a kabinba. A nagyobb probléma, hogy a plexi ajtó nem zár tökéletesen és amikor a kockpit félig megtelik vízzel, akkor folyik a kabinba az ajtó alatti réseken. Emiatt néha ki kell mernem a vizet.

Délután egy órára felteszem a normál fokot, de ismét erősödik a szél és visszakerül a viharfok! Ismét nőnek a hullámok!!

Az óceán él, sirályok, albatroszok és sokféle más madár repked körülöttem. Sok repülőhalat is látok mellettem repkedni a hullámok tetején, néha a fedélzeten is találok egyet-egyet, de sajnos csak kisebbeket, nem reggeli méretűeket. Mahi-mahikat nem láttam még. Néha egy-egy sötétebb árny elúszik a víz alatt, de nem tudom milyen hal lehet.

Délután 4-kor láttam egy vitorlást mögöttem. 45-50 láb körüli sloop. Pillangózott, sebessége minimum 7 csomó. Meghívtam VHF rádión (16 csatorna), a második hívásomra válaszolt.

Megkérdeztem hogy tud-e valamit a környék mostanában várható időjárásról, de nem volt friss infoja. Ez a hajó is Port Villába hajózik, mint én. Megkérem, hogy készítsen képeket rólam J. Bf.7 -ben egy viharfokkal szörfözik CARINA, szép kép lehetne (sajnos nem találkoztam ezzel a hajóval Port Vila-ban).

18:00 (17-54S; 173-04E). 276tmf a táv Port Villától. Az elmúlt 24óra alatt 71tmf-et tettem meg. 

Pali, N6DMV, USA riport: 5,5. Ma elég jól hallott engem!

Magyaros vacsora rakott káposzta konzerv, hagymával és keksszel.

A Garmin 60-as GPS-emnek letört a főkapcsoló gombja. Helyette egy tűvel tudom be- és kikapcsolni. Ez egy kb.1,5 éves drágább kézi GPS, de a minősége nem a legjobb. Pl. a ragasztott antennája is néha leesik, ez nem panasz, csak építő kritika a cégnek, ha olvassák a meder.hu-t.

2008.07.12. (646 nap)

Az éjszakai alvás, olyan, mintha egy turmix gépben lennék. Újra meg kell szoknom.

Nem vagyok és nem voltam tengeri beteg. A tengeri betegség 80%-ban pszichés alapú, így általam kezelhető.

Hőmérséklet: 29

Barométer: 1022

Szél: Bf.6-7 (nincs szélmérőm); 100-120 irányból

Seb.: 3-4 csomó 270-re egy viharfokkal

Reggeli: keksz és joghurt.

Négy nagy vödör vizet mertem ki a középső rekeszből a kávés poharammal. Szeretem a multifunkcionális tárgyakat. Négy nap alatt ennyi gyűlt össze.

Délelőtt és délután sokat kormányzok, mivel az akkuk töltése alacsony, továbbá a nagy szélben az autopilot nem tartja stabilan az irányt, tehát állandóan korrigál.

A kezem elég sebes, amikor a szélgenerátor szilikon spray-jel befújtam az ujjam hozzá ért a nagy sebességgel forgó lapátokhoz. Illetve a törött napelembe is belenyúltam néhány napja. Szóval gyűlnek a sebek a kezemen.

Ebéd: bárány konzerv, keksz, hagyma és chili

Délután a szél gyengül Bf.5-re, így ismét a normál orrvitorlát használom. Nagy sebességgel, 5 csomóval vitorlázok és kormányzok több órát. Hírtelenül valami nagyobb tárgynak ütközök. Először bálnára gondoltam, de a második ütközés utána láttam, hogy egy nagy farönk volt. Később emiatt ellenőriztem a hajótestet Port Villában.

Vacsora: hideg instant noodles, marha konzerv, keksz, hagyma és chili.

18:00 POS(17-56S; 171-39E) 81tmf-et tettem meg az elmúlt 24órában. 195tmf a táv Port Villától.

18:00LT 14,290 MHz rádiózás, Pali, N6DMV, USA, 5-5.

Éjszaka szélerősödés és visszatettem a vihar orrvitorlát.

2008.07.13. (647 nap)

Hőm: 30

Barométer: 1022

Szél: Bf.6 120 irányból (felhős ég és nagy hullámok)

Délelőtt kicseréltem a gázt. Nem menet közben, hanem csúsztattam a hajót, mivel ilyenkor a hajó együtt mozog a hullámokkal így azok nem csapnak be.

Reggeli: joghurt, keksz

Ebéd: főtt noddles, végre meleg étel!

Délután néhány órát vitorlázok orrvitorlával, majd 5 után a Bf.7 körüli szélben gyorsan visszateszem a vihar orrvitorlát. A kézi könyvek szerint Fidzsi-PNG (Pápua Új-Guinea) között Bf.7-8. körüli passzát szél süvölt. Legalább jól tölt a szélgenerátor, ami nagyon fontos, most hogy már nincs napelemem.

A sebességem 4 csomó, de az irányom nem mindig tökéletes, a hullámok ide-oda rángatják, dobják CARINA-t.

Vitorlázás 4-5 csomóval, de amikor hirtelen a hullám elfogy alattam megtorpanok 2 csomóra. A jobbik eset amikor a hullámok tetején szörfözök vagyis amikor a hátulról jövő hullámokkal együtt vitorlázok. A legszebb pillanata az, amikor a hullám tetején megtörik a hullám (a fehér hab jelenik meg ilyenkor) és CARINA pont ott van és a hajó farában van a törés, majd utána együtt zúdulunk le a hullámmal. Ez csak egy 2-3 másodperces közös vágta le a hullámról, amikor 6-7-8 csomóra felgyorsul a hajó és a gyorsulás miatt a kormányt nem is tudom mozgatni csak egyenesbe tartom a zuhanás pillanatától, sőt ilyenkor néha még a vitorla is belibben. A hullámvölgybe érkezéskor 2-3 csomóra lassul vagy szinte meg is áll a hajó. Az ezt következő hullámok általában kisebbek, de 2-3 hullám után ismét jöhet egy a nagyobb. A hullámtörés néha korábban, néha később van, ritkábban van CARINA épp a hullám tetején a hullám törésekor.

Délután állókötélzet ellenőrzés.

18:00 POS(17-54S; 170-16E). 79 tmf-et tettem meg jó irányba az elmúlt 24órában. 116tmf a távolságom Port Villától.

18:00LT 14,290 MHz rádiózás: Pali, N6DMV, USA, 5-5. Ma nagyon jól hallottam Palit, igaz a frekvencia zsúfolt volt! Az általa mondott időjárás: max. 24csomó. A valóság, hogy pöffös a szél és néha 30 csomó körüli. (Később Port Villában több hajóssal is beszéltem, akik 30 fölötti szeleket mértek ebben az időben.)

(Azt is megtudtam Palitól, hogy Nagypapámtól kaptam egy kis támogatást, amitől a motorvásárlás miatt negatívba csúszott mérlegem ismét pozitív lett. Kösz Tata!)

Éjszaka Bf.7-8, a vihar fokkal vágtatok egész éjjel. Az autopliot néha nehezen tartja az irányt.

A fáradság (éjszaka gyakran fel kellek ellenőrizni a hajót és a hajóforgalmat) és az egyedüllét miatt (és talán az általános közérzetem miatt is) éjjel hallucinálok. Várható volt, és ebben már van tapasztalatom, szóval nem vészes.

2008.07.14. (648 nap)

Hőm: reggel 25, délben 29 fok általában

Barométer: 1022

Szél: Bf.7 110-ről

Reggel a nappal együtt kelek, 7-kor. A fedélzeten van egy-két kisebb repülőhal, de ismét kevés és kicsi egy finom reggelihez. A reggelim ezért magyaros hagymás rántotta.

(Az elmúlt 24 óra alatt 40 tmf-et tettem meg jó irányba az autopilottal.) A törött napelem keretet lekötöm a hajóoldalához, hogy holnap, amikor beteszem a külmotort, legyen helyem hátul.

10:00 (17-55S; 169-29E). A táv 70tmf a céltól, mivel az elmúlt néhány órában lassítottam a hajót, nem akarok éjszaka érkezni.

Ebéd: noodles

Délután felhúzom a nagyvitorlát reffelve, és a reff köteleket igazgatom, állítgatom, mert holnap, ha a motort nem tudom feltenni a nagy hullámok miatt, akkor szükségem lehet a nagyvitorlára is az orrvitorla mellett. A Mele öbölben 78 irányra kell vitorlázni a városig.

Délután láttam egy vitorlást, amit meg is hívtam VHF rádión (16 csatorna), de nem válaszolt.

Sok vitorláshajó vitorlázik a környéken ezekben a hónapokban.

18:00 POS (17-50S; 169-09E) 64tmf az elmúlt 24órában és a céltól 52tmf-re vagyok.

18:30-kor megpillantottam Vanuatut. 

23:00-02:00 leszedtem a vitorlát mivel túl gyors voltam és sötétbe érkeztem volna meg. Nem lenne most jó sötétben rossz látási viszonyok közt érkezni.

Kettő után láttam egy vitorlás pozíció fényeit kb. 2 tmf-re CARINA-tól, de 20 perc után teljesen eltűnt. Nekem egész éjjel égett a LED-es árbocfényem és 30 percenként felkeltem ellenőrizni a hajót és a forgalmat.

2008.07.15. (649 nap)

Reggel 7-kor a világosban megpillantottam a szigetet, ami mellettem volt. 12 tmf-re van Mele Bay, a bejárta Port Villába. 7:30 körül kelt fel a nap.

Vihar fokkal 280 irányba 3-4 csomós sebességgel vitorláztam és nem siettem. Félóránként jött egy-egy fekete felhő esővel és szélerősödéssel, de csak 10-20 percig tartott. Emiatt a láthatóság néha nagyon rossz. A sziget lapos és alig van rajta világítótorony szóval jobb tartani a távolságot a parttól.

Reggeli egy kávé, majd szokás szerint meditáltam.

A motorom a kabinban van és még nem tudom, hogyan tudom feltenni nagyok a hullámok miatt (a hajó össze vissza mozog és rázkódik). NEHÉZ FELADAT! … és ráadásul fáj a hátam...

A hajót csúsztatom, így a hullámok nem csapnak be, hanem a hullámokkal együtt mozgok, majd felteszem a motor és rögzítem. Egy órára múlva bevitorlázok félszélben majd negyedszélben Mele Bay-be. Itt nincsenek nagy hullámok, itt jobb lett volna betenni a motor J. Az utolsó 4 tmf-en motorozok a szembeszél és a hajó forgalom miatt.

12:30 Kikötés Port Villa.

Atair hajó integetett J, Jan felajánlja, hogy kössek rá, így nem dobok horgonyt hanem csak mellé állok pufferekkel és 2-3 kötéllel. Meghív egy hideg Fiji sörre, ami igen jól esik. Átmegyek a hajójára és beszélgettünk a Fdzsi-Vanuatu hajózás élményeiről.

A Custom jön. Simon nagyon kedves készít egy közös képet is a CARINA-n. 3000 vatut akar kérni, de elmondom, hogy most van egy kis anyagi problémám. Ok, akkor ingyenes.

Jannal és Berndttel elmegyünk az Imigration Irodába, ahol 4000 vatut kérnek és nem lehet alkudozni L. A Yachting Worldben beszélek az irodás növel, mert be kell állnom majd ide a mólóra az akkumulátorok töltése miatt. Drága, de nincs mit tenni 1400 vatu/nap.

A karantén is jön a hajóra, ami 3000 vatuba kerül. Ezek a legtöbb helyen ingyen vannak, vagy nagyon olcsón!

Este a karantén hivatalnokkal, Tambeval káváztam egy kávázóban. Ezek kerthelységek, ahol kávát kevernek és néhány egyszerűbb ételt például kolbászt, halat, kaszavat, dalot készítenek. Egy csupor kava 100 vatu volt, ami itt a szabványos ár. Köszönöm vagyis tumasz! Megismerkedtem Tambe feleségével és barátaival, Dalon, Bong… Kellemes este volt.

Vanuatu ("New Herbides")

Főváros: Port Villa (Efate), ahol a híres hajós találkozó pont a Vanuatu Cruising Yacht Club.

Populáció: 200,000; Időzóna: GMT+11; Területe: 12,336 km2; 83 sziget; Pénz: 100 vatu = 0,84USD

Nyelv:bislama,angol, francia és kb.106 melanesia nyelvjárás; 83 szigetnek 6 providenciája van. New Hebrides volt a neve, még James Cook adta ezt a nevet, 1774-ben látogatott a szigetekre.

Fő látnivalók:

Mt Jasur (Tanna) működő vulkán. A szigeteken 9 működő vulkán van.

Búvárparadicsom. Itt van a világon a legnagyobb 2.világháborús roncs a víz alatt (SS President Coolidge).

Történelem:

I.e. 1500-ban jöttek az első emberek erre sziget csoportra a Solomon szigetekről.

I.u. 11.sz-15sz. jöttek a polinézek a Csendes-óceánról.

Első európai: 1606. májusában Pedro Fernandez de Quiros spanyol hajós érkezett meg.

1774 Júl. 16: Érkezett James Cook a szigetekre (2. Csendes-óceáni expedíció során).

Ő készítette az első térképeket is.

1779-ben Wiliam Blight (Bounty) erre hajózott el, 3 évvel később visszajött és

felfedezett néhány szigetet itt.

Misszionáriusok:

1839-ben Reverend John Williams érkezett Erromangora. Megölték és megették.

Később tanárokat küldtek Samoa-ból, akiket jobban elfogadtak, mint az európaiakat.

Persze sokat megöltek és a malária is pusztított.

1848-ben Reverend John Geddie érkezett Aneityum-ra (Presbiter).

1860-ban érkeztek az anglikán térítők. 1887-ben érkeztek a katolikus térítők.

Európai telepesek:

1844-ben alapították meg a kereskedelmi post-ot Aneityum-ban. Majd tíz évvel később érkezett az első telepes.

1906-ban megalakult az Anglo-French New Hebrides Condominium.

Az angol és francia nemzetnek egyenlő jogai voltak. Kettős adminisztráció volt a szigeten. Két oktatási rendszer, két rendőrség, két pénz.

2. Világháború

1942-ben a Japánok elérték Solomon szigeteket. Az US erők Vanuatun állomásoztak.

Építettek bázisokat is: Havannah Harbour, Vila Efate és Santo déli részén egy nagyobbat.

1945-ben a háború végén US elhagyta a szigetet.

1960-as évektől a földtulajdon vált a központi politikai kérdés. (30% a telepeseké volt.)

A mozgalom neve Nagriamel, vezetője Jimmy Stevens volt.

Később nem csak Santon hanem más északi szigeteken is sokan csatlakoztak a mozgalomhoz.

1971 New Hebrides National Party (Vanua'aku Party), vezetője Walter Lini volt.

1979 nov. Első szabad választások, National Party nyert.

1980-tól független (UK és Franciaországtól) ország.

Fő export cikkek: szárított kókusz, marha, kava (500 tonna kava gyökeret isznak meg egy évben!!) Évente kb. 60 ezer turista érkezik Ausztráliából, Új-Zélandról, New Calidoniából.

Átlagosan egy hetet töltenek itt.

Bislama nyelv:

Szia! - Halo!

Szia! (Két embernek) - Halo tufala

Szia! (Három embernek) - Halo trifala

Szia! (Több, mint három embernek) - Halo olgeta

Jó reggelt! - Gud morning!

Jó napot! - Gud aftenun!

Jó éjszakát! - Gud naet!

Hogy van? - Olsem wanem?

Köszönöm. - Tangkiu tumas.

Beszél angolul? - Yu save tok tok long inglis?

Sajnálom, de csak keveset beszélek Bislamául. - Sore, be mi no save tumas Bislama yet.

Mi a neved? - Wanem nem blong yu?

A nevem... - Nem blong mi...

Magyarországról jöttem. - Mi kam long Hungary.

Házasság: A faiatal ember nem házasodhat, amig nem építet házat a feleségének.

Korábban 100 malacot kellett fizetni a feleségért. Manapság maximum 80,000 Vt kell fizetni - Bridge price. Továbbá 20,000 Vt kell fizetni az anyósnak, mivel elvesztett egy munkaerőt. Egyre többen mennek vissza a városból a falukba.

Élet falun: A feleség 10 órát tölt a kertben egy nap. Míg a férj halászik, vadászik, hajót épít vagy egyéb munkát végez. Este a feleség vacsorát készít, addig a férj a nakamalban (férfi klub ház) beszélget és kavat iszik. Igaz nem lehet munkát találni falun, de az élet olcsó ott (növénytermesztés, disznó vadászat az erdőben).

Továbbá falun nincs bűnözés!

Itt is, mint a Csendes-óceán más szigetein, fontos szerepe van a tambunak. Kastom falukban a tambu irányítja az életet. Ezek a tradicionális ceremóniák. Ami számomra érdekes volt, hogy a nő nem állhat magasabban, mint a férfi. A menstruáció és a szülés alatt a nők a tradicionális falukban egy külön helyen élnek. Chief: Csak férfi lehet. Az ő szava a törvény a faluban, úgy, mint Fijin.

2008.07.16. (650 nap)

Telecom Vanuatu Round Island Relay: jövő szombaton kezdődő futóverseny a sziget körül, ami 138 km hosszú.

Reggel a hajó körül tevékenykedtem. A fenékvizet szivattyúztam ki a kézi szivattyúmmal, majd két másik rekeszt is víztelenítettem.

A következő szakaszra szokás szerint összeállítottam egy csomagot az azonnali hajó-elhagyás esetre (pl. süllyedéskor), ekkor ezt teszem a mentőtutajba. A tartalma: vészjelző készülék, horgász felszerelés stb.

A városban sétáltam: főutca, piac, katedrális, kilátó, Yachting World… Egy magyar lány, Zsuzsanna leszólított a piacon, ahol éppen ebédeltem 200 vatuért valami helyi ételt.

Legénység egy vitorláson, ami holnap vagy holnapután indul Ausztráliába (Brisbone). Nagyon örültem, hogy kicsit magyarul beszélhettem! (Sajnos többet nem találkoztunk…)

Vettem 2 db 1 m-es akkumulátor kábelt és terminált hozzá (4300 vatu), mivel van még egy 120Ah akkumulátorom, amit szintén Fiji vettem 20 FJD-ért. Most, hogy nincs napelemem szükséges több akkumulátor. 94Ah (eredeti) + 100Ah (használt, alkalmi vétel Fidzsin, 20 FJD) + 120Ah (használt , alkalmi vétel Fidzsin, 20 FJD) = 316Ah

Továbbá vettem egy kis fa szobor ’kali’-t, ami az itteni Isten jelképe. Ez nem igazi Isten, hanem inkább a természet, az erő és ’chief’ szimbóluma.

Vissza stoppoltam a CARINA-ra (nincs dingim és a hajó horgonyon áll), így szokás szerint megismerkedtem néhány emberrel, akik bulizni hívtak J.

Délután a radarreflektor rögzítését javítottam. Fidzsi óta ez az árboccsúcson van, így az Altair (Feeling 345) árbocra húzott fel Jan és Berndt, ahonnan elértem az árboccsúcsomat. Az előző úton folyamatosan ütődött az árbochoz, jobb, ha fix.

Este elmentem Jannal és Bernttel megnézni a szomszédos szállodában a Vanuatu-i tradicionális táncokat, énekeket és ételeket plusz kávát J (2000 vatu). 

Veszélyek Vanuatu-n:

1.      a víz tele van baktériumokkal, vírusokkal és minden mással,

2.      Typhus, Cholere (mostanában már nem jelentős)

3.      az utcai ételekre is figyelni kell itt,

4.      mérgező növények, amiket jól meg kell főzni étkezés előtt (Fidzsin is volt hasonló)

5.      mérgező reef halak

6.      Malária

7.      itt is könnyen elfertőződik a nyílt seb

8.      mérgező tengeri kígyó, Lion Fish, Turkey Fish és néhány reef kagyló

9.      Krokodil (1998-ban  Santa Cruzon, északara innen egy krokodil megtámadott és megevett egy német vitorlázót)

2008.07.17. (651 nap)

http://www.yachtingworld-vanuatu.com

http://www.vanuatutourism.com/

http://vanuatu.lap.hu/

Kora reggel bementem a vízbe ellenőrizni a hajótestet. Az előző szakaszon 5 csomós sebességgel ütköztem egy nagy farönknek, de ennek nyoma nem látszik a hajón.

Bemotoroztam a marinába (később Altair is). Nincs napelemem és az akkuk nagyon lemerültek, ezért szükséges néhány nap a kikötőben. Sajnos egy elektromos csatlakozónak van egy áram limitje, így lassan tölt a töltő.

Délelőtt átsétáltam a városon, fontos a sok séta, gyaloglás egy-egy megálló alkalmával. Ismerkedtem emberekkel és a kulturális szokásokkal.

Konzerv és fűszervásárlás 1900 vatu-ért.

Ebéd a piacon: főtt banán, sült hallal Vanuatu stílusban (200 vatu), majd kalo-t, egy helyi süteményt is kipróbáltam.

Majd ellátogattam a Nemzeti Múzeumba (500 vatu), ahol megismerkedtem kicsit a Vanuatu kultúrával, történetével és hajózási technikával. A maszk használat itt jelentősebb volt, mint Fidzsin. Titkos csoportok titkos szertartásokon használták ezeket például. Nagy közös falu ünnepekkor is előkerült a táncok és szertartások esetén. Szerintem legalább százféle alaptípus maszk van Vanuatu-n. Például egy Chubwan maszk jól fogna a hajón, ezt használták a hosszú utak során itt.

Továbbá a homokrajzolás az itteni művészeti egyik legegyedibb része. A homokrajzolás hagyományos motívumai egy-egy történetet mondanak el. Ezt ünnepek és ceremóniák alkalmával rajzolták.

Este igen sok hajóssal ismerkedtem meg. Egy 72 éves osztrák hajós, aki 25 éve vitorlázik az óceánokon, mint életforma énekelt magyarul nekem, ami igen jól esett: „az a szép, akinek a szeme kék…” 

Este Berndt meghívott Jant és engem a Waterfront étterembe vacsorára, ami este 10-ig tartott.

A helyi sör, Tusker nem nagyon ízlett nekünk, de ez volt az utolsó estéje Berndtnek, így inni kellett J.

Minden évben a Vanuatu Crusing Yacht Club szervez egy kis néhány órás vitorlás versenyt az öbölben, sajnos ez júniusban van, szóval ezt lekéstem.

2008.07.18. (652 nap)

www.oceanswatch.org

A hétvégén érkezik ide a Blue Water Rally, ez is egy Földkerülő túraverseny, mint az ARC, de ez Angliából indul. Szóval ismét tömeg lesz Port Villában.

Reggel elmentem a város egyik parkjába netezni, ahol a Wifi ingyenes, de lassú J.

Vásároltam palackos vizeket és simsam harci maszkot. A művész Ken Silas volt Malolo szigetről. Ez a fajta férfi harci maszk jelentése: védelem, szerencse a küzdelembe. Nekem erre van igazán szükségem.

Hajó körüli munkák:

1.      autopilot csatlakozó javítás

2.      vízvételezés

3.      takarítás

Ebéd a piacon: benjok (karaszava) sült hallal (200 vatu)

Délután elmentem a Vanuatu Daily Post-ba (www.dailypost.vu), a szerkesztő, Kiri Manasa várt. Jane Joshua-nak adtam egy riportot a hajómról, az utamról és a gondolataimról.

Néhány helyi haver is meglátogatott, pl. Keni.

Egy magyar is, Miklós is odajött a CARINA-hoz. Együtt vacsoráztunk a városban, majd ittunk egy sört, később megmutatta a házat, szobát, ahol lakik.

2008.07.19. (653 nap)

Júl. 30-án lesz a ”Sail Past” vitorlás verseny itt a Vanuatu Cruising Yacht Club szervezésében a Függetlenség napja alkalmából. Ezen a napon minden hajó tele lesz lobogóval az öbölben…

Délelőtt a hajó körül dolgoztam, vízvételezés és pakolászás, térképrendezés stb.

Sajnos valamiért nem jó a fényképezőgépem, mivel folyamatosan ki-be sötétedik a kijelzője és nem tudok fényképezni vele. Lehet, hogy mostantól nem lesznek fényképek az utamról.

Miklóssal kora délután ismét találkoztam.

Délután Keni jött és elmentünk a ’város széli’ templomba Istentiszteletre (Seventh Adv. Church). A ’város széli’ templomhoz busszal kellett menni, mert ez kb. 5 km-re van a központtól. Nagyon élveztem a misét a sok-sok szép énekkel (15:30-17:00). Néha angolul és néha a helyi nyelven történt. Az Istentisztelet végén megnéztem az épülő nagy templomukat, öt éve építik és még egy év kell a befejezéséhez. Majd elsétáltunk több kava bárba és ittunk kávát. Megnéztem, hogyan is keverik itt, mert itt más a kava keverés folyamata, mint Fijin és Tongán. A kava mellé helyi finomságokat ettünk. A kedvencem felaprított levél kókusz lével átitatva. Emellett sok számomra igazán új és ismeretlen étel volt, ami itt van, de Fijin és Tongában nem találtam eddig. Sok helyivel beszélgettem és nagyon kedvesek voltak, szeretem a kava bárok hangulatát. Röviden: mindenki köpköd, mert itt a kava erős, mindenki lassú és halkan lassan beszélnek a sötétben, mivel alapvetően a kinti teraszokon ülnek, ahol nincs lámpa.

Visszabuszoztam a városba Kenivel. A parkban találkoztam egy amerikai párral, akikkel 2007 júniusában Galapagoson is találkoztam egy alkalommal az Immigration Irodában és emlékeztek CARINA-ra és rám. Egy amerikai katolikus közösséggel működnek együtt és a kis szigeteken Bibliákat és más katolikus könyveket osztogatnak ingyen, ami szép dolog!

Ma nagy parti van egy nagy háromárbocos ”kalóz” fahajón, amire engem is meghívtak. A hajó kint áll horgonyon az öböl végén, de találtam valakit aki ingyen kivitt. 7 körül érkeztem, de már mindenki enyhén vagy durván ittas volt. Nekem meg persze nem volt kedvem inni és zajongani, de ettől függetlenül jó volt a parti. Az öböl minden hajósa ott volt, a parti délben kezdődött és élő zene is volt! Egy helyi zenekart hívtak el és néhány ”raszta” hajós is dobolt persze és a fedélzeten 20 néha 30 ember is táncolt J. Még kilenc előtt leléptem, mert találtam egy fuvart a partra.

A parkban ismét összefutottam Kenivel és a barátaival, ahol éppen egy kisebb egyház tartott 2-3 órás zenés Istentiszteletet. Nem volt kedvem a Vanuatu Cruising Yacht Clubba menni ruggby meccset nézni a szomszédos hajósokkal és nem volt kedvem zajos night klubokba menni és táncolni és ilyesmi. Inkább elmentem Tickel, Kem-mel, Katy-val, Johana-val és sok mással néhány helyi kava bárba, ahol nem csak férfiak vannak (de 90% férfi). Turistával viszont nem találkoztam J. Éjjel 2-kor értem vissza a hajóra.

2008.07.20. (654 nap)

Reggel elsétáltam az ingyenes WIFI helyre a városban, ahol kb.1 órát szörfőzem. Majd vásárlás és reggeli a hajón (bagett és a hajó-kefirem).

Majd elsétáltam dél körül a Le Rendez Vous étterembe, ahol magyar a tulajdonos Anna&Larry. Sajnos nem találtam őket, de megadtam az elérhetőségemet az étterem vezetőjének. Remélem később azért találkozunk.

Néhány iskolás fiú meglátogatta CARINA-t, akik újságot árulnak a marina környékén. Együtt ebédeltünk. Marha pörköltet készítettem bagettal. Természetesen magyaros ízzel, vagyis jó csípősen, alig tudtak enni belőle J.

Sokan félnek a helyiektől, mivel néha-néha vannak itt is lopások, de én máshogy látom ezt J.

Útvonaltervezés: Port Moresby 1331 tmfre van innen. Ellenőrizem a széltérképeket és a kézikönyveket.

Miklóssal ma is átjött találkoztam.

Sok helyi veszi körül a hajómat minden nap jellemzően leülnek CARINA-val szembe. Néha kérdeznek, de leginkább csak itt ücsörögnek. Patrick, Benjamin és sokan mások jöttek és beszélgettünk nem csak a hajómról és a vitorlázásról, de arról is, hogy milyen az élet Vanuatu-n.

A Vanuatu-nak van egy nagyon speciális kézfogása, amit én nagyon szeretek. A kézfogásokra nem hat a globalizáció, aminek persze oka van. Vannak olyan emberi dolgok, amikre nem hathat a globalizáció.

Este felmentem Le Rendez Vous étterembe ismét és ittam egy sört kicsit beszélgettünk , a magyarokkal és holnap meglátogatnak.

Este kilenc körül összefutottam a haverokkal a zenés Istentiszteleten és utána még maradtam beszélgetni velük egy kicsit. Majd Samoval elmentünk néhány kava bárba és utána megismerkedtünk egy helyi bandával. Itt minden utcának van egy ’bandája’, ezért több száz van ezen a környéken, ezek a bandák néha verekednek, de alapvetően békésen egymás mellett élnek.