Blog


Júl. 20-án délután a Korzika kerülő vitorlástúra csapata találkozott a marinában. Heten leszünk és a 10 napos túra útvonala: Castiglioncello – Elba –Dél-Korzika – Szardínia – NY-Korzika – Capraia – Castiglioncello. Tehát meg fogjuk kerülni Korzikát. Ez nem kimondottan gyakoroló túra, mert a szigeteket is fel akarjuk majd ’fedezni’, nagyon sok a látnivaló, de természetesen sokat fogunk vitorlázni és gyakorolni. A csapat: Andi, Edina, Márti, Ati, Balázs, Gábor és én. Hárman soha életükben nem vitorláztak, a többiek is kezdők szintjén vannak még, csupán 1-2 túrájuk volt az Adrián.
Indulás vasárnap reggel a marinából. Gyenge szél, de azért vitorlázunk. Elba 35 mérföldre van és 187 fokra. A fordulásokat gyakoroljuk és a hajó részeit, plusz a fő csomókat tanultuk meg ma. Hasznos volt a nap :). Este 7 után érkeztünk meg Elba fővárosába, Portoferraio-ba. Este városnézés az óvárosban, a kikötőben és felmentünk az Erődig is. Továbbá megnéztük Napoleon villáját és a Citadellát. A városban zenei fesztivált tartottak éppen és volt szabadtéri koncert is, ahova szintén elmentünk. Még mindig szeretem Portoferraio és nem tudom megunni! Reggel indulás tovább Golfi di Procchio felé, ami kb. másfél óra vitorlázás volt. 7 méteren horgonyoztunk a homokos stranddal szemben. 50 méterre volt Isola Paolina. Paulina szigete arról híres, hogy Napoleon húga Paulina ide járt fürdeni... Jó helyet választott, mert tényleg nagyon szép. Mi úsztunk, sznorkereztünk, voltak, akik kimentek a strandra dingivel (kis gumi csónak), a többség inkább kiúszott. Gyorsan eltelt néhány óra. Kora délután elindultunk Dél-Korzika felé. 92 mérföld Elba nyugati oldaláról Korzika egyik legszebb strandja, Palombaggia. Sok éve jártam már itt és kíváncsi vagyok, mennyit változott. Délután még jó szelünk volt 11-14 csomós, ami sajnos folyamatosan csökkent. Este motorozni is kellett, igaz néha volt egy kis szelünk... Komoly hajóforgalom volt Korzika előtt és így tudtuk gyakorolni a hajón a radart. A keresztező hajókat a radaron néztük és pontosan láttuk a köztünk lévő távolságokat, ami néha csak 800-900 méter volt. Egész éjjel hajóztunk és így jó alkalom volt gyakorolni: pl. a közeli hajók mozgását felismerni a fényeik alapján. Ügyeleti rendszer volt éjszaka és a párok 3 óránként váltották egymást. Én kint aludtam a fedélzeten, hogy tudjak rögtön segíteni, ha szükség lenne rá. Ma éjjel volt teli Hold, csodálatos vitorlázás...
Délelőtt 10-kor dobtam horgonyt Palombaggia strandnál, a csapat eléggé kifáradt és mindenki aludt... Lassan ébredezett mindenki, kávé, reggeli és strandolás. Délután jó szélben gyakorlás, majd irány Bonifacio, ami még 15 mérföld. Bonifacio Korzika legkülönlegesebb városa és a világörökség részét képezi. Ez végül is egy sziklaváros, a tengerpartról 187 lépcsőfok (Aragon lépcső) vezet az óvárosba. A fjord bejáratánál található a Citadella, ami egy zárt területű erődrendszer. Este 8-kor kötöttünk ki a marinába, este városnézés és vacsora (tenger gyümölcse) a belvárosban. Találkoztunk magyar vitorlázókkal is, sőt egy Mini 650-es versenyzővel is, aki itt oktat vitorlázást... Kicsi a világ...
Másnap átvitorláztunk Szardíniába. Egész nap gyakorlás erős szélben, 20-23csomós szelek... Fordulások és halzolások :). Szerda este La Maddalena szigetcsoport fő szigetén Maddalena szigeten, Maddalena városban álltunk be egy nagyon kellemes kis marinába. Este város nézés és pizza a városban. A Cala Gavetta marina tele volt és a közeli Cala Mangiavolpe marinában töltöttük az estétét. Egy éjszaka 80euro volt az ára árammal együtt. Ez egy olcsó helynek számít a környéken.
Csütörtök reggel halpiac, majd indulás tovább. Dél körül strandolás a Maddalena szigetcsoport északi részén Budelli szigetének legszebb strandján: Cala Nord és Secca di Morto-nál. Itt található a híres Deadman’s Reeff Passage is. A közeli ’pink beach’-re tilos menni már, mert speciálisan védett terület. Tíz éve még lehetet ott is strandolni... Csütörtök esti megálló egy kis dél-Korzikai öböl, távol a város zajától, a hely neve: Anse de Chavanu. Vacsora sült hal, amit még a piacon vettünk és sült krumpli. Péntek hajnalban indulás tovább...
Péntek kora délután megérkeztünk Ajjacio, ami a sziget fővárosa. Egy hete jártam már itt :). Ajaccio-t 1492-ben alapították. Főleg arról híres, hogy Bonaparte Napóleon itt született. Az óvárosa nagyon hangulatos, plusz látnivalók a Citadella és a Katedrális. Napóleon szülőházát meg lehet tekinteni, ahol most Múzeum áll. A marinák tele vannak, nehéz helyet találni... Végül nagy nehezen sikerül. Este ismét hosszú séta a belvárosban, sok helyen szabadtéri koncertek, artisták és szabadtéri vásár. Jól szórakozunk. Ez is egy hosszú nap volt.
Július 28-án kora reggel indulás tovább, dél körül megálltunk Porto-nál, ami a vörös szikláiról híres. Több kis öbölben is megálltunk, sznorkerezni. Szenzációs hely! Néhány éve, amikor körbe vitorláztuk Korzikát, akkor is jártunk itt és akkor is nagy kedvenc volt. Este 8 után megérkeztünk Calvi városában. Sajnos marina helyet nem találtunk, Korzikán elég nehéz marina helyet találni, sok a vitorlás és kevés a marina hely. Már 10 éve ez a helyzet... Calvi előtt bójára álltunk és este megnéztük a várost. Nagyon szép az óváros, a Citadella, a Katedrális és a kikötő. Este 10-től egyre több utca zenész jelent meg és nagyon jó hangulatot csináltak. Szombat este van, későn kerültünk ágyba...
Vasárnap délelőtt pihi és lassan indulás tovább. Mivel nincs nagy szél egy közeli szép szigetnél horgonyoztunk le (Rousse). Ez egy természet védelmi terület és ezért nagyon sok volt a hal, jó sznorker hely. Délután indultunk tovább, gyenge szeles vitorlázás. Vigasztalásul megjelentek a delfinek és hosszan játszottak a hajó körül. A túránk során sokszor találkoztunk delfinekkel, de sajnos idén bálnával nem, pedig Korzika és Szardínia körül lehet bálnákkal is találkozni (és korábban láttam már itt).
Július 29-én este horgonyzás Korzika legészakibb fokán (Cape Corse), vacsora bundás kenyér és mellé nagyon finom Korzikai borok. Egész éjjel gyenge szél, de hajnalba megjött az erős szél. Reggel 9-kor indulás, irány Capraia szigete, 25 mérföld a táv. Eleinte erős szembeszél van (max. pöff 32 csomós), majd megváltozik nyugatira a szél és beáll egy 20-25 csomósra. Volt eső is és sok villámlás, ez egy igazi nyári zápor volt (nyári kis vihar). Délután érkezés Capraia szigetére. A marinába nem volt hely és bójára álltunk a kikötő közelében. Délután megnéztük a kis várost és a szigetet. Este vacsora, majd buli a szigeten. A buli hely egy szabadtéri koktél bár volt, ahol volt egy DJ is és nyomta a zenét hajnalig...
Július 30.-án reggel kenyérvásárlás és kávézás Capraia-ban, majd 10-kor indulás. Egész nap jó szeles vitorlázás. Eleinte 20-25 csomós szél, ami később 15csomóra gyengült. Háromnegyed szélben vágtattunk végig, 7 csomó feletti sebességekkel. Castiglioncello-ba érkezés vissza délután 5-kor. A túrának vége, nagyon gyorsan vége lett, mint mindig...
Júl.- 31-én délután Pisa-Párizsba repülés, majd irány Lorient és Felicity, 6 hetet nem voltam már 'otthon'.
Szombaton este hétkor hajóztunk ki a CALA DE MEDICI marinából. A marina melletti strand előtt horgonyzás és fürdés. Kezdődik a túra! (A hajó egy Jeanneau Sun Odyssey 439: 4 kabin, 2 mosdó.) Cél egy hét alatt annyit látni és vitorlázni, amennyit csak lehet... Első megállónk Elba szigete lesz, ami 36 mérföldre van 187 fokos irányban. A legenda szerint, amikor Vénusz kikelt a tengerből, a nyakláncáról lepergett hét gyöngyszem, ebből lett a hét Toszkán sziget: Elba, Giglio, Capraia, Giannutri, Pianosa, Montecristo, Gorgona. A Toszkán szigetcsoportot, amely a Mediterránum legnagyobb védett tengeri övezete a hét nagyobb szigeten kívül közel 40 apró sziget is alkotja. A Toszkán szigetvilág legnagyobb szigete Elba, ahol a tengervíz átlaghőmérséklete nyáron elérheti a 23 fokot!
01:00-kor érkeztünk meg Elbára, egész pontosan Portoferraio-ba, ahol tegnap is voltunk. Most is horgonyon álltunk a várossal szemben. Vasárnap délelőtt városnézés, fagyizás, majd indulás tovább... A szomszédos öbölben, Golfo di Viticcio-ban több órás fürdés és sznorkerezés. Az idő szenzációs: süt a nap és 10-13 csomós szél fúj, ami ideális (lehetne azért kicsit több is...). Este átvitorlázunk Korzikába, (Bastia, 39 mérföld). Érkezés 01-kor. A város mellett horgonyzunk. Hétfő reggel fürdés, sznorkerezés, majd városnézés Bastia-ban. Szép város, kb. 10 éve vitorláztam erre utoljára... Dél körül horgonyzás a marina öblében, a város szívében. Nagyon szép hely, nagy a kánikula... Utána indulás tovább…
A görögök Korzikát ’Kalliste’, (a legszebb) néven emlegették. A szépsége a legelső fogalom, mely nekünk is eszünkbe jut róla.
Délután horgonyzás Macinaggio melletti nemzeti park-ban, úszás, sznorkerezés, majd indulás tovább... körbe vitorláztuk Korzika északi felét(Cap Corse). Egész este vitorlázás, érkezés L’Ile Rousse szigete mellé. Ez is természetvédelmi terület és nagyon szép. Reggel úszkálás, sznorkerezés, városnézés, strandolás és jet-ski. Ebéd: tenger gyümölcsei, majd indulás.
Délután elhajózunk Calvi város mellett, majd elindulunk dél felé. Délután horgonyzás Porto öblében, elég érdekesen: a part mentén meredek sziklafalak, 20 méteres a mélység, az öböl közepén egy 10 méter mélyen lévő sziklára tettük a horgonyt... Szinte szélcsend van. Az öbölben delfinek ugrálnak a közelünkben, fantasztikus látvány! Két óra múlva indulunk tovább, este Ajaccio város előtt horgonyzás. Itt született Napóleon. Megnéztük a szülőházát és az óvárost, utána a város melletti strandon hűsölünk. Délután indulás Bonifacio felé. Érkezés 23-kor, horgonyzás a város melletti öbölben. Csütörtök délelőtt városnézés, a környék a parti szikláiról híres, ami mellett mi is elhajóztunk. Csütörtök kora délután horgonyzás Golfe de Santa Giulia. Ez egy híres és nagyon szép strand. Strandolás, sznorkerezés, ebéd és szieszta.
„Kakukkfű, mandulafa, fügefa, gesztenyefa könnyű és finom illata... a fenyő észrevétlen susogása, fekete üröm érintése, s egy csöpp rozmaring és levendula... barátaim, ez az illat... Korzika!” (Uderzo és Goscinny)
Csütörtök este indultunk tovább Capraia sziget felé. Érkezés délben Cala di S. Francesco öbölben, Capraia város közelében. Városnézés, strandolás, sznorkerezés, fagyizás és estebéd. Délután Porto Vecchio öbölben horgonyzás. Este indulás vissza CALA DE MEDICI marinába.
Most olvasom Richard Creagh-Osborne "This is Racing, Tactics and Strategy in Action" című könyvét. Nagyon ajánlott versenyzők számára, és nemcsak kezdőknek!

Ponza szigetéről szerda (07.10) reggel 6-kor indultunk tovább. Gyenge szelek, majd totális szélcsend. Ponza szigetén tegnap dingivel több öblöt is bejártunk, itt elég sok a barlang és nagyon sok az izgalmas magas sziklafal is. Amit különösen szerettünk a sok eldugott öböl és strand, ahol csak mi lehettünk. Reggel Ponza szigetét délről kerültük majd a Pontine szigetcsoport legészakibb I. di Palmarola szigetét keletről hagytuk el. Forróság van... itt a nyár! A következő megállonk Giannutri szigete lesz, ami a Tuscan szigetcsoport legdélibb szigete. A közelében del Giglio és Isola Montecristo is. Montecristo szigetéről ír Dumas az ismert regényében, nem tudni miért is ezt a szigetet választotta a regénybe... Jelenleg nemzeti park és tilos a horgonyzás, sőt 1Km-re sem szabad megközelíteni...
Giannutri szigethez csütörtök reggel (07.11) érkeztünk és Cala Spalmatoi öbölbe álltunk bójára. A sziget nagy része természetvédelmi terület és nem szabad megállni sem. A hegy tetőn van egy római kori villának a romja, itt lakott Néro császár anyja... Délelőtt sznorkerezés, mivel a halászat is tiltott az egész szigeten és 3 mérföldes körzetében, ezért nagyon sok a hal! Szép hely ajánlom másoknak is!
Délben indulunk tovább a következő megállónk északra 10 mérföldre található Giglio szigete. Gyenge szeles vitorlázás. A szigeten történt 2011 végén a Costa Concordia balesete, POS(42-21,9N; 010-55,3E). Costa Concordia nagyon szomorú látványt nyújt, oldalára van fordulva és félig elsüllyedt. A hajó kapitánya többszörösen hibázott és emiatt sokan meg is haltak... A hajó adatai: hossza: 290méter; szélessége: 36méter; merülése: 8,2 méter és 2005-ben épült.
Giglio szigetén Cala Canelle öbölben horgonyoztunk le. Vacsora sült hal Ági módra, majd kimentünk a partra dingivel (gumi csónak). A város nagyon hangulatos, Erőd, régi templomok, kis utcák, sikátorok, kis halászkikötő... a kompkikötő környéke tele van bárokkal és éttermekkel. Megnéztük a várost, vásároltunk friss pékárút és persze olasz borokat is.
Giglio szigetről kora reggel indultunk tovább, gyenge szeles nap volt a péntek is (07/12). Következő megállónk: Elba szigete...
Elba, kb. 10 éve vitorláztam erre. Nagy kedvenc a hely. Legmagasabb hegye a Monte Capanne (1019m) és emiatt 25-30 mérföldről is látható. A hajósoknak fontos tudni, hogy mágneses anomáliák fordulnak elő a sziget körül.(vagyis a mágneses iránytű össze-vissza jár), az oka a sziget magas vas tartalma. Elba örökké zöld, még a legmelegebb nyári hónapokban is: cédrus, pálmák, eukaliptusz stb. Elba fővárosa: Portoferraio, ahol mi is kikötöttünk.
Ide volt Napóleon száműzve 1814-ben. A villáját most restaurálják és így sajnos nem látogatható. A Citadella, régi város, templomok... és város tetején található várból a kilátás csodálatos. Miért ment el innen Napóleon?
Szombat reggel indulás tovább...
CALA DE MEDICI marinába 13:00-kor álltunk, ez a marina a legjobb a környéken... Castiglioncello város mellett található. Vége a túrának, sajnos... és jön a következő!

2010 októberében jártam Taorminában az egyik Földközi-tengeri túránkon. Az Etna vulkán látványa, a történelmi kis város, a közeli strandok és halászfalvak... jó újból itt lenni!!! Számomra plusz szépsége a helynek, hogy semmi sem változott, még a bóják is ugyanott vannak. Mi horgonyoztunk :-)
Egész nap városnézés (felmentünk a várba is) és strandolás. Este Péter ismét halételeket készített a csapatnak. Taormina i.e. IV. században alakult és így nagyon sok régi történelmi épülete és szobra maradt fent, bőven van itt néznivaló...
Szombat hajnalban indulunk, áthajóztunk a Messinai szoroson a Jón-tengerről a Tirrén-tengerre. A szorosban nagy a hajóforgalom és elég szeles (25 csomós). Utána gyenge szelek (néha szélcsend) és alapvetően negyed szeles vitorlázás.
Éjfélkor érkezünk Stromboli szigetére.
A vulkán 924 méter magas és már 25 mérföldről is jól látszott. A szigetnél San Vincenzo nevű kis falunál horgonyoztunk. Másnap vasárnap és délelőtt felmásztunk a vulkánra. Előtte kora reggel szokás szerint halpiac (ami most a tengerparton van :-)
13:30-kor indulás tovább. Gyenge szeles vitorlázás és negyedezés szokás szerint. Késő délután a szél beerősödik (12-14 csomós szél, hajó sebessége 6-7 csomó). Naplementekor fogtunk egy 16-18 kg-os TONHALAT! Csak 30 perc fárasztás után tudtuk kihúzni. A hűtő megtelt hallal! Éjszaka 3 óránként váltjuk egymást, ami optimális nekünk gyenge szeles menetben. Hajóforgalom is minimális. Hétfőn a reggeli, az ebéd és a vacsora hal. Ilyen utoljára a Lullaby vitorláson volt, amivel az Adriáról Sydney-be vitorláztunk 2010-12-ben. :-)
Hétfő éjszaka érkeztünk a Pontine szigetekhez, Ponza szigethez (a város neve is Ponza). Pontine öt szigetből álló vulkánikus szigetcsoport Nápolytól kicsit északra, nagyrészt természetvédelmi terület.
Nagyon szép itt minden, képek a galériában.

Taormina, Szicília: Murter-sziget (Horváto.) – Castiglioncello, Toszkána 1000 mérföldes, 2 hetes gyakorló túránk 2. megállója. Otranto-ból 50 óra hajózás után érkeztünk meg ma reggel. Gyenge szeles vitorlázások, gyakori szembe szelekkel és szélcsendek, emiatt voltunk lassabbak.
Ez az 5. alkalom, hogy átvitorlázok az Otranto-i csatornán. Az áramlással általában nem kell számolni, mivel 0,5 csomós (ami a hajó átlag sebességéhez képest kicsi, de persze vannak kivételes esetek, akárcsak a mi "csövünkben" :-) Ami igazán figyelmet igényel az a hajóforgalom. Itt szeparált hajózási útvonalon kell haladni, nagy a hajóforgalom, mivel ez az Adria bejárata. Emellett itt is sok az olasz halász...
Újra a Jón-tengeren. Sokszor vitorláztam itt, és még mindig, (vagy épp ezért?), szeretem. Alapvetően minden tengert szeretek...
A hajón van radar és Navtex, szóval használjuk és gyakorlunk. A környéken nagy a hajóforgalom és különösen éjszaka nagyon életszerű a gyakorlat. Mindennap követnek a delfinek, reggel, délután és este. Ezt mindenki nagyon élvezi, és én sem tudom megunni... :-)
Holnap indulunk tovább...

Három teljesen különböző túrám lesz most, túravitorlázóknak és kezdő vitorlázóknak:
1. 2 hetes 1000 mérföldes túra gyakorlott vitorlázóknak / útvonal: Muter – Castiglioncello, Toszkána / időszak: jún. 29 – júl. 13 (3 tenger átvitorlázása: Adria, Jón-tenger, Tirrén-tenger)
2. 1 hetes túra Korzika körül egy nagyon kedves családdal / júl. 13 - júl. 20
3. 10 napos Korzika - Szardínia túra kezdő vitorlázóknak / júl. 20 - júl. 30
---
Az első 2 hetes túra 1. szakaszát (Murter – Otranto, 260 mérföld) 49 óra alatt teljesítettük vagyis 5,3 csomós átlag sebességünk volt jó irányba. Max. szelünk 25 csomós északi volt, átlag 10-15 csomó. Szél iránya: ÉK – É- ÉNY. Delfineket is láttun és szokás szerint hosszan követtek. Hétfőn délután érkeztünk meg és lehorgonyoztunk az Otranto-i öbölben. Városnézés, halpiac, piacozás. Otranto-ban 2009 nyarán kötöttem ki Carinával, jó régen volt már... A hely nem változott semmit, szuper strandok, szuper olasz pékségek és pizzák. Kedden beálltunk a marinába és este 'ünnepi' vacsora: kardhal és tintahal sütés Péter szuper receptje alapján. Ja' és az előétel: homár... :-)

Csütörtök éjjel irány Murter szigete, Adria. Péter barátom vizsgázott Horvátországban (Zadar) és segítettem neki (C vizsga). A horvát vizsga nagyon egyszerű, és aki az Adrián szeretne vitorlázni nyaralások alkalmával, teljesen megfelelő.
Sajnos a magyar papír nemzetközileg nem annyira elfogadott, ha dolgozni szeretnél (pl. charter skipperként). Nekem is magyar van (I.osztály és más 1X éve).

Péntek délelőtt érkeztem meg Budapestre, de már délután lementünk a Balatonra. Egy hét a Balcsin, Fonyódon... Vitorlázgatás Fonyódon a Bélatelepi strandon egy kis jolléval. Borulás és árboctörés :-), majd árbocjavítás, erős szeles vitorlázás egy jóbaráttal 24 lábas kisvitorlással (Balatonbogláron)…
Jó itthon lenni ismét, igaz most sem sokat! Péntek hajnalban irány az Adria.

A verseny után szombaton pihenés, ünnepélyes eredményhirdetés, közös vacsora, vasárnap hajótakarítás, kisebb javítások, akkutöltés stb. és hétfő reggel indulás vissza Lorientbe. Egy mondatban 3 nap, elég rövid…
Douarnenez – Lorient (100 tengeri mérföld): szóló vitorlázás, amit nagyon szeretek (és ajánlom MINDENKI-nek!). Az első 4órában gyenge szelek és szélcsendek váltogatják egymást. Eső, eső és eső… majd után végre megjött a szél. Medium Spi + Nagyvitorla vitorla kombinációval hátszeles menet (szokásos hajószállítás vitorla kombináció). Délután és este erősödő szél, 31 csomós volt a legerősebb pöff! Ekkor persze már reffeltem a nagyvitorlát és a Spi-t is leszedtem,
A MAP versenyen megismerkedtem egy másik Tiptop skipperrel Guillaume Evrard, aki sport managerként dolgozik és a 596-os számú Mini 650-essel versenyez, ami szintén Tiptop típus, mint Felicity. Szóval mi egy nagy ’Tiptop család’ vagyunk :-). Vendee Globe 2012-13 directornak az asszisztenseként dolgozott hónapokat és mesélt a Vendee Globe szervezésről, szervezetről … néhány év múlva talán Ő lesz a director :-). Néhány érdekes adat: Vendee Globe szervező csapata: 80 alkalmazott, 250 önkéntes és 20 versenyhajó indul a versenyen. A MiniTransat szevező csapata: 3 alkalmazott, 30 önkéntes és 84 versenyhajó indul…
Douarnenez-ben mellettem állt indulás előtt Bertrand DELESNE, akinek az idei Minitransat 4. Minitransat-ra lesz. A hajója a 754-es számú proto, a neve Teamwork. 2011-ben 4. lett, 2009 2. lett és 2007-ben 19. ként végzett a Minitransaton. Szerintem Ő is nyerő esélyes.
---
Ha szeretnél támogatni, akkor nézd meg ezt a videót, kövesd a csatornámat a jövőben és ajánljad másoknak is a csatornámat. (Nézettség alapján, támogatja a MiniTransat projektemet a Dailymotion.) Videó csatornám: http://www.dailymotion.com/Felicity_585
Ismét Lorientbe: Mellettem daruzták be Maitre CoQ (Jérémie Beyou Vendee Globe hajóját). Sajnos fel kellett adnia a tavalyi Vendee Globe, non-stop szóló Földkerülő vitorlásversenyt technikai okok miatt, pedig nagyon jó és tapasztalt óceáni szóló vitorlázó. Sok MOD 70 verseny trimarán ismét mellettem.
---
Jó lenne egy olyan Balatonhoz hazamenni, ahol szabad horgonyozni, ahol szabad bójára állni és ahol a nádasba is be lehet állni kisvitorlással és csónakkal. (Nem is régen lehetet, és most már nem lehet.)
Jó lenne egy olyan Balatonra hazamenni, a hajózási szabályok a hajósokért vannak. (Réges régen ilyen volt.)
Jó lenne egy olyan Balaton, ahol a kikötői lehetőségek, hangulat és árak nem csak a gazdagoknak engedik meg a vitorlázást, hanem többeknek! Ez a Balaton az én Balatonom, és remélem egyszer valóság lesz.
Békét és Szelet!
Felicity és Áron

Trophée Marie-Agnès Péron 2013: 34. lettem 48 hajóból a Mini 6.50 serie kategóriában.
A 33. és köztem csupán 1 perc volt. Éjszakai érkezéskor nem találtam a ’finish line’-t… Az előttem lévő négy hajó néhány percen belül ért be. A Mini 6.50-es hajók végig nagyon közel voltak egymáshoz és kb. 1,5 nap vitorlázás után általában két hajó között csupán percek voltak :-). Szóval izgalmas verseny volt, nagyon élvezetes és ismét sokat tanultam.
A rajtot nagyon elrontottam, a zsűri hajóhoz közel indultam az előnyös oldalon, de a hatalmas tömörülés miatt késve.
Bf. 15-18 csomós szél volt és szinte minden hajó reffelte a nagyvitorlát (1. reff) és így cirkáltunk végig az öbölben (18 mérföld, kb. 4 óra menet idő). Ezen a részen feltornásztam magam a 20. hely köré, de utána egy nagyon elrontott kireffelésben visszaestem a 30-36 helyre… (Útvonalunk: Douarnenez – Iroise Sea – South Brittany – Douarnenez)
Érdekes, amikor az ember éjjel pihen veszít egy kicsit, ahhoz képest, aki egyáltalán nem alszik. Ezen a versenyen voltak, akik egyáltalán nem aludtak. Én az első éjjel 4-szer 15 percet aludtam, a második éjjel egyáltalán nem tudtam pihenni a nagyon erős szél miatt.
Tolga Pamir (KAYA ROPES, 581) a befutás előtt egy órával elbóbiskolt, mivel teljesen kimerült és emiatt kifutott a partra. A hajó teljesen megrongálódott: komoly hajótest sérülés, szerkezeti károk és persze meg is telt vízzel. Ez a Pogo 2-es végig a közelemben volt, nagyon sajnálom a történteket. Szerencsére Tolga, aki egyébként az első török a Mini 6.50-es osztályban, jól van.
A legnagyobb műszaki problémám az volt, hogy a második este 18:30-kor elszakadt a spi bum tartó kötél, amikor éppen Code 5 (small aszimmetrikus spi) és teljes nagyvitorlával 13 csomóval szörföztem (20-24 csomós szélben, TWA: 130 körül volt). A spi egyből elszállt és ilyenkor azt leszedni nem egyszerű… tipp: le kell engedni a vízszintig, mert ott kevesebb a szél és onnan behúzni, de így sem egy gyors menet. Szóval 30 perc teljesen kiesett (átszámolva távolságba 6 mérföld), utána pedig csak orrvitorlát tudtam használni, ami miatt lassúbb voltam. ’C’est la vie’ ahogy a francia mondja.
Damien CLOAREC nyerte a versenyt egy új Nacira típusú Mini 6.50-essel. Indult a versenyen egy régi Pogo 1-es is, ami már történelem :-). A Pogo 1-es volt az első igazi modern verseny Mini 6.50-es típus, kb. 15 éve. Nekem nagyon tetszik, csak hát lassú (utolsó előtti lett)...
A 850-es új proto-nak ez volt az első versenye, a hajó neve: FANA’O (Lombard design) és 6. lett, ami jó eredmény. A hajó csak a versenyre lett kész.
Az új Mini 6.50 serie típus az ARGO 6.50 (Lombard design szintén, http://www.marclombard.com), ami most kiderült, hogy gyorsabb negyed szélben a Nacira-nál is. Ez a mostani versenyen jól látszott. A 836-os ARGO 6.50-es mellettem áll a kikötőben és a skippere Hervé Aubry (Hervé Sail Design, HSD) megmutatta a hajót. A legnagyobb változás a hajó formája és persze apró részlet...
Lapok:  1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32  33  34  35  36  37  38  39  40  41  42  43  44  45  46  47  48  49  50  51  52  53  54  55  56  57  58  59  60  61  62  63  64  65  66  67  68  69  70  71  72  73  74  75  76  77  78  79  
Copyright © 2010 meder.hu.