Blog

La Coruna - Les Sables d'Olonne, 350 tengeri mérföld, 4 nap szembeszeles menet
La Coruna-ba fut be 'The Tall Ship Race 2012' a héten és hatalmas hajós fesztivál lesz a városban, de nem volt kedvem várni, jó lenne ismét vitorlázni...
Kedden délután 6 után futottam ki a kikötőből. Szokás szerint motor nélkül (nincs motor a mini 650-es versenyhajókon). Eleinte 10-15 csomós szembeszelem volt (Les Sables d'Olonne 060 irányba van), ami később beerősödött...
Ennek az útnak több érdekessége is volt.
1. Szinte végig nem használtam az autopilotot! Csak a végen az utolsó délután, amikor végre jött egy kis hátszél, akkor kapcsoltam be. Az akkumulátoraim nagyon lemerültek a versenyen és La Coruna-ban a 3,5 nap nem volt elég a töltésre, ez volt a fő oka, hogy nem használtam. A Tiptop egy nagyon jól megtervezett mini 650-es és 'upwind'-ben (szél felé) nagyon jól tartja az irányt, persze jól be kell tudni állítani a vitorlákat stb. Ez egy nagyon jó gyakorlat volt számomra.
2. Az AIS most sem működött, de nem is akartam erőltetni, ez is sok energiát fogyaszt. Szóval kevés alvás és sok virrasztás, a hajómozgások folyamatos figyelése. Sokat kell a virrasztást 'gyakorolnom'...
Első este a szél 27-29 csomóra erősödött (max. gust/pöff/ 32 csomó). Vitorlázat: vihar orrvitorla + 2. reef a nagyvitorlán. A sebességem 5 csomó fölött volt és nem kellett fognom a kormányt sem... Ez a hajó nagyon jól meg van tervezve és én kezdem megtanulni. A Hold szinte teljes és előttem világit, delfinek követnek, szóval erős szeles harmónia :-) Persze minden hullám átcsap a fedélzeten és vizes és rázós és dőlős menet ez!!!
23:00LT POS (43-38N; 08-20W) / 5,2 csomóval 025-re vitorláztam. Szerda kora délután a szél legyengült és a vitorlázatot lecseréltem: orrvitorla + 1 reef a nagyvitorlán / a szél 20 csomó körüli és Les Sables-ból fúj...
17:30LT POS(44-53N; 07-19W) / 5,6 csomó 020-ra vitorláztam. Autopilot nélkül Felicity általában kb. 50-55 fokot tud tartani, szóval nem túl éles és a sebességben is -0,5 csomó... Igaz volt, amikor nagyon jól be tudtam állítani és 40-45 fokot tudott tartani szélirányra + jó sebességet is, de nem ment könnyen... Az Atlanti-óceánon a szembe-hullámok ('upwind' menetben) nagyon lassítanak, ezért nem szokás hullámos vízen nagyon élesen vitorlázni a mini 650-sekkel, kb. 50 fok ajánlott.
Csütörtök 07:30 POS(45-45N; 06-38W) gyengülő szélben 110-ra 4,3csomóval vitorlázok. Este és éjjel szinte szélcsend... várom a szelet!
Péntek 12:00 POS (46-27N; 02-54W), végre megjött a szél! 15 csomós és hátulról (TWA vagyis True Wind Angle: 160). Vitorlázat: Code 5 + teljes nagyvitorla 7 csomóval 90-re vitorlázok. Eleinte a mögöttem levő sötét felhők miatt nem akartam a Big Spi-t feltenni, de úgy ereztem 20 csomó a max. szél és 13:00-kor mégis feltettem a Big Spi-t a Code 5 helyett. A szél tovább erősödött 26 csomóra, a max. gust 28 csomó volt! Felicity szörfözött 10-11 átlagsebességgel, néha a 12 csomót is elérte, de persze a hullámlökések ebben nem számítanak... A kérdés, hogy fogom levenni a Big Spi-t? Ilyenkor az autopilot már nem tudja kezelni a hajót, nem lehet elengedni a kormányt max. egy hosszú pillanatra :))
Órákon át vágtattunk, 16LT után elfáradtam, Les Sables d'Olonne már közel volt, plusz nem tudtam hova fog a szél még erősödni, úgy döntöttem, hogy leszedem a Big Spi-t. Ilyen szélben (26-28) a mini 650-eseknél erős szélben és nagy sebességnél a Big Spi (ez a legnagyobb spi) levétele nagyon nehéz manőver. A vitorla a vízbe nem eshet, mert akkor megsérülhet és nagyon gyorsan kell történnie a levételnek, mert az autopilot ilyen szélben és ilyen hullámzásban hosszan már nem tudja kezelni a hajót. Sikerült! Ilyenkor ezek a hajók majdnem fejre állnak...
17:30-kor érkeztem meg Les Sables d'Olonne-ba, ahova egy keskeny csatorna visz be és motor nélkül itt nem lehet bemenni. Horgonyt dobtam és vártam a bejáratnál, amíg végül egy nagyon kedves túrahajó behúzott a marinába. Köszönet érte!
Les Sables d'Olonne-ban megint a Vendee Globe mólón kaptam helyett.
Több érdekes mini 650-es is van itt:
123, Geronimo, 1994-ben épített, design: RENOUS-LEGOUBIN Két Pogo 1-es (279, 407), egy Dingo 2-es (708) és a korábban a versenyt feladó mini 650-esek.
Két Open 60-as is áll mellettem, az egyik közvetlenül mellettem! A Foundation Ocean Vital, amit meg Fa Nándor tervezett és épített az 1996-os Vendee Globe szóló non-stop Földkerülő versenyre, akkori neve Budapest volt!
Raphaël Dinell a mostani szkippere és tulajdonosa, meg Nánditól vette meg a hajót 1999-ben. (Most árulja a hajót...) A 2004-es és 2008-as Vendee Globe-ot teljesítette és az 1996-os és 2000-esen is indult... Tapasztalt hajós és nagyon érdekes volt beszélgetni vele.
1996-os Vendee Globe-on Peter Goss mentette ki a felborult hajójáról a déli óceánokon, azóta is az egyik legnagyobb mentesnek tartják ezt... Peter Goss egy angol induló volt, aki napokig kereste, meg akkor is amikor azt mondták már nincs értelme. Hajós mentes nem jöhetett szoba, mivel a legközelebbi part is több ezer mérföldre volt (Ausztralia) és Peter megtalálta!
A másik a Open 60-as a Team Plastique, design: Finot-Conq, 1998; Szkippere a korábban már a blogomban említett Alessandro Di Benedetto legendás vitorlázó.
Ilyen jó helyen vagyok!
Bekét és Szelet!
Felicity és Áron

Kora reggel elvonatoztam Santiagoba. A Szent Jakab-útnak, vagyis a Camino de Santiago zarandokútnak ez a vége. Az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai.
Santiago de Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk. Az út mentén a bencések kórházakat és rendházakat építettek. Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja. A 11. századtól ismert zarándokhely vagyis kb. 1000 éve már!
A zarándok utam itt véget ért. Régen kezdődött már, néhány éve talán… 30 perc vonatozás után La Coruna-bol Santiagoba értem. A zarandokoknak körülbelül 30 nap szokott lenni. Csaltam?
A város tele volt zarándokkal, a székesegyház is, a közeli terek is tömve voltak. Nagyon különleges hely ez a város, mivel sok hívő és útkereső megfordul itt (milliók) és benne van ez a levegőbe. Mindenkinek itt maradt a lábnyoma…
Amikor az ember itt van, feltöltődik. Ez egy mag, ez egy lehetőség az újra kezdésre és az újra gondolásra…
Régóta vágytam, hogy itt lehessek és most a véletlen lehetővé tette. Az ’élet erre sodort’ és most itt vagyok és nagy élmény!
Ajánlom mindenkinek Santiagot és a zarándokutat.

Néhány napom La Coruna-ban
Miután a hajón a legfontosabb javításokat megcsináltam: kormánylapát csere, orrvitorla ragasztás, autopilot veret hegesztés az akkumulátort kezdtem el tölteni. Nagyon lassan tölt a töltő… kölcsönkértem egy másik töltőt, azzal sem megy gyorsabban! Lehetséges, hogy az akkumulátorokkal is van a probléma!
Hétfőn délután pihenésképpen sétáltam La Coruna városában. Jardin San Carlos, Iglesia de Sto. Domingo, Iglesia Santa Marina, Főtér a Plaza de Maria Pita, a belváros a kikötő közelében van. Vasárnap este itt nagy koncert volt, ahova elmentem Guillaume-mel, egy másik Mini 650-es vitorlázóval, aki szintén itt ált meg és adta fel a versenyt. A közelben (Ensenada del Orzán) egy nagyon hosszú és népszerű homokos strand van, ide is elsétáltam…
A legizgalmasabb hely a városban a Torre De Hercules volt, ami egy 2000 éves világítótorony és még ma is működik! Szenzációs! Ez a város fő nevezetessége és az UNESCO Világörökség része. A tornyot a rómaiak építették Farum Brigantium néven az 1. században világítótoronynak és iránypontnak a mai A Coruña kikötőjének bejáratánál, egy 57 m magas sziklaplatón. A jelenleg 55 m magas építmény három, szintenként csökkenő alapterületű emeletre osztható, közülük az alsó szerkezete nagyjából azonos az egykori római világítótoronyéval. Ez az egyetlen olyan, görög-római kori antik világítótorony, amely legalább részben őrzi eredeti szerkezetét, és a funkció folyamatosságát is. A toronyról a középkortól a 19. századig számos legenda született a nép ajkán…
A marinában nagyon sok kedves túravitorlázóval megismerkedtem (kávézások és beszélgetések yachtokon). Például az egyik vacsorát a Winefreda of Greenisland nevű 120éves fa yacht töltöttem (winnyvoyage.com) utána egy kis koncertet hallgattam végig a házigazda és egy vendég jóvoltából. Köszönöm a csodás estét!
Köszönet a szurkolóknak
Áronnak ez lett volna élete eddigi legjelentősebb versenye. Nem lehet könnyű elfogadni, hogy nem sikerült befejezni. Azt is tudja, hogy sokan szurkoltatok neki, a Nektek okozott csalódás is lelkére nehezedik. Ezért most kifejezetten Nektek írom e sorokat:
Sok szép dolgot tanultam Édesapámtól (s bizony mondom néktek Árontól is :- )
Ami most itt aktuális, a nagy felfedezések korára vonatkozik. A szereplőkre, a körülményekre már nem emlékszem, de a történet lényege az volt, hogy egy esélyes felfedező lemondott a karnyújtásnyira levő dicsőségről, mert különben kockáztatta volna társai életét...
Távol áll tőlem Áront e nagy felfedezőkhöz hasonlítani. Viszont a "kis emberek" és a "nagy emberek" tetteikben lehet, hogy nagyon különböznek, de érzéseikben nem: ugyanolyanok a fájdalmaik, nemkülönben örömeik. Ezért bátorkodom eme példás cselekedetet most felemlegetni...
Köszönünk minden támogatást, segítséget, szerelő-felkutatást, és főleg minden bíztatást. /MI, Áron édesapja/
2012.08.04 10:40 CET Törött kormánnyal még folytattam a versenyt, de autopilot nélkül már nem lehetett... / Gyorshírek Árontól/
http://meder.hu/hun/SAS/SAS040830.jpg
Visszafordulás Horta-tól 800 mérföldre (az út több mint egyharmadát megtettem)
"Második nap délután jött végre egy erősebb hátszél (22-25csomós), fel is tettem a Code 5 vitorlát + teljes nagy vitorla. Repültünk 8-9 csomóval 4 órán keresztül, amikor gyengült a szél (12-13 csomóra). Feltettem a max. spit, és volt időm a hajót ellenőrizni és pihenni. Ekkor vettem észre, hogy az új kormánylapát elrepedt!!! Most volt az első éles teszt, és ezek szerint a kormány minősége elég rossz.
Gyors döntés: folytatom a versenyt! A hajót mostantól nem terheltem 100%-osan, hanem a biztonságosan túlreffelem, így kisebb erők érik a kormányt is. A cél mostantól a verseny befejezése! Következő nap este jött egy kisebb vihar (28-32 csomós szel), ekkor csak reffelt nagyvitorlával (orrvitorla nélkül) vitorláztam. Az alba veret eltört, DAN bóját elvesztettem és az orrvitorla felhúzó kötél felszaladt az árboccsúcsra (a viharban nem kötettem ki elég jól a korláthoz a végét). A vihart, majd később az erős szelet Felicity jól viselte és vágtattunk tovább. Az orrvitorlám kis mértékben sérült, régi darab ez is... Már nagyon fontos lenne néhány új vitorla!! A Raymarine autopilot több alkalommal nem működött, ki/be kapcsolás segít (de nem mindig!). Ráférne erre is egy komoly szerviz, nem tartja a jó irányt stb.
Aug. 2-án este a hajót szokás szerint átnéztem és észrevettem, hogy az autopilotot a kormánnyal összekötő tartóveret egy helyen eltört és csak az egyik oldal tartja, ráadásul ott is van egy végigfutó repedés... Ez egy nagy és erős saválló veret - nincs tartalék!!! Természetesen hegesztő sincs. Ha ez is eltörik, akkor nincs többé autopilotom, ami egy mini 650-esen hátszeles menetekben alapvetően fontos! Vissza kell fordulnom, ezt megjavítattnom, nincs más alternatíva!
5. nap, aug. 2, 22:30-kor visszafordultam. Irány La Coruna és egy gyors javítás! Aug. 4-én 08:30-kor kikötöttem Coruna varosában, Marina Coruna. Szombat és vasárnap nem dolgoznak a műhelyekben, szóval a hegesztést legkorábban csak hétfőn tudom megcsináltatni, ami sajnos túl késő. A versenyszabályok alapján max. 36 órát köthetek ki.
Bármennyire is szerettem volna, sajnos ezt a versenyt technikai problémák miatt nem tudom befejezni." /Áron tájékoztató levele, MI/
Még egy érdekesség:
2012.08.01. 12-13 CET között Áron felmászott Felicity árbocára, hogy lehozza a nagyvitorla felhúzókötelét. Hullámzó vizeken, 5 csomóval haladó hajón (ennyire lassította le :-) ez bizony nem egyszerű mutatvány... /MI/
http://meder.hu/hun/SAS/SAS0112-arbocmaszas.jpg
2012.08.02. 8:00 CET Nyugati szélben, nyugis éjszaka...
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=505601606133084&set=a.505597952800116.137097.100000497472321&type=1&ref=nf
15. hely, hátralévő táv: 892 mérföld (1651 km), sebesség: 5.3 csomó (9 km/h), irány: 226 (DNy), pozíció: 44-19N 010-20W, szélsebesség: 16 csomó (43 km/h) 266 irányból (Ny).
http://meder.hu/hun/SAS/SAS010800.jpg Tegnap reggel 9 után váltott csapást, azóta végig jobb csapáson haladt (a nagyvitorla jobbról kapja a szelet), akárcsak a mezőny zöme, nyugisabb lehetett a menet, de a hajóforgalom miatt http://meder.hu/hun/SAS/SAShajoforgalom.jpg legalább 20 percenkét ellenőrizni kell a horizontot, folyamatos alvásról álmodni sem lehet...
Az időjárást továbbra is inkább a tőlük DNy-ra levő anticiklon befolyásolja legalább még két napig.
Tegnap Les Sables d'Olonne-ban még egy hivatalos versenyfeladást jelentettek be. Becky Scott (GBR438 Artemis) még 30-án 11:27-kor fordult vissza, az autopilot meghibásodása miatt. Különböző útvonal elemző modelleket lefuttatva, a programok Hortára várható érkezését tették. (Amúgy ezek nagyon komoly, bonyolult és drága programok). Ez az információ főleg nekünk hasznos, mert ebből az derül ki, hogy az első befutó augusztus 9 körülire várható, hisz újraindulása esetén 48 órával lenne a mezőny mögött. Érvényes befutás minimális esélyével (az első megérkezésétől számítva 48 óra az érvényes befutási idő), a kísérőhajóval történő kapcsolatteremtési lehetősége nélkül, a fiatal angol versenyzőnő vérző szívvel feladta a versenyt (az ilyen döntésekhez kell igazán nagy lelkierő). Beckyvel már háromra emelkedett a versenyből kiszállni kényszerülők száma.
Szintén tegnap, pár perccel dél után megint visszafordult Julien Marcelet. FRA737. A rajt után 7 órával vantni (árbocmerevítő) szakadás miatt már visszafordult, vitorlázótársai segítségével 2 óra alatt megjavították, végül is 11 órával a rajt után indult el másodszor). A mostani visszafordulás okáról egyelőre nincs információ, 145 mérfölddel maradt el a vezető hajótól, tehát esélye volt az érvényes befutásra, inkább valami technikai probléma miatt kényszerülhetett erre. Ezzel már négyre emelkedett a versenyt feladók száma.
Páran szóvátették, hogy nehéz megtalálni a nyomkövető oldal linkjét, ezért mindig megismétlem:
http://lessables-lesacores.geovoile.com/2012/ Áron hajója Felicity II., HUN585, "series" (nem "protos"). A képernyő alján levő csíkon visszamenőlegesen beállíthatjuk a látni kívánt időt, sőt, a baloldali nyíl segítségével automatikus "lejátszás" indítható/leállítható, sebessége állítható. /MI/
Ma 13:02 CET-kor rajtolt el a Mini 650-es flotta az Azori szigetek felé. 10 "proto" és 28 "series" indul az 5 000 km-es szólóvitorlás versenyen: Les Sables d'Olonne - Horta - Les Sables d'Olonne Les Sables d'Olonne http://meder.hu/hun/SAS/FelicitySAS0.jpg érdekessége, hogy a Vendée Globe non-stop szóló földkerülő verseny is innen indul, Horta pedig a világ egyik legnépszerűbb vitorláskikötője. A versenyt itt lehet követni (Áron hajója Felicity II., HUN585): http://lessables-lesacores.geovoile.com/2012/ A verseny hivatalos hon-lapja: http://www.lessables-lesacores.com/actualite_uk Minden reggel 8-kor hírt adunk itt a versenyről, az időjárásról, Felicity helyzetéről, és azt illusztráljuk egy térképpel itt: http://www.facebook.com/mederaronofficial Ha van érdemi hír, 18 órakor lesz egy második híradás is. A versenyzők semmiféle külső segítséget nem használhatnak, viszont a rendezőség minden nap 10:00 CET-kor a monacoi rádió 8728 kHz-es frekvenciáján bemondják a térségben levő ciklonok és anticiklonok pozícióit. Jó ha azt is tudjátok, hogy Áron hajója kissé túlsúlyos, így főleg erősebb szélben nyerő... Indulása előtt Áron egy videóval tájékoztatott minket a versenyről: http://www.youtube.com/watch?v=DFNQR0jLPRE&feature=plcp Indulásuk után 3 órával éledt fel a nyomkövető, akkor Felicity a "series"-ek élmezőnyében volt: http://meder.hu/hun/SAS/FelicitySAS1.jpg Hajrá Felicity, hajrá Áron! /MI/

Egy kedves barátom (szinte teljesen kezdő vitorlázó!) volt a co-skipperem az elmúlt egy hétben. Köszönet a sok segítségért! Röviden írt az élményeiről:
„Áronnal 2010-ben vitorláztam először, Horvátországban, egész más körülmények között, csendes vizeken, nagyobb hullámok nélkül, egy kényelmes túravitorláson. A mostani alkalomra már vízhatlan ruhával, Daedalonnal és az alapfokú vitorlásismeretek átolvasásával készültem.
A vízhatlan overalon kívül egyébre mégsem volt szükség, Áron láthatóan hozzászokott április óta a szóló vitorlázáshoz, egy versenyhajón is. A most következő verseny helyszínére, Les Sablesba való átvitorlázáskor így többnyire csak csendes – és a korlátokba erősen kapaszkodó - nézője voltam annak, mennyire összetett dolog a vitorlázás és hogy egy tapasztalt versenyző egy jól felkészített hajót mennyire kézben tart hirtelen történések, éjszakai fáradtság mellett is. Nagyon szép időben indultunk, volt tehát rávezetés a későbbi nagyobb hullámzásra és arra is, mennyire képes megdőlni egy vitorlás…:-). Bár részt vettem az orrban vitorla begyűjtésben, erős dőléskor is, végig biztonságban éreztem magam, és nagyon élveztem életem első komolyabb vitorlás útját.
Így mikor kiderült, Les Sablesban a szervezők lehetőséget biztosítottak a verseny szponzorai és a hozzátartozók, barátok számára, hogy részt vegyenek a versenyzők hajóiban egy 3-4 órás versenyen, lelkesen váltottam ki a szükséges engedélyt – egy útra szólt, 18 Euroba került. Eddig is minden versenyt követtem otthonról, mégis mennyire más volt közelről látni az eddig csak nevek alapján, képernyőről ismert hajókat - sőt, megelőzni őket :-) - köteleket kezelve, kormányozva – mindenféle vitorlástudás nélkül. Áron eleinte kénytelen volt olyan instrukciókat adni a kormányzáshoz, hogy „jobbra”, „balra”, de később, miután mini oktatást adott, elegendő volt az is, hogy „essünk le” - azért nem mindig.. :-).
Áron szerint a versenyzők ez alkalommal nem vették komolyan a versenyt, hiszen a hajók kormányait a miénkhez hasonlóan esetleg kezdő tudással sem rendelkezők, sokszor gyerekek kezelték. Nekem mégis gyorsnak tűntek a fordulások, a menet, a vitorlakezelés, igazi versenyen éreztem magam :-). Köszönöm ezt az élményt Áronnak :-).”
Kora reggel VHF rádió és AIS teszt. Délelőtt leplobázták a mentőtutajt és az akkumulátorokat, hogy ne lehessen megváltoztatni a helyüket (minden verseny előtt ezt megcsinálják).
A Real Management támogatja a 2012-13-as Mini 650-es projektemet és néhány matricájukat feltettem Felicity-re (hajóoldala, cockpit és bum). Köszönöm a támogatást, nagyon jókor jött!
Este 7-től a ’Race village’-ben parti, amit a class mini szervezett. Sörözés és hideg tál. A fő beszélgetési téma az időjárás és az útvonaltervezés. Ez a harmadik parti a héten, szerdán a városházánál volt, amit a város szervezett nekünk. Les Sables d’Ololnne város az egyik támogatója a versenynek.

Útvonaltervezés
Az útvonal ezen a linken tekinthető meg.
Várható időjárástól függően északabbra vagy délebbre vitorlázok a jobb szél reményében. "Két pont között a legrövidebb út az egyenes (ortodroma), de a kukoricáson keresztül rövidebb..." /by Gaál Péter/
Kiderült, hogy a gyógyszer készletem nem teljes, ezért reggel még el kellett szaladnom néhány gyógyszert vennem a közeli patikába.
Majd kiderült, hogy az orvosi papírom sem OK. El kellett mennem egy közeli magán klinikába, ahol szív ultrahangot végeztek rajtam. Láttam a szívemet! Nagyon kedvesek voltak az orvosok és nem tudom miért, de elengedték a 100euros díjat! Ez számomra nagy segítség!
Délután volt egy Briefing Medical, ahol kioktattak, hogy mit kell csinálni, ha sérülés vagy betegség esetén, ez is nagyon hasznos volt. Minden franciául van, de van, amikor van egy tolmács, aki fordít mindent angolra. A francia tudásom nem elég még…
Lazításképpen kicsit sétáltam a városban és strandoltam a palge-on.

Készülődés a NAGY versenyre! (2012.07.20. – 22.)
Vasárnap
Víztelenítés, takarítás és pakolászás…
Felmásztam önállóan egy hegymászógéppel Felicity árboccsúcsára. 2006-ban a Carina árbocára másztam ezzel még a Hárosi Yacht Clubban, ennek már hat éve! Ez a mászógép megkerülte velem a Földet, de nem kellett használnom… Kicsit kopott, rozsdás, de még működik (Climber’s Sit Harness + Ancension + Shunt, Petzl)!
Árbocbeállítás… Geoff adott egy ’Rigtune Pro’ (Precision Digital Rig Tension Meter, Harken), amivel az állókötélzet feszültségét tudom nagyon pontosan beállítani. Szerdán tesztelem majd a beállításokat.
Hétfő
Reggel 9-re jöttek a hivatalos személyek ellenőrizni a hajó kötelező felszerelését (térképek, műszerek, biztonsági, navigációs eszközök, stb.). Ez minden verseny előtt megtörténik és persze mindig találnak valami kis hiányosságot.
Ezután 10-12-ig megtartották a biztonsági eligazítást (’Briefing Securite’). A mentés é1s felkutatási különleges csoportjának egy helikoptervezetője, egy hivatásos mentőbúvár és egy orvos tartotta. Arról meséltek két órán keresztü, hogy vész esetén hogyan kell jelezni, hogyan kell viselkedni és egy helikopteres mentés során mi az előírt protokoll. Nagyon érdekes, izgalmas volt, és szerintem nagyon fontos is. Például a tavalyi Mini Transaton két embernek is el kellett hagyni a a süllyedő hajóját a nyílt Atlanti-óceánon.
Délután megkaptam a tracking műholdas követő bólyát, amit ráerősítettem a hajó korlátjára és ezáltal leszünk követhetőek az Interneten. Ez minden versenyen a hajóra kerül. A vitorlákra felragasztottuk az előírt reklám- és versenymatricákat, a hajó oldalán úgyszintén a verseny logoja szerepel. Volt fotózás és például biztonsági protokoll ellenőrzés is, ami azt jelenti, hogy 15 másodperc alatt ki kell tudnom venni a mentőtutajt, ami sikerült is.
Este 8-tól ’buffet’ volt, finom francia borokkal, roseval és hidegtállal. Itt ismerkedtek a versenyzők egymással, mindig vannak új versenyzők és érdekes emberek.
Kedd
Reggel a hivatalos személyek ellenőrizték a hajó vitorláit, minen vitorlán kell legyen Class Mini regisztrációs számnak, minden vitorlát, amit használunk, a Class Mini felmér. Mivel nekem nincsenek új vitorláim :-(, gyorsan ment ez az ellenőrzés. A hajónak a versenyszáma is minden vitorlán fent kell legyen, az enyém az 585. Ezután ’Brefing BLU’ volt 10-től délig, ami a HF receiver rádió használatáról és teszteléséről szólt elsősorban, megkaptuk a frekvenciákat, amiken tudjuk venni majd az időjárási információkat a verseny alatt.
Délután a felszerelést ellenőriztem, például generátor, GPS-ek…
Minden mini 650-est egy helyi étterem szponzorál, az étterem vezetője eljött és meglátogatott minket (közös foto), majd utána meghívott egy ebédre… ez egy tipikus francia vitorlás szokás! A Balatonnál is kéne ilyet csinálni! Szombaton délben Caravelle Étteremben lesz a közös ebéd, (20 quai Franqueville).
A túlélő vizet leplombázták és a túlélő dobozomat is, miután ellenőrizték az előírt összes felszerelést benne.
Ez lesz az idei legnagyobb verseny, 28 série és 10 proto indul, legesélyesebb a seriben Reno, protoban Gian Carlo Pedotte. De persze majd én is mindent megpróbálok, a maximumot szeretném nyújtani. Emiatt nagyon komolyan veszem a felkészülést és az időt hatékonyan kihasználni.
Lapok:  1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32  33  34  35  36  37  38  39  40  41  42  43  44  45  46  47  48  49  50  51  52  53  54  55  56  57  58  59  60  61  
Copyright © 2010 meder.hu.