– 2004-ben vásároltam a Carinát a megtakarított pénzemből – mesélte Áron. – Amint megláttam az ütött-kopott vitorlást, azonnal tudtam, hogy vele hajózom körbe a földet. Bár az indulás napjára Carinát Áron édesapja segítségével menetkész állapotba hozták, a műszaki hibák miatt a kétévesre tervezett táv egy esztendővel hosszabbra sikeredett.
Az időjárás sem mindig kedvezett. – Sokszor keveredtem olyan viharba, hogy azt hittem, nem érem meg a holnapot. Előfordult, hogy még az árbocot is ellepték a hullámok – magyarázta. A hajós legjobban a hosszú, csendes utakat szereti. Ilyenkor kiül a hajó orrába olvasni vagy meditálni.
– Gyakran eszembe jut a család és a barátaim, de ha az ember szeretné megvalósítani egy álmát, akkor meg kell hozni bizonyos áldozatokat – vélte. – Rendszerint segítőkészek az emberek, főként, miután megtudják, mi járatban vagyok. Ha kikötök valahol, ingyen segítenek a szerelésben, vagy vendégül látnak vacsorára.
A nyílt vízen pedig én készítem az ebédet a kifogott halakból. Ahogy Áron a pénzügyi gondok miatt sem aggódott soha, úgy amiatt sem fáj a feje, hogy mi vár rá, ha végleg hazatér. – Biztos rengeteget változott a világ, amíg nem voltam otthon, de nem félek, hogy ne tudnék visszailleszkedni. Szeretnék többet foglalkozni a családommal, és talán villamosmérnökként fogok elhelyezkedni.
R. Cs.