Most az újságárusoknál!
2006 November
Ára: 390 Ft

Következő megjelenés

December 8.

Hirek

Magyar lélekvesztővel a Föld körül

2006.10.04



Álomból valóság


Méder Áron elmondása szerint tíz éves kora óta vitorlázik, ma már oktatja is a tudományt és gyerekkori álma volt, hogy egyszer majd saját hajójával körbehajózza a Földet. Az álom egy ideig tényleg csak álom maradt, bár a szakkönyvek és hajózási térképek egyre csak gyűltek a fiókban, Áron pedig lelkesen szelte a habokat. 2004-ben végül sikerült megvenni a 19 lábas hajót és több mint egy év alatt újította föl.

Kockázatos vállakozás


Az, hogy ilyen kisméretű vitorlással magyar sportoló még nem vállalkozott ilyen nagy távra, megvan a jó oka. Az óceán hatalmas hullámai alaposan megrángathatnak egy ilyen kis hajót, ezért veszélyessé teszik az utazást. Mivel a hajó lassabb, nem lehet vele elmenekülni a viharok elől. A másik hátrány, hogy kevesebb élelmet és csomagot lehet vele szállítani.

Hat lábbal vidámabb?


Áron eleinte arra gondolt, hogy egy kutyát azért vinne társnak a fedélzetre, de hamar el is állt a gondolattól, hiszen az állat biztos nem viselné olyan jól a bezártságot.

Szólóvitorlázás: Pro és kontra

A 27 éves kalandozó azt vallja, hogy hiába nehezebb és kockázatosabb vállalkozás a szólóvitorlázás, mégis, magányosan gyönyörű igazán a hatalmas víztömeg. A legnagyobb veszélyt az jelenti magában, ha a hajó borulni kezd, de erre az esetre Áron ki lesz kötve a hajóhoz, hogy egy esetleges vízbeeséskor ne hagyja ott a vitorlás. A másik nagy probléma a kialvatlanság állandósulása lesz, ugyanis ha haladni akar, a magányos kapitány csak 30-40 perceket tud aludni. Ez nagyon megviseli a szervezetet és akár lelki kimerültséghez is vezethet.


Az útvonalválasztás

Az indulás időpontja és az egyes szakaszok időzítése kiemelt fontosságú az expedíció szempontjából, ugyanis a hajó méretei miatt nem célszerű viharos időszakban útra kelni, s ügyelni kell - főleg a Csendes-óceánnál - a monszunos időszakok elkerülésére is. Méder Áron elmondása szerint bár a szeptember végi indulás nem a legideálisabb az Adriai- és a Földközi-tengeri szakaszok szempontjából, de novemberben mindenképpen a Kanári-szigetekre kell érnie, ahonnan ekkor indul egy, az Atlanti-óceánt Barbadosig átszelő vitorlásverseny, amelynek mezőnyéhez szeretne csatlakozni. Az előre nem látható technikai megállók miatt az első nagyobb szakaszt épp ezért két hónaposra tervezi.

Csak én meg Carina

A hajós a tervek szerint a partoktól távol, a nyílt vízen vitorlázik majd, hogy időt nyerjen, de csupán olyan távolságra, hogy probléma esetén egy napon belül valamelyik közeli kikötőbe érhessen. Áron nem vaktában vágott neki az útnak, hiszen jól tudja, az optimizmus nem elég. Ezért olyan szaktekintélyek véleményét is kikérte, mint Fa Nándor, vagy Gál József, akik ellátták a szükséges információkkal és jó tanácsokkal.

A jó tanácsok és alapos felkészülés ellenére is útja során számtalan előre nem látott akadály és veszély leselkedik majd a bátor hősre, aki biztonságos kikötőt és otthont hátrahagyva indult neki az ismeretlennek, hogy végre behajózhassa Álmai Tengerét. Jó szelet és időt kívánunk neki!

Az unalmas koszt is megviseli a kapitányokat, Áron étellistája a következő:

132db müzli szelet
5kg mazsola
2kg aszalt sárgabarack
2,5kg aszalt szilva
3kg mogyoró
3kg napraforgómag
20kg rizs
10kg tészta
8kg köles
8kg bulgur
8kg kuszkusz
8kg tönkölybúza
5kg nádcukor
4kg fasírtpor
3kg borsó
3kg lencse
Sok-sok tea
(Ezen felül konzervek)

Képek/ Áron oldala: www.meder.hu
forrás: www.extrem.hu



Partnereink:

OutdoorSport Magazin Kft. © Minden jog fenntartva!