A kicsik is útra kelhetnek

http://www.sme.sk/clanok.asp?cl=3856879

A HURRIKÁNOK ÉVADJÁN

A Csendes-óceán délnyugati térségben a májusig tartó féléves hurrikánévad lassan végéhez közeledik:

Méder Áron Carina nevű vitorlása felkészítve várja földkerülő útjának folytatását...

Mesés vakációnak is fölfogható Áron csaknem féléves Fidzsi-szigeteki tartózkodása, melyet érdekesebbnél érdekesebb ismerkedések, mindig újat hozó utazások és vidám, zenés esték varázsoltak felejthetetlenné. A kapitány gondolatainak mélyén azonban az ötödik ott töltött hónapban is ugyanaz kavarog, mint az elsőnek a végén: „Vár az óceán, készítsd hajódat, mert ha felhangzik, hogy a viharok kimúltak, akkor rajta...!” Ahogyan telnek a hetek, újabb és újabb hurrikánokról, házakat döngető, buszokat taszigáló vad szélrohamokról szólnak a rövid híradások, s Áron tudja, hogy még másfél hónapig a rontó erők uralják a vizeket, de aztán majdcsak eljön az ő napja. Egy kis kitérő Élt már így magyar az óceániai szigeteken. Ez az ember Festetics Rudolf volt, a magyar néprajz sajnálatosan elfeledett egyénisége, akinek pályafutása a nagy romantikus írók tollára való: magyarként 1865-ben Párizsban született grófi családban. Iskoláit Bécsben végezte, a katonaságnál huszár hadnagy volt, s jó parti reményében a lányos házak szívesen látott vendégeként tartották számon. Lelkesen vetette magát az életbe, a világ megismerésének a vágya vezette. Európa és Afrika után Amerika csábította, s ott hamarosan a helyi pénzarisztokrácia kedvence lett. Meg is lepte vendéglátóit, mert miután egy gazdag família nagy elégedettségére feleségül vette a család egyetlen leányát, Ella Hagint, szokványos nászút helyett hetvenhat tonnás vitorlást építtetett (Áron vitorlása 1,1 tonnás), és az ifjú pár San Franciscónál az óceánra szállt. A kalandokra éhes gróf a menyegző előtt hallotta, hogy A kincses sziget világhírű szerzője, Robert Louis Stevenson a csendes-óceáni Szamoa-szigetekre költözött. Ez a hír annyira felbuzdította, hogy meggyőzte feleségét, látogassák meg a skót írót, s közben megismerik egész Óceániát. Akkor Ella még nem tudta, hogy férje a szigeteken milyen életmóddal lepi majd meg. Az ifjú házastárs hamarosan grófokra kevéssé jellemző tevékenységbe fogott. Először csak jegyzetelt – de mennyit! –, majd gyűjteni kezdte az elképesztőbbnél elképesztőbb tárgyakat, s vakmerőbbnél vakmerőbb utazásokat tett a szigetek belsejében. Ez az elfoglaltság leginkább a néprajzkutatásnak felelt meg. Szerencsére felesége időközben szenvedélyes fotográfussá vált, így mindenhova együtt mentek. Nemegyszer kellett menekülniük a feldühödött bennszülöttek elől, akik az emberevést a természetesen kívül még jónak is tartották. Ella dicséretére legyen mondva, hogy öt évig bírta. Ekkor elváltak útjaik. Festetics kutatószenvedélye még évekig kitartott, mígnem vitorlása az indiai-óceáni Maldív-szigeteken zátonyra futott. Az út során a gróf felbecsülhetetlen értékű néprajzi gyűjteményt állított össze. Ebből 1600 tárgyat és 441 eredeti fényképfelvételt (üvegnegatívokon) a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának ajándékozott. (Bár Franciaországban született, és a magyar nyelvet alig beszélte, mindenütt magyarként mutatkozott be.) Kétrészes, franciául írt könyvével – mely 1905-ben Emberevők között, nyolcévi csendes-óceáni hajózás a Tolna yachton címmel magyarul is megjelent – világhírnévre tett szert. Így elismerésekben fürödve ismét a legmagasabb körökben mozgott. Ennek a következménye újabb házasság lett, majd a nászút – a már ismerős módon: ezúttal 270 tonnás vitorlást építtetett, a Tolna II-t. Bátor felesége, Alice Werter mindenre elszántan követte hősként imádott férjét az óceánra. Pechjére vagy szerencséjére őt nem kerítette hatalmába a fényképezés szenvedélye, és gyorsan ráébredt, hogy a néprajzról meg rettenthetetlen kutatóiról jobb kényelmes, biztonságos helyen, könyvekből tájékozódni. A gróf harmadszor is megnősült, de a korabeli híradások nem írtak róla, hogy épült volna Tolna III. Ha elhangzana az a kérdés, hogy élete során Óceánia mely szigeteit látogatta meg, a könnyebb válasz az volna, melyiket nem. És Stevensont, a kalandregények mesterét megtalálta? Természetesen, s közösen tervezték meg egy bebörtönzött bennszülött király fellázadt alattvalóinak rabságából való kiszabadítását...

A fiatal hajós csapattag lett, a helyi bajnokságon is részt vett Fidzsin

A fidzsi építészet egyik gyöngye

Már várja az óceán

Részletek Áron naplójából

Méder Áront a hurrikánok foglalkoztatták, s hogy e lázas összpontosítás tárgyától hogyan tudott időnként megszabadulni, szárazon pihenő hajójának a naplójából megtudhatjuk:

2008. 1. 15. (478. nap): Egyre többet hallok Fidzsi isteneiről, a ruha nélküli életről, a kannibalizmusról és a törzsi háborúikról, s az az érzésem, hogy ez az a hely, ahol mindig is élni akartam. Míg nem fejezed be az álmod, nem kezdhetsz újat! Vitorlás-utamnak még nincs vége…

2008. 2. 13. (507. nap): Kod délafrikai, és a családjával nyolc éve van úton egy katamaránnal. Itt szeretnének élni, boldognak lenni mindennap. Ez energiát ad, és kinyitja az ajtókat…

2008. 2. 15. (509. nap): Naponta hallom a tenger morajlását, hiányzik a vitorlázás. Délelőtt Hansszal beszélgettem. Szinte mindenről, de elsősorban a vitorlázásról. Készítem a hajót!

2008. 2. 17. (511. nap): „Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl”(Mohandász Karamcsand Gandhi). Vasvári János tavaly decemberben feladta az Atlanti-óceán egyedül való átevezését – később ismét megpróbálja.

2008. 2. 25. (519. nap): „Nem érdekel, miből élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal. Nem érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért és azért a kalandért, hogy életben vagy. Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál. Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.” Oriah Hegyi: Álmodó indián törzsfőnök (1994).

2008. 2. 26. (520. nap): „A gyengék sohasem bocsátanak meg. A megbocsátás az erősek erénye” (Gandhi). Ha teljes életet akarunk élni, tudnunk kell, kik is vagyunk igazából. A meditáció az út ehhez a tudáshoz. Esti könyvem: Lao-ce Tao te king Az Út és az Erény könyve. 2008. 2. 27. (521. nap): Mostantól visszaszámolok, és készülök a következő szakaszra.

2008. 3. 10. (523. nap): Négy hónapja vagyok Fidzsin. Esett, munka helyett a kávézóban Ana zenéit másoltam a gépre. Végre van Pavarottim! Este hat kilométer lefutása, félúton egy óra focizás a csapatommal. Ma csapattag lettem. Az edző és a fiúk komolyan veszik, így nincs pardon – vasárnap helyi bajnokság.

2008. 3. 17. (529. nap): Ha beszélgetés van, a hátteret és az okokat kérdezik tőlem. Szeretem az óceánt. A hajósok egy része, például Bobby fél az óceántól, ezért óvatos.

2008. 3. 19. (531. nap): A retekmag teljesen kicsírázott. Hans csíráztatási tanácsa bevált (műanyag befőttesüveg lezárva, például szúnyoghálóval, és csak oldalt fektetve szabad tárolni).

2008. 3. 22. (534. nap): Ma fogyott el a magyarországi kétszersült. Eddig csak azt ettem, alig vettem kenyeret. Nagyképűen azt gondolom, hogy eljutottam arra a szintre, hogy a fidzsi ételeket nemcsak főzöm, hanem tovább is fejlesztem.

Végszó „Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál” – kérdezte Oriah, az indián törzsfőnök. Áronra méretezve: a Carina kapitánya nagyon tud... Mert máskülönben nem volna kedves mások számára sem. Még egy Fidzsi-szigeteki focipályán sem...

POÓR JÓZSEF

[2008. 04. 25.]