Jóga

 

A jóga egy majd 5 ezer éves, a testi, lelki és spirituális fejlődés megsegítésére kidolgozott tudományos és rendszerezett technika. Maga a „jóga” szanszkrit eredetű jelentése: egyesülés, mely alatt a test, a lélek és a szellem harmonikus egységét érthetjük. Ezt az állapotot a szanszkrit szamádhinak nevezi; a szamádhi egy olyan megvilágosodási élmény, melynek során a jógázó nem csupán saját test, lélek és szellem hármasságának harmóniáját tapasztalhatja meg, de egyben az egész univerzummal való egységét, ahhoz való mélységes kapcsolódását is. A jóga tehát nem csupán testgyakorlás, de nem is vallás, hanem a testnek, a léleknek és a szellemnek integrációjára, ill. ennek megtapasztalására kidolgozott, rendszerezett metodológia.

 

Hatha jóga

A fizikai önfegyelem, a testgyakorlás útja. Mi nyugaton ezt a jógaösvényt ismerjük jógaként. Testpozitúrák (ászanák), légzőgyakorlatok (pránajáma) segítségével végső soron a szellem és a lélek megfegyelmezésének útja.

 

A hatha jóga (Ha= nap, Tha= hold) a test, lélek és szellem harmóniáját ashtánga testhelyzetek, ún. ászanák kiegyensúlyozott gyakorlásával éri el. Az ashtanga jóga 8 ága a következõ:

1. Jáma - a másik megfigyelése
2. Nijáma - belső megtisztulás, tisztítás
3. Ászana - testpozitúrák
4. Pránajáma - légzés, és bioenergia gyakorlatok
5. Prátjahara - belső fókuszálás
6. Dharna - koncentrációs gyakorlatok
7. Dhrána - meditáció

8. Szamádhi - belső feldolgozás, integráció
A fenti gyakorlatok integrációja lelki gyönyörélményhez, belső eksztázishoz, jóléthez, belső nyugalomhoz, békéhez és egészséges önértékeléshez juttathatja el a jóga gyakorlót.

A hatha jóga előnyös hatásai:

Relaxáció
A jógagyakorlatok (finom lazítások, légzőgyakorlatok, meditáció és a vezetett imaginációs gyakorlatok) a test feszültségeinek oldódását eredményezik, az idegrendszert, és az érzelmeket nyugtatják.

Koncentráció
A fókuszálás, vagyis a figyelem összpontosításának képessége javítható mivel a jóga még a testmozgásokat is a legnagyobb odafigyeléssel követi, ezzel a testtudatot ébreszti, fejleszti. Az egyensúlygyakorlatok különösképp a koncentrációs képességet erősítik.

Izomtónus
A jógapozitúrák kitartása a test minden részét, a mélyizmokat sőt még a belső szerveket is tonizálják, erősítik.

Gyógyítás
A jóga gyakorlása megdolgoztatja nyirokrendszerünket, az endokrin mirigyrendszert, masszírozza és tonizálja a szerveket, serkenti a vérkeringést és a méreganyagok eliminálásának folyamatát, mindezzel stimulálva bármilyen gyógyulás folyamatát.

Rugalmasság
A jógagyakorlatok finoman lazítják izmainkat, nyújtják az inakat.

Testi - lelki frissítés
A lassú és finom, légzőgyakorlatokkal kombinált gyakorlatok a testet nem kifárasztják, hanem épp ellenkezőleg, energizálják. Így a relaxációs gyakorlatokkal kombinálva, a jóga gyógyító hatású és testi és szellemi felfrissülésünk, érzelmi feltöltődésünk legjobb módja.

A pránajáma

A pranayama légzőgyakorlatot jelent, melyet az ősi jógik a test és lélek megtisztításának szándékával dolgoztak ki. A prána szó életerő energiát jelez, a jáma jelentése kontrol, ill. a vezetés képessége. Így tehát a pránajáma segítségével kontrollálhatjuk, kultiválhatjuk ill. megváltoztathatjuk a prána testen belüli áramlását. A pránát a levegővel együtt lélegezzük be, és mivel a légzőgyakorlatok segítségével levegőből is többet lélegzünk be, a pránából is több jut szervezetünkbe. A legtöbb pránajáma során a légzés az orron át lassan és kiegyensúlyozottan egészen a mélyhasba lefelé történik. Eközben a gerinc egyenes, a test azonban ellazult állapotban van. Pránajáma közben a gondolatainkat elengedjük, és csupán csak magára a légzésre, ill. a közben bennünk felötlõ érzetekre fókuszálunk.

 

Sokféle képen megfogalmazható a jóga:

 

1. Jóga út Istenhez, a jóga mégsem vallás, és nem is vallási szekta.

 

2. A jóga és minden vallás lényege valójában egy és ugyanaz -- az ember spirituális fejlődése --, és a végsőcél az Önmegvalósítás és az Isten-megvalósítás. A vallásokban sajnos az időmultával a cél valahogy elhomályosult és szinte feledésbe merült: az egyszerűséget és a közvetlenséget felváltotta a rejtelmesség és a megközelíthetetlenség. Isten valami távoli és dogmarendszerek keretei közé szorított lénnyé változott.

 

3. A jóga azt tanítja, hogy mindenki elérheti és megvalósíthatja Istent. Természetesen nincsen egyetemes recept, mindenkinek meg kell találnia a maga útját. A jóga segíthet és megmutathatja az utat. Sok ezer év tapasztalatát, és a legmagasabb célt elért szent emberek és bölcsek élő példái állnak a keresők előtt.

 

4. A jóga tehát egyetemes spirituális út, amely saját  tapasztalataira, nem pedig mások élményeire és előírásaira épül, hisz' ezek jelentése idővel elvész vagy megváltozik.

 

5. A jóga olyan gyakorlatok és módszerek rendszere, amelyek elvezetnek a megvilágosodáshoz, de csak akkor, ha bizalommal, fegyelemmel és szilárd elhatározással gyakoroljuk őket. Ezek a technikák egy ősi tudás kincsestárának részei, amelyeket spirituális tanítók hagyományoztak tanítványaikra az évezredek folyamán.

 

Kapcsolódó linkek:

http://joga.lap.hu/

http://www.yoga.com/