Tonga (Friendly Islands) és az út odáig

 

2007.10.16 (388 nap)

1Euro - 1,85 NDZ

 

De:

Elbuszoztam (buszjegy: 4 NDZ) a vízeséshez és sétáltam az erdőben egy kicsit, majd a strandon és ismét sznorkereztem. Olyan, mint egy akvárium :))

 

Ebéd: bagett

 

Du.

Internet 2,2 óra (20 NDZ) végre találtam egy helyet, ahol a pendrive-ot tudtam használni. Feltöltöttem a naplót és a képeket is...

Majd elmentem a Harbour Master Irodába, ahol elmondtam nincs áramom és 2 napja várom a Health Port hivatalnokát...

 

Egy halászhajó jött ma vissza a tengerről, így velük is beszélgettem (Fiji halászok).

 

16 körül jött a hivatalnok. 20 NDZ volt és be kellett fújnom a kabinba valami spray-jel... Kaptam egy Certificate of Pratique (Public Health Dept.)

Majd jött egy szakember és visszakapcsolta a főkapcsolót. Szerintem én vertem le, úgy, mint Tahitin is :) Esett az eső, ezért inkább szüneteltettem a töltést :))

 

Vacsora: köles (Biopont) füstölt sprotnival.

Megterveztem a köv. szakaszt az új fénymásolt térképekkel (INT606, INT605) illetve a MaxSea-vel, plusz persze a Pacific Crossing Guide-ból is olvastam Tongáról, a kikötőről.

 

Este is beszélgettem vagy 10 helyivel, halászokkal helyiekkel, idős hölgy, fiatal fiú... Egy 66 éves bácsi meghívott magához. Maradjak nála és ne menjek tovább... itt is lehetne tölteni a hurrikán szezont. Nagyon kedves volt, de mondtam mennem kell tovább :))

 

Este átmentem Bobby és Peter hajójába. Egy hatalmas vitorlás, 46láb :)

Majd a halászokkal moziztam és kávéztam.

 

2007.10.17 (389 nap)

Egy link: www.facebook.com

 

Du.

Egy helyivel sokat beszélgettem, és mondta, hogy jönne az újságtól valaki beszélgetni elem, de nem tudok tovább várni.

 

Boby és Pete átjött beszélgetni és elköszöni, majd elmentünk közösen ebédelni. Chees Burger – 3 NDZ ("Happy Hour" volt éppen). Ünnepi búcsú ebéd. Majd meggyőztek a fiúk, hogy maradjak a nagy szerdai Banana C. buliba és csak holnap reggel induljak tovább.

 

Du.

Hajó ellenőrzése, majd egy utolsó vásárlás. Majd néhány helyivel és turistával beszélgettem ("mese délután")

5 körül átmentem Pete és Boby hajójára néhány sörrel, sörözés rumozás, majd jöttek mások is. 9 után átmentünk a Clubba, ahol tánc 1-ig, akkor zár a hely.

 

Árak:

Bagett: 1,5 NDZ

Sör (0,33l): 1,6-3 NDZ

1 közepes papya – 1 NDZ

2 kg hagyma – 4 NDZ

1 kígyó uborka – 1 NDZ

2 paprika - 2,5 NDZ

Instant levesek – 1 NDZ

Csoki - 1,5-3 NDZ

Mogyorókrém: 3,5 NDZ

Chili szósz_ 3,5 NDZ

Kókusz - ingyen 2db a strandról

 

2007.10.18 (390 nap)

1019 ->1017mbar

29 fok

Szél: gyenge (Bf.2-3) K, ÉK

Indulás motorral 07-kor.

Süt a Nap.

 

1ó motorozás után, csak vitorla.

Reggel: hagymás rántotta bagettel

 

Sajnos az autopilot stiftjét nem találom, így egy csavart tettem be oda, amit szigetelő szalaggal rögzítettem néha.

Cél: még októberi érkezés Tongába.

 

De. találkoztam egy másik vitorlással a sziget közelében, de ő nem onnan indult.

 

Ebéd: kínai instant leves (2 db), marha konzerv, hagyma, bagett. Nasi: Guavas konzerv és csoki

 

Du.

1 óra alvás.

 

Mivel nagyok a hullámok, így az autopilot nehezen tartja az irányt, így én kormányzok folyamatosan.

Probléma merül: az akku, (nincs elég szél a szélgen.-nek, a napelem egyedül kevés az autopilotnak)

Folyamatos kormányzás szinte mindig.

 

Vacsora: spagetti

 

21:00 14,287 MHz USB rádiózás.

POS(21-09S; 160-47W) 808 tmf a cél.

54 tmf-et tettem meg indulásom óta.

Peter (VK2VZ) 5-8

 

Sajnos merülnek az akkuk mivel nincs szél és a Nap nem sütött ma eleget.

Éjszaka gyengül a szél, nyugodt éjszaka, tudok pihenni.

 

2007.10.19 (391 nap)

1019 mbar

25 fok reggel, majd 10-kor már 33 fok

 

5-kor keltem és kormányoztam egész reggel.

Egy repülőhalat találtam a fedélzeten, sajnos túl kicsi reggelinek.

 

Szél: Bf.1-2 keleti

Seb.: 2-3 csomó 270-re, néha csak 1-2csomó

Napfelkelte 6:30-kor,

7:00 POS(21-07S; 160-23W) 774 tmf a táv a céltól.

(88 tmf-et tettem meg 24 ó alatt)

Egész de. erősen süt a Nap.

 

Reggeli: a tegnapi vacsora majd 1 papaya és 1 csoki

Tegnap este hallucináltam és ma reggel is (néha szoktam, de ritkán írom le).

Főleg akkor van, amikor fáradt vagyok.

Kormányzás közben zenét hallgatok (mp3 lejátszó).

 

Pillangozás 270-re csáklyával rögzített fockkal és a bum is előre van kötve.

Szél: Bf.1, seb.: 2 csomó

 

Ebéd: csípős thai kókuszos csirke leves (instant 1NDZ:-)

 

Du.:

Nem tudom miért, de egész nap feszült vagyok... Remélem otthon minden rendben van. Pihenek és zenét hallgatok, a könyv most unalmas

 

Vacsora: rántotta marhásan, majd nasinak kókusztej zabpehellyel.

 

Biblia olvasás, ami megnyugtat.

 

21:00 Rádiózás 14,287 MHz

POS(21-04S;162-07W)

BK2VZ, Péter beszélgetek (a jelerőssége: 0)

Emelzett 14285 kHz valaki spanyolul ad nagy teljesítménnyel és néha elnyomja teljesen Pétert.

HA5APK, Tibi üdvözöl én is őt, de sajnos még nagy a táv Budapesttől, így nehezen lehet, és csak néha velük rádiózni.

 

733 tmf a céltól.

(75 tmf-et tettem meg az elmúlt 24ó alatt.)

 

Este a seb.: 1-2csomós 270-re

Éjszaka kormányzás 3-ig, nyugodt csendes éjszaka, közben zenét hallgatok.

 

2007.10.20 (392 nap)

07:00 POS (21-00S; 162-43W)

700 tmf a táv a céltól.

(74 tmf-et tettem meg 24ó alatt.)

 

1016 mbar

28 fok

 

Gyenge Bf.1-es keleti szél.

 

Seb.:1-2csomó 270-re

 

Reggeli: májkrémes bagett (hagymával és uborkával), majd 1 papaya és mostantól vitaminokkal is tömöm magam.

 

De.:

Bibliát olvasok és pihenek. Nem tudok aludni, mert túl meleg van (11-kor már 35 fok).

 

Ebéd:

kínai instant leves (marha csípős)

kókuszos rizs marhával és hagyma/uborka

mogyoró krém

 

Du.

Nagyon elállt a szél, Bf.0-1 ÉK-ről

1ó motorozok akku töltés miatt is.

(Többet nem tudok motorozni, mert 50 l üzemanyagom van csak) majd várom a szelet

40 fok van a kabinban...

 

Szél: Bf.0-1 ÉÉNy, majd teljesen elállt a szél...

Seb.: 0,5 csomó rögzített kormánnyal fél szélben.

Várom a szelet.

 

Vacsora: Ebéd maradék

Egész nap horgásztam, de nem fogtam semmit.

 

21:00 14,287 MHz Rádiózás

POS(21-02S; 163-07W)

A táv 677 tmf a céltól.

Pétert (VK2VZ) éppen hallom, de ő sajnos engem nem nagyon...

 

Éjszaka szélcsend majd eső. Hajnalban Bf.3-4 DK irányból.

 

2007.10.21 (393 nap)

7:00 POS(20-56S; 163-39W)

648 tmf a táv a céltól.

52 tmf-et tettem meg az elmúlt 24 ó alatt.

 

1017 mbar

27 fok

 

De.: Bf.4-5 K szél, seb.: 4-5csomó 270-re

Így 8 órát kormányzok.

 

Reggeli és ebéd: a tegnapi vacsora maradéka curryval.

Sajnos mivel felhős az ég, így a napelem alig tölt. A szélgen. termel áramot, de nem eleget...

 

A cockpitba folyamatosan becsapnak a hullámok, (nagyok és össze-vissza iránybóljönnek).

 

Indulásom óta nem láttam madarakat, ez furcsa. Repülő halak persze vannak.

 

Du.

1017 mbar

25 fok

 

16-kor a nagyvitorlát reffelem (2/3), mivel a szél Bf.5-6 stabilan. Ha kint van a teljes nagyvit., akkor már nehezen irányítható...

 

- Az iránytű fény mostanában nem világít, ezért elkezdtem javítani. Akábelel, foglalatok rozsdásodtak, ezeket megtisztítottam. Eljutottam arra a szintre, hogy néha jó...

- Biblia olvasás

- nadrág varrás

- Majd ettem egy kis csokit, körte konzervet és megnyitottam a kókuszdiót.

(Közben a búvárkésem eltört, de van tartalék, így nem akkora gond.)

 

21:00 Rádiózás, 14,287 MHz USB

14,285 MHz szokás szerint spanyolul kiabál valaki és emiatt nem nagyon hallom Péter.

Péter 5-7 (Én 5-5 riportot kaptam)

14,290 MHz magyarok beszélgetnek 20-kor: Feri (HUN), Jóska (AUS) és Péter (AUS), beszóltam, de nem hallottak meg.

POS (21-03S; 164-48W)

583 tmf a táv a céltól.

Várható időjárás 20 csomód keleti szelek.

Holnaptól 20:00-kor rádiózunk.

Seb.: 4-5csomó 270-re

 

Éjszaka nyugodt volt, kicsit gyengült a szél is.

 

2007.10.22 (394 nap)

Reggeli: rántotta bagettel (hagyma, uborka, curry)

 

7:00 POS (21-05S; 165-34W)

Táv a céltól 539 tmf.

Az elmúlt 24 ó alatt 109 tmf-et közeledtem, ami szakasz rekord!

 

De.

Nagyvitorla reffelés ki és teljes vitorlával 4-5csomóval vitorlázok 270-re.

13-ig kormányzok és kávézok (csokival).

A szél gyengül Bf.4-re, a szélgen nem tölt, a napelem igen egy kicsit.

 

Ebéd: tonhalas spagetti, kókusz, csoli

 

Du.

Térkép ellenőrzés (INT 606), Tongáig tiszta a "terep", 4 ponton azért kell figyelni:

1. Breakers

2. Beveridge Reef

3. Harans Reef

4. Albert Meyer Reef

 

15:10 Ünnepi pillanat:

POS (21-11S; 166-17W)

tehát megkerültem a fél Földet (Koper: 13-43E) Félút!

Eddig távolodtam Kopertől, mostantól közeledek...

Extra rum Carinának, majd az óceánnak és a kapitány is kap egy keveset :-)

 

Du.

Pihenek, olvasok és kormányzok

 

20:00 Rádiózás 14,287 MHz

POS (21-13S; 166-40W)

Péter 5-5

Feri (HA3MQ, Magyarország)

Sajnos nagy a zaj és a zavaró állomások miatt nem is hallottak engem a végén már. Így nem tudtam elköszöni.

 

Vacsora 22:30 után Thai csípős vega leves kétszersülttel

 

24:00 Fock le, erősödik a szél.

 

2007.10.23 (395 nap)

7:00 POS (21-08S; 167-22W)

438 tmf a cél.

Az elmúlt 24 ó alatt 102 tmf-et tettem meg jó irányba, ez is egy jó eredmény.

1018 mbar

28f ok

 

De.

5 órát kormányzok.

Süt a Nap, végre tölt a napelem. (Több akku kéne a jövőben a hajóra.)

 

Vitorlázat: reffelt nagyvit. (2/3)

Seb: 3-4 csomó 300-ra

Nincs túl jó kedvem, éjszaka nehezen aludtam, mert a hullámok folyamatosan ide-oda dobálták a hajót. Nehéz ezt megszokni.

 

Reggeli: japán instant leves (zöldséges), mogyoró krém kókuszdió (a maradék, felbontása után is eláll napokig), és megettem az utolsó papayát is.

Ebéd: tonhalas csípős hagymás spagetti

 

Du.

Folyamatosan esik az eső.

A szél max. Bf.5, de változékony...

Vitorlázat: 2/3nagyvit. és fock

 

Este is esik az eső, persze minden vizes.

Sajnos ma nem rádióztam, mert elaludtam. A csengőre nem ébredtem fel, csak 21:30-kor.

Éjszaka rossz álmok.

 

2007.10.24 (396 nap)

1014 mbar

29 fok

07:00 POS (21-26S; 168-43W)

A táv: 363 tmf

Az elmúlt 24 ó alatt 75 tmf-et tettem meg.

 

Szél: északi Bf.5-6

Negyed szélben vitorlázok 270-re, a seb.: 1-2 csomó (a nagy hullámok folyamatosan blokkolnak)

Vitorlázta: 2/3 nagyvit és fock

 

Reggeli: tonhalas rántotta bagettel hagyma és paprika, majd csoki és körte konzerv.

Süt a nap, így tölt a napelem és a szélgen. is tölt. Az akku most oké.

 

Nagyvit. teljesen ki. Az árboc görbül, 30 perc és a jobb első kicsi oldalmerevítő elszakadt!

(Ezt Nuku Hiván javítottam.)

Kötelekkel gyorsan ideiglenes megoldást kreálok.

1. a pót babystag oldalra húzása

2. a baloldali szálingveret köré húztam egy kötelet, majd úgy húztam meg

Majd ezeket a köteleket az első bikához húztam (2-szeres feszítés).

 

Így az eredeti oldalmerevítők szerepét az ez néhány kötél vette át...

 

A GPS-t, ami teljesen rossz koordinátát mutatott. Kikacsoltam és újra be, most oké...

 

Ebéd: instant kínai leves bagettel (utolsó bagett)

 

Du.:

esik az eső és a szél változékony, de főleg nyugati Bf.0-1.

 

15:00 Motor be (nincs szél és az akkut is töltöm)

Seb.: 3-4 csomó 270-re

 

17:00 Motor ki.

 

Vacsora: rizses makréla hagymával és chili szósszal. Ma sem fogtam halat...

 

19:30 Helyi zivatar, eső szélerősödéssel, minden vitorlát le kellett vennem, annyira erős volt a szél.

 

20:00 Rádiózás 14,287 MHz

Péter 5-5

POS (21-30S; 169-14W)

335 tmf a táv.

Időjárás infok: okt. 30-31 erősebb szél 25-28csomós 110-ről, addig 10-17csomós

 

A szél teljesen elállt, az eső nagyon erős, nem látni semmit az esőtől. Órákig esik és abszolút nincs szél...

 

Hajnali 2-kor nyugati Bf.2. 5 után ÉK Bf.3

 

2007.10.25 (397 nap)

Ma van telihold.

 

7:00 POS (21-21S; 169-16W)

333 tmf a cél, az elmúlt 24 ó alatt 30 tmf-et tettem meg.

 

Reggeli: lekváros-mézes tejes rizs

 

De.

Gyenge szél, Bf.2 a seb. 2-3 csomó 270-re.

Néha az irányom 300 vagy 240 vagy 270 és pillangózok.

Rendcsinálás

Sajnos az utolsó kókuszdiót a bogaraim megették (a belsejét persze)

Ebéd: instant zöldség leves

 

Du.

Süt a nap, gyenge  a szél, 2csomóval haladok.

19:30 körül ment le a Nap nyugaton, és ekkor jött fel keleten a telihold...

 

20:00 Rádiózás 14,287 MHz

Peter (AUS) 5-9

Jóska (AUS) gyengébb volt

Hallottam Árpit (USA) is,

Ferenc, HA3MQ, HUN 3-4 hallott engem és én is őt.

HA5APK, Tibi nem hal engem, de HA5CAR, Karesz hal engem, én is hallom, de nem értem.

Holnap és holnapután rádióamatőr verseny lesz, így valószínű nehezebb lesz majd beszélnünk.

 

POS (21-15S; 170-07W)

285 tmf a cél.

40 tm-et tettem meg az elmúlt 24ó alatt.

 

Éjfélig kormányzok, majd megyek aludni, de előtte reffelem (2/3) a nagyvit. (erősödött a szél).

Hajnali 2-kor nagyon esik az eső.

 

2007.10.26 (398 nap)

7-kor fock le és a nagyvit. reffelést is igazgatom.

Sajnos a kormány tartó fölső csavar gyarkan kilazul, így ezt folyamatosan ellenőriznem kell és meghúzni elég gyakran, megpróbáltam oda ragasztani, ami bevált.

 

7:00 POS (21-00S; 170-42W)

A táv 252 tmf.

Az elmúlt 24 ó alatt 80 tmf-et tettem meg.

1012 mbar

28f ok

Szél: Bf.5-6 keletről.

 

Esik az eső és rossz láthatóság. A napelem alig tölt.

A nagy hullámok hátulról be-becsapnak a cockpitbe. (Természetesen a kabin zárva van.)

 

Reggeli: tejes zabpehely, zöldség leves

 

Minden vizes, a hálózsák, a pokróc, az ágy...

Néha gyengül a szél, néha erősödik. Folyamatosan figyelni kell. Folyamatosan kormányzok.

 

Ebéd: rántotta - omlett (lisztet is teszek bele), utolsó paprika, kétszersült, hagyma.

 

Du.

Eláll az eső, majd csöpörög. Teljes vitorlázattal 3 csomós a sebességem.

Szél: Bf.3

 

Már két damillal is horgászok, de nincs eredmény :(

 

Mindennap hajó ellenőrzés. Néha 1-2 csavar lazul ki, ma pl. a fock felhúzó kopott ki teljesen és módosítanom kellett.

 

Este:

Seb.: 2-3 cs 270-re

Akku ismét merül le, ma gyengén sütött a nap, és nem volt elég szél sem.

 

20:00 Rádiózás

Pter 5-9

POS (21-07S; 171-23W)

213 tmf a táv.

 

Időjárás infok: a hó végéig gyenge keleti szél várható, aztán erősödés.

 

Hajnal:

3-kor szél iránya változik, É szél van. 5-kor eláll a szél. Vit. le és motor be. (Előtte üzemanyag áttöltés.)

6-kor motor ki, megjött a szél. Iránya: DNY

 

2007.10. 27 (399 nap)

1011 mbar

26 fok

 

7:00 POS (21-08S;171-41W)

196 tmf a táv.

56 tmf-et tettem meg az elmúlt 24 ó alatt.

Szél: Bf.3

Seb.: 2-3 csomó 270-re

 

Reggeli: zabpehely

 

Útvonal pontosítás, 'Euaiki szigetet északról kerülöm.

 

Süt a nap és gyenge a szél. Már csak Bf.1-2, így a seb. 2 csomó 270-re.

 

Konzerv leltár:

1 db káposzta

1 db babgulyás

1 db pörkölt

2 db darált hús

5 db húsgombóc paradicsommártással

15 db májkrém

8 db kókusztej

5 db nagy halkonzerv

10 db kis halkonzerv

2 db borsó (0,5 kg)

1 db répa (0,5 kg)

A lejárati idők: 2008-2010, van még időm :)

 

Ebéd: kuszkusz, szardínia, hagyma

(Horgászok, de nem fogok semmit.)

 

Seb.:1-2 csomó 270-re, lassan haladok

 

Sajnos a középső rekeszben sok a víz. Nem értem, hogy került oda, az eső ehhez kevés.

 

Lazításképpen Topázt újra olvasom (Leon Uris).

 

Du.

Üzemanyag ellenőrzés: 18 l (főtank) és 10 l (2. tank)

Az utolsó 15 tmf-en kell a motor, mert a bejárat elég keskeny. Motor ellenőrzés (a 2.gyertya nagyon kormos lett, lásd képtár). Nem értem miért?

A hátsóm kabinban is van egy kevés víz, sajnos nem zártam le tökéletese 1-2 napig. A fő problémám a kormány rögzítő csavarja és alátéte mozog, aminek nagyon nem kéne. Meghúztam és beragasztottam, minden nap ellenőrzöm.

 

20:00 Rádiózás 14,287 MHz

Peter 5-9

Várható időjárás: 13-21 majd 23 csomós szél.

Peter és Karesz (HA5CAR) beszélget, de nem hallom Kareszt.

 

POS (21-10S; 172-20W)

148 tmf a táv.

Sajnos az akku gyenge, így röviden rádiózok.

 

Este a szél erősödik, mellettem eső felhők és csúnya felhők. Nőnek a hullámok is. Ismét nehéz éjszaka várható...

 

Éjszaka szélerősödés Bf.6. Nagyvit. reffelés. Kormányzok.

 

2007.10. 28 (400 nap)

Elveszett, dátum vonal átlépése miatt :)

Szerencsére nem az nap volt a szülinapom :))

 

2007.10. 29 (401 nap)

Nem aludtam valami jól folyamatosan figyelni kellett a hajóra.

 

7:00 POS (21-22S; 173-08W)

Táv 104 tmf

84 tmf-et tettem meg 24 ó alatt.

 

1019 mbar

26 fok

 

Reggeli: zabpehely

Sajnos becsapott egy hullám a kabinba, amikor szellőztettem.

Egy puffert elvesztettem éjszaka, nem értem hogyan, mivel 2 kötéllel ki volt kötve.

Ezzel volt a jobb oldali törött korlát kitámasztva.

 

A horgonyt is folyamatosan ellenőriznem kell, a rögzítése sajnos nem oké, mivel a rögzítő veretből letört egy darab.

 

De.:

Kormányoztam. 11-kor fock le. 12-kor vihar fock fel

 

1020 mbar

28 fok

 

Vizes vízhatlanban vagyok egész nap, a nagy hullámok folyamatosan dobálják a hajót. A szél stabilan Bf.6 120-ról.

 

Irányom: 260

Seb.: 4 csomó

 

Az autopilot csatlakozó nem ok, javítani kéne, de nem lehet, mert minden vizes, ezért csak ragasztóval/szilikonnal mentem a helyzetet.

 

Egész nap felhős az ég, csak néha süt ki a nap. 12:30-14:00 pihenek és alszok egy keveset.

 

Ebéd: vagdalt hús, kétszersült, hagyma,

 

Du. folyamatosan kormányzok. A szél folyamatosan erős Bf.6, így a hullámok be-becsapnak oldalról/hátulról.

 

Az autopilot védelmébe szilikonzsírt használok, a kritikus helyen alaposan bekenem, ettől jobban cseppálló az autopilot.

 

Vacsora: csicseri borsó, vagdalt hús, hagyma.

 

19:00: Nagyvitorla teljesen le, csak vihar fock, mivel erősödik a szél.

 

20:00 Rádiózás (06 UTC)

14,287 MHz USB

POS (21-14S; 174-06W) Táv a céltól 50,3 tmf.

 

Sajnos most Péter nem hal engem, 9-es zaj van nála (én jól hallom őt).

Jóska gyengén hal és ő közvetít, de sajnos ő sem érti a pozíciómat.

 

Seb.: 3 csomós

Irány: 300 fok

 

Éjszaka 2-kor nagy zajra ébredek. A szélgen. egyik tartó kötele elszakadt, így a szélgen. és a saválló tartórúdja össze-vissza lengedez. Gyorsan kimegyek és rögzítem egy másik kötéllel. A szélgen. rúdnak a talpverete több helyen eltört és víz is ment a hátsó kabinba, mivel nem zárt jól

a törött talp...

 

Túl északon vagyok, irányt változtatok.

 

2007.10. 30 (402 nap)

7:00 POS (21-01S; 174-35W) 23,4 tmf-re vagyok a céltól.

Reggeli: keksz és kávé,

Folyamatos Bf.6 szél lehet, de nem tudom megmérni, mert rossz a műszer.

Egész éjjel egy vihar fock (1 m2) volt csak fent és így is szinte repült Carina. Igaz hihetetlen instabil teljes hátszélben, így minimum 20 fokkal kell módosítani az irányt, és ekkor talán képes iránytartásra az autopilot (persze folyamatosan korrigál így is). Ilyenkor az erősítését 5-re állítom, gyenge szélben elég 2-3, ami azt jelenti kevesebb korrigálás, kisebb a fogyasztás...

 

De. gyengül a szél, először 1/3 nagyvit, majd 2/3 nagyvit is fent van. Végül a normál fockkal is próbálkozok, de az hosszú távon sok, nagyon erőlteti a hajót és az árbocot ez... Szóval fock nélkül, csak 2/3 nagyvit. használok. (1/3 nagyvit, igazából területileg 1/9-e a teljes nagyvit.-nek, de mivel a harmad a magassága ezért hívom így, 2/3 nagyvit. pedig 4/9 területileg a teljes nagyvit.-nek...)

 

Nuku'Alofa a főváros, Tongatopu sziget, Tonga Királyság (Friendly Islands)

 

Én a Piha Passage-t választottam. 'Euaiki szigetet északról kerültem, majd a 21-06,5S-t tartottam... Monu afe mellett vitorláztam (irány kb. 270), majd Makaha'a mellett fel (irány 342).

Előtte megnéztem ezt a területet MaxSea-n illetve a Peacific Guide-ban, továbbá van egy térképem is erről a részről (1385, 1962-es térkép, utolsó javítás 1992-ben). A lényege tele van zátonnyal ez a hely és nagyon keskeny a bejárat (a neve: narrow), én bíztam a bójákban, persze nem volt kitéve!! Nem is találtam meg elsőre a bejáratot, csak azt vettem észre, hogy a GPS szerint elhagytam, de nem volt ott semmi!!

Nyugalom, gondoltam (ez egy kulcs szó nálam)... előtte már a motor beindítottam, így tudtam széllel szembe vissza fele menni, igaz lassan. Bóják nélkül, a víz színét nézve és követve a sötét zöldet jutottam át a szoroson. Innen már nem volt nehéz a manőver, megtaláltam a kikötőt is :)

 

17:00 Kikötés. A halászok megengedik, hogy melléjük álljak. Így persze megy a haverkodás :))

 

Friendly Islands: itt mindenki mosolyog és köszön.

 

Árfolyam: 1 USD - 1,86 pa'anga (semiti az apró 100 semiti – 1 pa'anga)

 

Tonga 3 részből áll:

Vava'u Group

Ha'apai Group

Tongatapu Group (itt vagyok én)

 

Vacsora: kínai (disznó, zöldség, rizs) – 6 pa'anga

(a szakács-pincér "büfés" nő nagyon rám akart mászni, gazdag turistának nézett, pedig annak nehezen látszok)

Véleményem:

1. Mivel itt szegények az emberek, így szeretik a nők a turistákat.

2. Itt mindenki nagyon kedves, és a nők itt szeretik a pasikat, ez egy ilyen ország :)

 

Majd interneteztem, üzentem, hogy itt vagyok.

Hideg sör 3 pa'angaért, kínai instant levesek vásárlása természetesen:)

 

Nagy darab mosolygós emberek... Captain James Cook 1773- és 1777-ben járt itt, és ő adta a Friendly Is. nevet a szigeteknek.

 

2007.10. 31 (403 nap)

Boldog szülinapot!!!!!! "Ofá kiá koj!"

 

Hajnali 3-tól nem tudtam aludni, ennek is sok oka lehet.

Pl. a rendszertelen alvási ritmusok és a túl nyugodt kikötői víz :)

Elkezdtem dolgozni. Gyertyafénynél tisztítottam meg a rossz gyertyákat, majd az autopilot csatlakozóját ellenőriztem le és tisztítottam meg. Utána rendcsinálás (konyha és az ételek), aminek soha nem lesz vége. (INT 605-4605 térképet elől hagytam: Tonga-Fiji átnézeti)

 

Amikor az ezek után az üzemanyagot töltöttem át a tankból a főtankból, megismerkedtem Feszivel (19 éves helyi), aki a haverjával horgászott a parton. Folyamatosan fogták ki a halakat, igaz hivatásos halászok. Beszélgettünk az életről és a kaváról, (helyi tradicionális drog :)

Meghívtam egy kávéra a hajóra, majd megmutatta a családi halász bárkát, ahol 6 ember dolgozik, de van elég hely rajta (nincs mentőtutajuk, ami itt nem túl gyakori:-)

Sokan szívnak marihuánát itt (6 USD 1,5 g), de mindenki imádja a kávát :))

Majd átáltam egy másik halászhajóhoz, mivel ma de. jön egy hajó a helyemre.

 

Nyelv lecke:

ikáp - nem

io - igen

hivá - énekelni

ápini - otthon

áá káu - az én otthonom

loá - nap

uhá - eső

hingoá? - Mi a neved?

Egy nagyon extrém: Ofá kiá koj! - Szeretlek!

Féfé háké táhá hiné - Boldog vagy?

 

De.

Elmentem a Customhoz, Quarantine (23 pa' anga illeték költség) és a Kikötői kapitányságra is benéztem...

Találkoztam Grehemmel és Judittal (Nomadlife, akikkel Colonban voltam néhány hetet), beszélgettünk napokon belül indulnak Új-Zélandra. Meghívtak vacsizni és inni csütörtök este a hajójukra, mivel ők kint vannak horgonyon messze innen.

Majd szokás szerint megnéztem a halpiacot is.

A városban bementem az Immigration irodába, ahol 30 perc várakozás után sem tudtak mit kezdeni, azzal, hogy Hungary. Elmagyaráztam hol is van kb., és hogy EU tagok vagyunk, de nem tudták mi az. Engedély nélkül érkeztem, hol a vízumom...

Elmagyaráztam, hogy 31 napig tartózkodhatok Tongában vízum nélkül... Majd 10 perc után visszajött és mondta ok, kaptam egy pecsétet. (Igazából a hosszú szakállal és a hosszú hajjal nem igen hasonlítok az útlevél képre - ezt sem tudta feldolgozni.)

Elsétáltam a Turista irodába ahol kaptam infokat és térképet is. Mivel itt általában kevés a turista, az iroda is nagyon új és nagyon üres...

 

Du.:

Megnéztem a piacot, majd elvitt egy helyi kocsival a Tonga National Centre-hez (A Nemzeti Múzeumokhoz), 3 pa'anga volt a belépőjegy, vissza buszoztam (jegy ára: 0,5 pa'anga). Vettem egy adaptert 2,5 pa'anga-ért a 220V csatlakozóhoz, (a világ összes adaptere készlet ide nem jó...), és 0,3 kg kává-t 4 pa'angaért. Ezt viszem majd a holnapi vacsorára. Tudom a receptet is: hideg vízbe kell kifacsarni szöveten keresztül. Személyenként: 0,5 l-1 l-t szokás inni és az ember utána relaxál... nincs stressz :)

Találkoztam a városban Feszi mamájával (Szijú), aki elvitt a mikrobusszal a király palotájához, kicsi palota, kb. 30 szobás lehet :) Majd megnéztem a királyi sírt ill. a parkokat és templomokat :)

 

Késő délután Internet, de sajnos lassú...

2,2 óra (9 pa'anga)

20 l friss vizet töltöttem a palackiamba, elég sok maradt még, és ennyi elég is lehetne. Pakolászás a hajóban.

 

Vásárlás:

8 db kínai instant leves (0,5-1 pa'anga darabja)

5 db marha konzerv (2,5 4pa'anga darabja)

3 l tej (3 pa'anga darabja)

csípős chili szósz (3 pa'anga)

egyéb spéci szósz (4 pa'angaért)

gyümölcs konzerv (3 pa'anga)

 

Majd este 6 után meghívott kávéra Han, az itteni cég (hal export Hawaiira, USA érdekeltségű) egy alkalmazottja. Érdekes, hogy koreai, mint ahogy a nagy főnök itt. Szóval bevetettem a koreai nyelvtudásomat (kb.10 szó maradt a Samsung után, ahol elég könnyen ragadt az emberre a nyelv :-).

Panaszkodott, hogy ebben a hónapban nincs sok hal. Javasolta, hogy maradjak itt a Carinának lenne hely :)

De túl veszélyes ez a környék, nagy hullámok és nagy szél... Néhány éve kimentettek egy vitorlást Tahiti mellett...

(Valaki azt írta nekem, hogy szerinte igazából nyaralok :-), ami igaz is, de azért mégse teljesen.)

 

Este 8-ra mentem az International Dateline Hotelba. (Tiszta pólót találtam, de sajnos nadrágom nem volt tiszta...

de nem dobtak k i:-)

9-ig helyi zenék és helyi ételek, majd 10-ig tradicionális tánc volt. Eddig ez volt a legeredetibb (lásd videok később). Ára 25 pa'anga.

 

Majd jött Frederick és elmentünk egy kává partyba, ahol kb. 20-25 férfi ücsörgött együtt a földön és itták folyamatosan a kávát. Néha énekeltek és gitár és hegedű is kísérte. Volt amikor TV-t néztünk, pl. pankrációt :) Megtanítottak káva italt készíteni. Hideg vízbe kell tenni a port 5-10 percig, aztán át kell szűrni egy szűrő vagy ruha darab segítségével. Aztán ismét át kell szűrni.

Hatása: relaxálás és nyugalom, olyan, mint egy erős nyugtató. Én 3,5 órán keresztül ittam (22:30-02:00), összesen több, mint egy litert és ez volt a hatása.

Jelentése: a férfiak akik együtt isszák, több, mint barátok, ők már testvérek. Kává összehozza az embereket. Volt pl. egy miniszter is (régebben Parlamant elnöke volt) és voltak 18/19 éves fiúk is, sőt volt egy 82 éves apó is, aki biciklivel jött-ment és itta a kávát :)

Ez egy speciális királyi-ünnepi ital, ezt megtisztelik, akik isszák. Szóval nem egy sörözés, annál komolyabb. Hagyományos kává tálból ittuk és kókusz héjból persze. Én pl. egy széken ültem, de igen alacsony széken, amit itt a helyiek használnak... Kicsit kellett mesélnem a hajóról és az útról, és, hogy miért is csinálom ezt az egészet. Volt aki velem akart jönni, volt aki kérte vigyem el valami szigetre :))

 

Köszönöm - máló

 

2007.11. 01 (404 nap)

Reggel 6 helyett 8:30 körül keltem fel, éppen jött Frederick megnézni a hajót. Kicsit dumáltunk aztán elment dolgozni.

 

De.

Homua város, a sziget délkeleti része. Itt vannak a Blow Holes. A sziklák között feltör a hullám, mint egy gejzír.

Majd a sziget észak nyugati részét jártam be busszal (buszjegy: 0,5-1,525pa'anga). Captain Cook's Tree (Fa), Terraced Tombs, Hoi város

 

Ebéd: kale (3,5-5 pa'anga), a helyi tipikus ebéd (bárány helyi spéci zöldség és öntettel)

 

Du.

Ha amonga Trilithon. Majd kicsit strand. Internet :))

 

Vidéken minden olcsóbb és a helyiek folyamatosan jönnek és haverkodnak, ilyet én még soha sehol nem láttam - Friendly Is.

 

Átmentem egy kis hely komppal (motor csónakkal) a szembe lévő kis szigetre, mert Grehem és Judit (Nomadlif, www.nomadlife.uk) meghívott magukhoz.

 

A kis szigeten, a Big Mama kocsmájában összegyűltek a hajósok estefelé. Iszogatás és beszélgetés. A legtöbben persze USA-ból jöttek. Van 1 lengyel, 1 chilei, 2 dél-afrikai közt., 3 némat, 2 angol... de itt szinte mindenki amerikai, és mindenki Új-Zélandra megy. Én vagyok egyedül, aki nem oda megy, hanem Fijire.

 

Majd Juditékkal vacsoráztam a hajón zöldséges rákot.

 

2007.11. 02 (405 nap)

Boldog szülinapot Csiga!

 

Reggel a Nomadlife-fal jöttem vissza Nuku'Alofa-ba. Ők holnap indulnak Új-Zélandra és az utolsó estét a kikötőben töltik.

 

De.

Üzemanyagot vettem: 22 l – 57 pa'anga

Rig javítás (a helyi műhelybe néhány helyi segített)

Motor ellenőrzés (gyertya csere és tisztítás)

Szélgen. talpazat rögzítés plusz kötelekkel és szilikonnal leszigeteltem a környékét.

 

Ebéb: Fish&Chpis - maliból (7 pa'anga), a halpiac mellett

 

Du.

Immigration Office (azt mondtam, holnap indulok)

Customs, Port Autority (azt mondtam, ma indulok, mert hétvégén nem dolgozik senki)

Internet 1,5 ó (6 pa'anga)

Akku töltést szerveztem a műhelyben.

 

2007.11. 03 (406 nap)

Reggel elbuszoztam Kolovaiba, ahol megcsodáltam a repülő rókákat (flying foxes), ez egy különleges állat itt Tongán, de igazából denevér. De. pihen a fákon, du. és este aktívabb. A helyi srácok dobálták a fát kövekkel, így tudtam csinálni 1-2 jó képet, miközben kétségbeesetten repülnek :))

 

Majd Internet.

 

Holnap indulok tovább!!