Az élet Fijin

Az első három hét

 

2007.11. 18 (421 nap)

Reggel 7-kor lefeküdtem egy hosszú éjszakai internetezés után. (Képek és videók feltöltése.)

 

10 után keltem és este 7ig takarítottam a hajón. Egy erős tisztítószerrel és csótányirtó szerekkel.

 

Közben du. beszélgettem Nick és Jan Wooller-rel:

http://www.getjealous.com/yawarra

 

Este a helyiekkel iszogattam volt egy kis élő zene a Yacht Clubban. Éjszaka ingyen mostam, miközben ingyen neteztem, hajnalig tart a videók feltöltése.

 

2007.11. 19 (422 nap)

Reggel Max ébresztett, majd 10 körül bementem a marina irodájába fizetni:

1577 fiji dollár (daruzások és 6 hónap tárolás a parton).

 

De. néhány helyivel dumcsiztam, majd du. egy csónak elhúzott a daruzó helyre, ahol Morua kidaruzott. A vízzel lemosás 75 fiji dollár lett volna, így kézzel mostam le, de sokan segítettek!

 

Megismerkedtem Nattel, Phillel, akik egy ismerősük hajóját festették a telepen. Átjöttek kicsit segíteni, de a végén együtt vacsoráztunk, spagettit főztem.

 

Mivel késő volt, így nem tudtunk támasztékot találni a hajónak, így este a daru tartott engem (Carinát), így alszok :)

 

Este film nézés a Yacht Clubban, majd a biztonságiakkal is megnéztem egy filmet a laptopon. Johntól (biztonsági) kaptam egy jó nadrágot! Szóval van egy új farmerem, igaz kicsit bő rám :) A koncepcióm: nem kell ruhára költenem :))

 

Késő este netezés a parton.

Elkezdtem összeállítani a Rádiónaplómat (Excel fájl), amit ki szeretnék tenni az oldalamra is minél hamarabb!!

A sok eső miatt ilyenkor még több a szúnyog és semmilyen krém nem használ. Csípnek folyamatosan mindenhol, persze ezt is meg lehet szokni.

 

2007.11. 20 (423 nap)

Morua keltett reggel 8-kor. Azt hitték tegnap ittam, pedig csak hajnalig neteztem, de nagyon érdekes fejem volt.

 

De. a hajót jól kitámasztottuk. Majd elkezdtem a hátsó kabint kitakarítani és csótánytalanítani.

Kb. 40 liter vizem volt még Koperből.

A hajó alá kezdtem el pakolni, hogy legyen több hely a kabinba. Kitettem a 3 hordót, mentőtutajt, a vizes és az üzemanyag tartályokat.

 

Majd beszélgettem Wille-vel, aki 4500 fiji dollárért (2700 USD, 490 eFt) újra festette volna a Carinát. Mivel nem annyira fontos, így nem fogom megcsináltatni. - Ez még nem végleges döntés. A festéket még én is le tudom csiszolni, de nincs festék szóróm, illetve ehhez sajnos nem is értek.

 

Du.: A hajó oldalának/aljának alapos lemosása

Kötelek mosása

Búvárruhám mosása

A hajó aljából egy csővel kiszívtam a vizet - sajnos elég sok volt.

Kb. 2 nap folyamatos takarítás van hátra, ez az első igen alapos indulásom óta. Sokkal jobban érzem magam az egyre tisztább hajóban, a közérzetem folyamatosan jobb emiatt. (A köv. szakaszokon kevesebb étel/víz készletem lesz, mert eddig folyamatosan túl méreteztem.)

 

Este Mászá átjött csináltam neki vacsorát:

1. keksz (Gibraltár, angol) csoki krém (Nuku Hiva, Marquises)

2. Kocka leves (magyar leveskocka) a tészta spanyol

3. Puliszka (kukoricadara Magyar o.-ról) - tradicionális magyar/erdélyi étel - és udvariasan azt mondta nagyon finom, de persze az volt. Lassan mesterszakács szinten vagyok, mindez 2 edény (fedő egy falap) 1 kanál, 1 villa és búvárkés az eszköztáram.

 

Este rövid pihenés, majd Internet reggelig szokás szerint 5-ig.

 

2007.11. 21 (424 nap)

Szokásszerint 8-kor keltem és dolgoztam.

Reggeli: kávé

De.

csáklya ragasztás

hátsó kabin pakolás

a bal oldali koporsó ágy kitakarítása és kipakolása, hogy a motorhoz hozzáférjek

a konyha kitakarítása

Horgony mosás

Horgonylánc és horgonykötél mosás

 

Du.

Cipők és táska mosás

Csótány irtás (Boric Acid)

Palackos vízbók van még kb. 65 l (jó lesz a köv. szakaszon)

A kabin átpakolása, hogy a motorszerelés megoldható legyen.

 

Késő du. átjött Masza fiji nyelvet tanítani, majd én franciául és magyarul tanítottam. Lesz kivel magyarul beszélnem, ennek örülök. Igaz kell 1-2 hónap, hogy egy alap tudást összeszedjen. Előtte itt volt Net is, persze megmutattam neki a térképen Magyarországot.

Vacsora: kétszersült

Este Film.

Sajnos éjszaka nem volt jó a net, így nem tudtam feltölteni még a Tongán készített videókat.

 

2007.11. 22 (425 nap)

Esik az eső, így 10-ig aludtam. Munka kizárva,

 

Bementem a városba.

(Lautoka a Cukor Város.)

Stoppal a főútig, onnan 75 cent a buszjegy ára.

 

Vásároltam:

1 db kés 2,8 fiji dollár

1 db bozótvágó nagy kés (kókusz kinyitásra) 11,5 fiji dollár

1 l festék (rozsda védelem, a gázpalack és a gázfőző erősen rozsdásodik)

40-as, 80-as, 180-as dörzspapír, igaz van még a hajón, de már nem sok. 5 fiji dollár

vasreszelő 4 fiji dollár

0,5 kg mosópor 1,5 fiji dollár

3 szivacs 0,7 fiji dollár

0,5 kg só 1 fiji dollár

szilikon 8,9 fiji dollár (tömítés javításhoz)

1,5 l sör 5 fiji dollár (ha jön valaki a hajóhoz, legyen mivel megkínálni)

 

Ebéd: 1,5 fiji dollárért fish&chips (0,9 USD) a piac melletti legigénytelenebb büfében, de nekem ízlett :)

Ennél olcsóbban nehezebb ebédet találni szerintem. Eszembe jut ilyenkor Panama és Colon, ahol az 1 USD levest (dias) ettem mindennap és mennyire szerettem a piac melletti piszkos kifőzdét.

 

A város összes patikájában voltam, de Boric Acidot nem találtam, ez kell a csótányirtáshoz. Majd felhívtam a Graemm Chem-t (Nandi), és nekik van, 1 kg 48 fiji dollár.

Sajnos nem lehet kisebb mennyiséget venni, 20 dkg elég lenne. Lehet, hogy meg kell vennem, mivel a csótányok nagyobb kárt csinálnak az élelmiszer készletemben.

 

Két könyvesbolt van a városban és az egyikben sincs semmi, amit bátran ajánlanék olvasni :)

Alapvetően az elsőben 20-30 angol nyelvű könyv javarésze tankönyv ill. szakácskönyv. A másodikban több a könyv, de a felhozatal igen szegényes :)

 

Visszabuszoztam a városból, persze a busz lerobbant útközben, szóval 2 busszal elértem Marinát. Néhány busz lejön idáig, de a legtöbb csak a főúton közlekedik, így onnan néha/gyakran sétálni vagy stoppolni kell (3,5 km onnan a marina).

 

Persze ma is felhívtam az INK-et, (gond van a mobilommal), ugyanaz a válasz sajnáljuk új cég vagyunk és vannak még problémák, de "holnaptól" jó lesz minden.

 

Késő délután értem vissza a marinába.

Befejeztem a rádiónaplót, ahol 694 rádiókapcsolat van rögzítve egy Excel táblázatban.

(124 különböző amatőrrel 12 országból több, mint 400 nap alatt)

 

Este elkezdtem írni a decemberi Vitorlás Magazinba a cikkemet, most végre van időm erre is nagyobb hangsúlyt fektetni, és normálisan megírni.

 

Éjszaka még mindig a Tongán készített videók feltöltésével töltöm az időt. Megpróbálok a levelekre is válaszolni nem könnyű. Néhány órát videót néztem a helyi biztonságiakkal (Jacki).

 

Egész éjjel nem aludtam.

 

2007.11. 23 (426 nap)

Reggel 7-9 között Skype-oztam, vettem egy kávét (2,2 fiji dollár) a kávézóban, mivel úgy illik. A kávézó netét használom :)

 

Beszélgettem Messzel majd elindultam stoppal a városba. Nem sok turista és helyi használja ezt a módszert, de én mindig.

 

Ha esik az eső gyakrabban megállnak a kocsik. Esett, az első kocsi meg is állt. Ismertem őket félig meddig a marinából. A nő neve Karina (svéd negyvenes), aki egy svéd trimaránon lakik. Az a munkája, hogy vigyázz a hajóra 6 hónapig. A pali a barátja egy Új-Zélandi és itt dolgozik. Megbeszéltük a csótány kérdést. Az ő tanácsukra nem vettem Boric Acidot, hanem egy speciális sprayt, amit itt bombának mondanak és mindent megöl... (beszámoló erről később)

Majd ebédeltem a városban (indián édesség, húsos pite) és visszabuszoztam. A főúttól stoppoltam, felvett egy teherautó, aki elhozott a marinába. Johnt érdekelte a hajóm, megmutattam neki.

 

Délután a marinában kávéztam Moruával és Georggal. Igazán jó emberek!

Aludtam 2órát, majd a hajót pakolásztam.

 

Nincs Internet, csak a Skype megy.

 

Kaptam 2 DVD-t egy angol pártól (hajó neve: Helen) estére, így Matélival hajnali 5-ig videóztunk a bárban és söröztünk/ettünk. Az Internet nem volt oké, csak a Skype ment...

 

2007.11. 24 (427 nap)

Gaál Péter kapitánytársamnak: Isten éltessen sokáig! (ma 70 éves)

 

Hajnalban egy katamarán kapitányával - ausztrál, de koreai származású - beszélgettem. Igazából nekem nem volt kedvem, de úgy éreztem neki szüksége van beszélgetni valakivel...

 

Reggel visszamentem a hajóra és egy jót aludtam.

 

Délben Mész keltett 6 hideg sört hozott nekem reggelire. Elkezdtünk sörözni, közben a laptopon zenét hallgattunk.

A Paff a bűvös sárkányt tanítottam neki, 2 sort egész jól tudott énekelni, és utána mondtuk "Egészségedre!"

Leült mellénk egy francia hajó kapitánya és néhány helyi, megjelent a koreai (David) is a feleségével. Készítettem egy finom ebédet is: halas tészta

 

Este 7ig ez volt a program, ma szombat van ilyenkor kell egy kicsit lazítani. Majd Mesz hazament. Én kölcsönkértem 2 filmet Kathytől (egy negyvenes nő, aki itt lakik egy hajón) és megnéztem a hajóban.

 

2007.11. 25 (428 nap)

Anyu, boldog névnapot!

 

Reggel lekentem olajjal a pallót, majd a csótányirtó bombát elhelyeztem a kabinban. 2 óráig el kellett hagynom a hajót, mivel ez a speciális bomba (spray) annyira mérgező.

 

Sétáltam a First Landing Resortban, van egy egész szép hosszú standjuk. Majd a Yacht Club strandján is végig, ideje volt a környéket felfedezni kicsit

 

Ebéd:

Kókusz,

Halas tészta

 

Munkák:

Gázpalack rozsdátlanítsa és lefestése egy spéci festékkel (rozsdaállóval)

Horgászfelszerelés rendezése

HF antenna leszerelése

 

A mellettem lévő zárt zuhanyozók közül egyet elfoglaltam konyhának. Ott tartom az ételeket, így több hely van a hajóban és tudok csótányt-irtani is.

 

Este van net ismét, így a bárban végre ismét netezek este/éjszaka.

 

2007.11.26 (429 nap)

Általában nem reggelizek, reggel 9 után ébredtem.

Délelőtt:

1. lefestettem a gázpalackot, miután lecsiszoltam róla a rozsdát. Természetesen ez egy olyan festék, ami megvédi a rozsdásodástól.

2. Lelakoztam egy vékony réteggel a pallót.

3. A gázfőző is rozsdásodik, így először lekapartam róla a rozsdát, majd lekentem egy réteg rozsdavédő festékkel.

 

Ebéd: a strandon ettem két kókuszt.

 

Délután:

Nem tudom miért, de a helyi melósok adtak egy szendvicset és egy mangót.

Hanstól kölcsönkértem egy csiszológépet és teljesen lecsiszoltam a pádlikat, majd lekentem olajjal.

Gery megígérte, hogy holnap hegeszt nekem 1-2 dolgot.

4. Lekentem egy réteg lakkal a napelemet is (még idén februárban eltört és azóta néha kenegetem lakkal).

5. Megragasztottam a törött horgonylánc-vödröt.

6. A szélgenerátort leszereltem, mivel a talpát kell majd hegeszteni.

7. Mivel az autopilot veretét, ami savállóból van, csak normál módon hegesztették meg Tahitin, így most lecsiszoltam és holnap lefestem, mivel a hegesztés rozsdásodik.

 

Estefele átjött Mesz fiji nyelvet tanítani.

 

Vacsora: mézes kétszersült és keksz.

 

Majd megnéztem néhány DVD filmet (Firewall, The Pink Panther, The Tenants - nem túl színvonalasak), amit Kathy adott még ma este. Mivel eső miatt nem volt ma film vetítés a Yacht Clubban, és persze Internet sem. Sajnos mostanában főleg csak napközben van.

 

2007.11.27 (430 nap)

Délelőtti programom:

7:30-11:00 a kávézóban voltam és bíztam abba, hogy lesz Internet, de sajnos nem volt.

1. Gázfőző lefestése a második réteggel.

2. Autopilot-veret lefestése.

3. Gázpalack aljának lefestése az első és második réteggel.

 

Ebéd: müzli

 

Délutáni programom:

4. A megragasztott horgonylánc vödröt visszarögzítettem a helyére, az aljára polifoamot tettem

5. Vásárlás a vitorlás boltban egy nagy, 21-es anyát (a horgonytartó veretbe) és egy rövid kis saválló láncot (az orrvitorla első pontjához)

6. A horgonyrögzítő csavarra egy anyát csavartam, mostantól ez tartja a horgonyt.

(az eredeti veret bronzból volt, eltört és annak a hegesztése nem egyszerű.)

7. Leszereltem a szélgenerátor rúd talpát és odaadtam Gerrynek, hogy hegessze meg

8. Bum leszerelése, a sínhez rögzítő csavar beletört még korábban, azt akartam kivenni, megfúrtam és zsíroztam, de nem jött össze talán később Hans-szal megcsináljuk

10. Az orrlámpa kiiktatása

 

Délutántól esik az eső, így nem tudtam lakkozni.

 

Vacsora: leves

 

Kaptam kölcsön estére egy filmet a szomszéd hajótól Lindától. Egy tipikus amerikai mindig mosolyog és kérdezi 'How are you?' ebben a két dologban tökéletes! (Amikor ránézek és beszélek vele tudom mire gondol.) Este, amikor kölcsönkértem tőle egy DVD-t, akkor éreztem, hogy nem szívesen adja (nem tudom miért), de azt is tudtam, hogy ez a típus kerüli a nyílt konfliktust, mert azt utálja legjobban :)

Köszönet Lindának a filmért :)

 

Mai film: The Shawshank redemption (már láttam magyarul)

 

2007.11.28 (431 nap)

Reggel korán keltem és a 7:30-as busszal mentem be a városba (buszjegy: 1 fiji dollár).

 

1. Délelőtt vásároltam.

2 db kormány rögzítő veret (réz) 6 fiji dollár

7-es és 1/4 inch-es kulcs 3 fiji dollár

fúró hegy, fém furásra darabja 1,5-2,5 fiji dollár

2 kg cukor 1,7 fiji dollár

bárány konzerv 2,5 fiji dollár

2 db csótányírtó 2 fiji dollár

szósz 2,5 fiji dollár      

Zsanért nem találtam az ágyhoz.

 

Ebéd: fish&chips 1,5 fiji dollárért.

 

Délután meglátogattam June (Zakot). Lautoka mellett lakik egy kis faluban a feleségével és 5 gyerekével. Kávát ittunk és söröztünk, majd vacsoráztunk, persze tradicionális fiji vacsorát. Majd visszabuszoztam a marinába.

 

David adott egy kiló tonhalat és szójaszószt, fűszert és olajbogyót, hagymát. Holnap repülnek haza Ausztráliába és a hűtőt kiürítették.

Második vacsora: szusi, igaz fájt a hasam napközben, de ezt a finom halat meg kellett kóstolnom.

 

Este mozizás a Yacht Clubban, ma szerencsére nem volt eső.

Majd egy kis internetezés a bárban.

 

2007.11.29 (432 nap)

Reggel 6-kor keltem.

Reggeli: sült tonhal kétszersülttel és olajbogyóval (ezt is David-tól kaptam).

 

Délelőtt:

Egy hajó kapitánya megkért, hogy vitorlázzak le vele Új-Zélandra, lehet, hogy segítek neki. 4-5 nap múlva indulnánk, nincs sok időm már Carinára.

1. Lakkoztam a pádlit

2. Bum rögzítésének megoldása a sínen – „ötletelésHanssel és egy egyszerű megoldás kidolgozása

Videozás az RTL-nek

 

Ebéd a helyiekkel (csirke, tapiota, kókuszos szósz)

 

Délután:

DHL nem akart kijönni ide, várnak egy hivatalos levelet az RTL-től, mivel ők fizetik a a videó kazetták szállítását.

3. Gerry meghegesztette a szélgenerátor talpát a, majd én lefestettem korrózióvédő festékkel.

Nagyon meleg volt így bejeztem a tegnapi filmet az árnyékba.

 

Mesz átjött este dumcsizni.

Majd nezetés és filmezés este.

 

2007.11.30 (433 nap)

Reggel 7:30-kor keltem, mert Mesz mellettem nyírta a füvet.

Linda a szomszéd hajóról még az este áthozott valami hihetetlenül finom ételt, szerintem valami mexikói saláta lehetet. Ez volt a tegnapi vacsorám és a mai reggelim is.

 

Délelőtt:

1. Pádlira még egy réteg lakkréteg kentem.

2. Autopliot veret festése rozsdagátlóval

3. Vásárlás a kikötői vitorlás boltban:

   1db hátsófény 20 fiji dollár

   1l poliészter edzővel 40 fiji dollár

4. Horgony rögzítése a hajón ismét

5. Csótányirtás, az élelmiszerek kipakolása

 

Késői ebéd: kétszersült bárány konzervvel

 

6. Hátsófény kialakítása, a 2 törött kiiktatása és egy új hátsófény beszerelése. Sajnos még nem oké, ezzel holnap is kell foglalkoznom. Egyszerűen nem világít.

 

Majd a haverokkal bementem a városba, Mesz, Lio és a többiek. Söröztünk elmentünk egy helyi bulizó helyre.

 

Késő este, éjszaka szokás szerint Internet.

 

2007.12.01 (434 nap)

Reggel korán keltem.

 

Délelőtt:

1. A hátsófény kialakítását befejeztem, ki kellett cserélnem a kapcsolót és a vezetéket is. Eleinte nem cseréltem le, de nem működött, kimértem és ezekben volt a probléma. (a sós víz hatása). A vezetéknek a nyílását ki kellet szélesítenem és ebben volt egy kis műanyagozási munka is, most úgy néz ki, hogy tökéletes!

 

2. A kabinajtót is lelakkoztam.

 

Délután annak a hajónak próbáltam a szélgenerátorát javítani, akivel megyek Új-Zélandra. Eléggé régi darab és sok az ismeretlen vezeték :(

A kapitány nem kapkodós fajta, szerintem a jövő keddi indulás abszolút felejtős. :)

Nekem jó, mert bőven van javítanivaló a hajón.

 

3. Az autopilottal is volt egy kis problémám: nem működött :(

Szétszedtem és a probléma nem nagy, csak a szilikon zsír eltömítette a gombokat - amit szinte lehetetlen volt kitisztítani -  de sikerült. Most ok az egyik autopilot. (A másik nem.) Amikor az ember az autopilotot csukott szemmel szedi szét és szereli össze, az már jelent valamit!

 

Az egyik hajótól kaptam egy összecsukható széket karácsonyra:

1. Van már karácsonyi ajándékom - tavaly nem volt

2. Luxus - mostantól nem a földön ülök, pohár tartó is van benne!!

 

Késő délután Zákkal és Moruával söröztem a kikötőben.

Este tradicionális Fiji táncot néztem a szomszédos First Landing Resortban, még délelőtt foglaltam le. Ingyen volt!

 

Majd Internet késő estig (Carina felújítási képek válogatása az albumba) és DVD nézés (El Cantante).

 

2007.12.02 (435 nap)

Reggel korán keltem (7:30) és Paul ingyen bevitt a városba (Lautoka). Vettem 3 nagy sört ajándékba Zakinak és még Tongai kávát is vittem. 9 után meg is érkeztem a faluba.

Zaki gyerekei:

Tupou

Voseva

Navu

Ratu

Emosi

 

Az istentisztelet 10-kor kezdődött, Zaki adott egy szoknyát (sulu), amiben a családdal a templomba mentem. 1,5 óra volt az istentisztelet és nem sokat értettem belőle, de nagyon élveztem. Az éneket nem kell érteni és sok ének volt.

 

Majd ebéd Zakinál, előtte és utána a gyerekek tanítottak fiji nyelvre. Majd kártyáztam velük, az itteni népszerű kártyajáték a snapszer (66) egyik válfaja.

Majd dobáltam a gyerekeket jó magasra és mindenkit lefényképeztem :)

 

Du. kávázás és sörözés a kertben a verandán, nagyon jól éreztem magam. Köszi Zaki!!!

Nem is tudom mit csináltunk, de elrepült a délután.

Este visszabuszoztam a marinába és éjszaka természetesen netezés.

 

2007.12.03 (436 nap)

Barbár vagyok. Annyira távol vagyok minden civilizált képzelgéstől, hogy már elmondani, elképzelni sem tudom. A tiszta, a rendes és a normális élet hol van már? Lehet, hogy egy olyan úton indultam el, ahonnan már nincs visszaút...

 

Reggeli egy kávé.

 

De.

A szélgenerátor talpát visszacsavaroztam a helyére és szilikonnal jól leszigeteltem.

Gázpalack próba, érdekes most jó a szelep, tehát nem kell megjavítatnom.

Autopilot csatlakozó ragasztása és szigetelése.

Csáklya ragasztása poliészterrel és üvegszállal, a faragasztó nem ér semmit sajnos.

 

Ebéd: 2 db kókuszt ettem Zakival.

Majd beszélgettem Charlival (mindenes a yardon), Wille (a hajójavító műhely vezetője és tulaja) is odajött és kávéztunk együtt. Voltak persze más "vendégek" is :)

 

Du.

A nagy szerszámos láda kipakolása és kitakarítása.

Levettem az árbocot, amiben néhány haver segített.

 

Vacsora: puliszka

 

Érdekes beszélgetésem volt egy francia párral:

a kis szigetek függetlensége Francia o.-tól.

Jelenleg Franciaországnak van a legtöbb "gyarmata" kis szigetek, akiknek esélyük sincs a függetlenségre. (Persze már nem gyarmat néven futnak, hanem providencia -de ugyanaz csak más köntösben) A legviccesebb volt, amikor a nő felháborodva magyarázta, de hát azok franciák- nem azok nem franciák. Pl. polinézek!!

Nagyon igazságtalan Franciaország külpolitikája ebben a kérdésben, és emellett még a franciák azt mondják a helyiekre, hogy franciák, és nem érzik, hogy ők az elnyomó hatalom!

 

Este filmet néztem a Yacht Clubban, szokásos hétfő esti program. Majd Jackivel, Joval dumáltam.

 

2007.12.04 (437 nap)

Reggel a Hátszél (Club Rádió) nem hívott. Majd kaptam egy SMS-t, hogy próbáltak 17-szer, a mobilom sajnos nem mindig OK. Ezért kellett volna a próba hívás, de most már mindegy. Jó lett volna a rádióba beszélni, mert úgy érzem tudtam volna mit mondani a vitorlázásról és a Csendes-óceánról.

 

Délelőtt neteztem, az eső miatt nem tudtam dolgozni a hajó körül.

Mostam is egy adag fehéret (3,5 fiji dollár a mosás), majd a haverokkal dumcsiztam, Messzel és Zakival.

 

Ebédre meghívott Meli, egy 28 éves helyi, aki legénység egy charter hajón. (Mindig tőlük kérek fúrót.)

 

Délután vettem egy árbocfényt (33 fiji dollár) és elkezdtem felszerelni, majd újra elkezdett esni. Így a tervezett műanyagozás is kizárva. Maradt a kabin pakolása a szerszámosláda takarítása.

 

Vacsora: leves (unom, de meg kell ennem a készleteimet.)

 

Este kaptam 3 DVD-t egy francia házaspártól estére (Ovni 35, Alu hajójuk van) és persze Jackivel és Jerryvel hülyültünk este:) Röviden neteztem is persze, de csak röviden.

 

2007.12.05 (438 nap)

Reggel bebuszoztam Lautokában vásárolni és Zakival találkozni.

Reggeli a cukrászdában 2 sütemény - 1,8 fiji dollár

Kellett vennem egy új fogót - 2,5 fiji dollár

conatact cement (vitorla javításhoz/univerzális erős ragasztó) – 12 fiji dollár

zsanérok az ágy javításhoz, (az eredeti széttört) 6 db – 3 fiji dollár

6 db tojás -1,5 fiji dollár

1 l tej - 1,5 fiji dollár

 

Vacsora: rántotta hagymával kétszersülttel

 

Este mozizás a Yacht Clubban.

Egy kevés net, majd korán lefeküdtem, mert holnap hosszú napom lesz.

 

2007.12.06 (43ö nap)

Reggel kicsit elaludtam (6:30-kor keltem). de valahogy így is elértem a buszt.

Stoppal a főútig, majd busszal a Nadi reptérre (1 fiji dollár), majd onnan Expresszel a Pacific Harbour (8,9 fiji dollár).

 

Reggeli 1 kg banán, 0,5 fiji dollár.

 

A Pacific Harbourban van a Art Village.

A honlapuk: http://www.artsvillage.com/

Sajnos zárva volt, illegálisan bemásztam és ingyen megnéztem.

Persze a végén a biztonsági emberekkel is fenyegetőztek :)

(Képek lásd. a képtár!)

 

Majd a helyi strandon lazítottam.

 

Egy expresszel visszabuszoztam Sigatokaba (4,8 fiji dollár) egy expressz busszal, amin Harry Pottert néztem, azt a részt amit a Csendes óceánon olvastam ki.

Megnéztem Singatokát, 1-2 órát sétáltam.

 

Vettem egy maszkot Carinának, dísz lesz a kabinban. Tradicionális fa-maszk, ezt használták harckor a férfiak néhány száz éve. Ára: 5 fiji dollár

 

Ebéd:

0,9 fiji dollár indiai édesség

1 db csirke pite - 1,5 fiji dollár

1 db curry zöldséges roti (palacsinta) - 1,2 fiji dollár

 

Sigatoka - Nándi Reptér 5 fiji dollár. Majd onnan egy busszal Vuda Point 1 fiji dollár, a főúttól stoppal a marina.

 

Este 18:30-kor értem vissza.

Azzal fogadtak, jön a Ciklon északról:

átlag – 110 km/h várható

max.-  150 km/h

Várhatóan holnap reggel 7-kor ér ide (a szem a közelben lesz várhatóan 30 km-re északra).

 

Minden hajó erre készült egész nap.

A vízben megfordították őket plusz lánccal is kikötötték.

 

Én 4 erős hosszú vas cölöpöt vertem be a földbe és 4 kötélre kikötöttem pluszba.

Az árbocot is kikötöttem és a cuccaim nagy részét vagy a hajóba vagy a raktáramba (zuhanyzó) tettem.

 

Beszélgettem a többi hajóssal, itt szinte mindenkinek az első ciklon életében, és mindenki nagyon készül és izgul. Szóval itt most csak egy téma van: a ciklon.

(Pl. nincs Internet, de senkit nem zavar :-)

 

Kb. 10-20 új vitorlás érkezett és tele a kikötő. 4-5 hajót ki is daruztak, hogy legyen hely. Mindenki izgul, mivel sok a drága hajó (200-300 eUSD az átlag) és nincs mindenkinek biztosítása.

 

Sörözés/teázás a helyi haverokkal, majd film nézés.

 

2007.12.07 (440 nap)

Egy gyíkot találtam a hajóban, de nem tudtam elkapni:)

 

Délelőtt 9 után keltem, majd elsétáltam a Marina Irodához, ahol mindig ki van akasztva a legfrissebb időjárási információ. A ciklon közeledik és erősödik. Az egész marina készülődik.

 

A hajók rögzítési módja itt:

A hajó farától a partra 5 nagy és erős kötél (a végén lánc) megy ki.

A hajó orra 2 horgonnyal 2-3 bójával van rögzítve.

Természetesen a parttól kb. 3méterre van minden hajó kötve, így a dingivel közlekednek.

 

Reggeli: rántotta hagymával és kétszersülttel (természetesen 6 hónapja lejárt, de nekem ízlik.)

 

Néhány napja elkezdtem egy másik hajó szélgenerátorát javítani. A generátor háromfázisú és a Graetz-híd kapcsolatai mentek szét, már 3 éve nem használták és igen csúnyán nézett ki. Apuval többször konzultáltam ebben a témában is, majd a dióda mérési eredményei után, Apu azt mondta, hogy a Graetz-híd nem oké. Tehát építeni kell egyet, a kapcsolási rajzot már korábban elküldte nekem (sajnos én ezt már elfelejtettem, pedig ezt tanultam az egyetemen :), így nem tűnt nehéznek (6 kisfeszültségű dióda).

A hajó kapitánya szerint csak forrasztani kell és minden oké lesz :))

Ha ő mondja -innentől nem érdekel, világosan elmagyaráztam neki mindent, és ha ennyit értett meg belőle, akkor csak forrasztunk- de igazából azt sem kell :))))))))))

 

Az árbocfény rögzítését és szigetelését bejeztem, majd a korlátot kezdtem javítani. Sajnos egész délután esett az eső, így nem tudtam dolgozni..

 

Beszélgettem a szomszéd hajósokkal és a helyi melósokkal. A ciklon irányt változtatott és nem errefelé jön.

 

Vacsora: rántotta vagy zabpehely - nem emlékszem :)

 

Este filmet néztem (Miami Vice), Barraveigh hajó adott néhány DVD-t és netetem. Közben és utána Mátéá-val söröztünk a parton.

 

Mikulás? Mikor is van az?? (Tavaly a vízen ünnepeltem :-)

 

2007.12.08 (441 nap)

Reggel Mátéá keltett, hogy igyunk egy sört. Talán később :)

Reggeli zabpehely tejjel.

 

Délelőtt:

Az árboc fény nem világít, nem értem mi lehet a baj, újra szét kell szednem.

A kontaktus nem volt jó. A forstag le szerelése -kell vennem egy új első merevítőt.

(4 mm-es volt az eredeti, felül már majdnem elszakadt.)

A bal-középső korlát javítása - a csavar helyét kiöntöttem poliészterrel.

 

Átmentem dumálni a kapitányommal, kicsit lassú ember. Tegnap talált egy kis cicát, és most teljesen a macskára koncentrált. Megbeszéltük a ciklon helyzetet, a hajója paramétereit és a tervet.

 

Délután:

Az egyik ágy zsanérját felszereltem, majd a zsanért két réteg lakkal lefestettem, mivel csak egyszerű vas zsanért találtam itt. (Az erős csavarozástól szétment a kezem.)

A fiji harci maszkot felszereltem a kabinba, nagyon bejön ez a stílus.

 

Még korábban elfertőződött egy seb a lábamon (a trópuson ez könnyen megy) és azt ma ismét kezeltem/fertőtlenítettem.

 

Vacsora: marha konzerv, kétszersülttel és hagymával.

 

Este Internet és DVD nézés.

 

Fiji Times (2007.12.08.)

A ciklon neve: Daman

 

"...A Rabi szigeten egy falut teljesen evakuálni kellett (94 ember) és Nuku falut részlegesen. Labassa szigetet valószínűleg nem éri el.

Röviden összefoglalva szerencsére nem éri/érte el a nagyobb szigeteket, néhány kisebb szigeten kellett csak evakuálni.

Tegnap este 9-kor: átlag 165 km/h (90 csomó), maximálisan 240 km/h (125 csomó) a centrum közelében. A kiterjedése kicsi: 160 km-es sugarú körzet..."

 

Infok (műholdas képek): http://www.nrlmry.navy.mil/sat_products.html

 

2007.12.09 (442 nap)

Reggel 9-kor keltem és gyorsan reggeliztem egy omlettet.

 

Bruce átjött egy charter hajó tulaja és kapitánya és dumáltunk, majd kiderült, hogy rigg-mester, és elvitt a műhelyébe. 7 méter 5 mm-es saválló forstagnak való 2 szemmel 65 fiji dollár. Majd visszavitt a Marinába, és meghívott magához a délutáni boksz meccsre.

 

A hajó körül pakolásztam, összeállítottam egy zárható vödröt rigg cuccokkal, annyi anyag gyűlt össze már ebben a témában.

 

A boksz mecset többen néztük, persze szokás szerint mindenki 50 fölött volt :))

Mayweather kiütötte Hattont!

 

Közben délután Bruce 1 napi munkát ajánlott, így 1 napi melóval a forstag (65 fiji dollár) árát ledolgozom. Majd Melivel (crew) kell megbeszélnem a részleteket, Meli egy jó haverom :)

 

Este hallottam Jackitől, hogy Zakit (security) kirúgta Melli, a manager. Fel is hívtam, de mivel a templomban volt, így csak a feleségével beszéltem, Tavaitával. Holnap remélem beszélünk majd.

 

Little Mermaid oldala, Marjetka oldala:

http://www.sioc.no/mermaid/

A terv szóló Földkerülés. Igaz van a hölgynek egy kutyája :)

Hamburgból indult 6 éve, 1,5 évet a Karib térségben a hajóját javította (ozmózisos volt a hajóteste). A hajója nevét először Mermaid-ra változtatta, majd a Karib térségben Little Mermaidra.

 

Este szokás szerint Internet.