Maldív, UligamuOman, Salalah

1300tmf, 21nap

 

Pilot Chart információk:

Áramlás februárban: 0,5-0,7csomós nyugati

Szél februárban: ÉK 15csomós 63%-ban, nyílt vízen az É-i is jellemző, a part közelben a keleti dominál és az arab félsziget közelben gyakori a szélcsend (35%).

Horgonyzóhely a kikötő előtt: WP (16-56,34N; 054-03,08E)

Port Salalah bejárat: WP1(16-56,88N; 054-01,49E); WP2(16-56,76N; 054-00,70E); WP3(06-56,23N; 054-00,30E)

Egy átlagos jacht 10nap alatt teszi meg ezt a szakaszt.

2009.02.18. (879. nap)

Indiai-óceán net: 8104MHz reggel, 6LT-7LT körül

Kora reggel a halászok közel hajóztak el és hangosan hallgatták Bob Marley-t. Szabadtüdőzök egy-két órát és fényképezek a víz alatt. Nagyon jó a láthatóság, sok a nagy hal, sőt, egy hatalmas ráját is láttam.

Néhány hete a Blue Water Rally alkalmával itt egyszerre 47 jacht horgonyzott, de általában kevesebb van itt. 11 éve állnak meg itt jachtok, évente mintegy száz jacht. Jelenleg 5 jacht van itt, reggel jött még kettő, és ma 2-3 elindul… Most van a szezon, a jó idő a maldívi megállóhoz. Erős szél esetén ez nem védett horgonyzóhely.

A hajó alját is tisztítom, most elég 1 óra.

10 után a Njord (Boo hajója) mellé állok, hogy a radarreflektort újra rögzítsem. Összekötjük a két hajót, majd felhúznak a Njord árbocára, ahonnan elérem a radarreflektort. 20 perces munka.

Majd kivisznek a dingijükkel a szigetre. ’Check-out’ (Immigration/Custom/Health Port), vásárlás (20l benzin, itt 1,3USD/l, ami drága!; 14 tojás, zöldség és gyümölcs 5USD-ért) és beszélek telefonon Czakó Józseffel is (RTL). Imad telefonján hív, aki itt a helyi ügynök.

Majd ismét néhány órát a parton beszélgetek helyi fiatalokkal, dingire várok. (Nekem nincs dingim, el se férne...)

15LT Indulás. Motorozás, amíg kiérek a gyenge szélben az atolok közül.

1-2csomóval 290-re tartok, lassú vagyok!

1330UTC 14,293MHz POS(07-09N; 072-47E); Karesz (HA5CAR)(5,9); Rudi (HA5HA) (5,9); Feri (HA3MQ)(5,7)

Időjárás előrejelzés: 5-7-10cs ÉK a köv. napokban

Vacsora: rántotta, penészes kenyér, paradicsom, hagyma

Befejeztem: The Stubble Field, Mary Nichols

Éjszaka és hajnal szélcsend, csak a gyenge áramlás vitt nyugat felé.

2009.02.19. (880. nap)

1009mbar; 32fok; Bf.1 ÉK, India hatása miatt itt a monszun legyengül; C-vitamin, Magnézium és kálcium pezsgőtabletta

Olvasás, majd főzök.

A kormányom recseg Ázsia óta, így finoman ’gyengéden’ kormányzok vagy rögzítem csak a kormányt. A hiba oka talán, hogy a saválló rúd és a cső között kialakult egy kis hézag vagy valami, ami súrlódik. Olajozni kéne majd talán? Eredetileg volt itt zsír, de talán elfogyott. A kormány tengelyt kivenni csak a szárazon lehet.

Ebéd: zöldséges noodles, penészes kenyér, desszert: ’tala kithul joggry’ (Sri Lankából)

Indulásom óta folyamatosan követnek kishalak. Horgászok, de kapás nincs, túl lassú vagyok, nincs sok szél.

Délután rövid ideig ugrálnak a halak körülöttem.

Akku: 13,12V

Rádiózás:

1300UTC 8182MHz, ezen a frekvencián adnak a Boo, Ian és más ismerős jachtok, akik jelenleg Maldives-Yemen szakaszon hajóznak. Nem szolok bele, csak hallgatom milyen szelük van és mi is van velük.

1330UTC 14,293MHz POS(07-28N; 071-57E), 53tmf/24ó alatt, Karesz (HA5CAR)(5,9); Rudi (HA5HS)(5,9)

Időjárás előrejelzés: 4-5-7-9cs Ék-K, néhány nap és talán erősödik majd; a kormány olajozáshoz Apu ’gearolajat javasol.

Jelenleg 2-2,5cs 270-re vitorlázok ÉÉNy-i szélben.

Az éjszaka nyugodtan telt.

2009.02.20. (881. nap)

http://www.adab.hu

Hajnalban fogtam egy nagyobb tonhalat.

1010mbar, 32fok, Bf.0-1K, sebességem 0-1csomó. Később észak felé motorozok néhány órát.

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Reggeli: tonhal citrommal, kókuszosan, és kakaó; kis halak követnek

Mai novella: Aldous Huxley, Popular Music

Délelőtt:

Gyertya csere és gyertya tisztítás a külmotorhoz

Kormány olajozás (gear olajjal), nem nagyon férek hozzá, és nem szeretném itt szétszedni, mert abból nagyobb lehet a probléma. Nyikorog..

Negyedszélben vitorlázok É felé, de a Ny-i áramlat miatt ÉNy a valódi irányom. Bf.0-1 alig haladok!

10LT, de a kabinban már 40fok van. Nincs felhő, nincs szél, a víz sima és a kabinban áll a levegő. Benzin készletem 50l körüli, ez 150tmf-re elég.

Ebéd: sült kókuszos hal

Délután olvasok.

8182MHz, ma is hallgatom az ismerősöket, de nem szolok be. Nekik sincs szelük, persze ők motoroznak.

1330UTC 14,293MHz-> 14292MHz-> 14,287MHz foglaltak a frekik,

POS(08-00N; 71-31E), 38tmf/24 ó alatt jó irányba; Karesz (HA5CAR); Rudi (HA5HS)(5,8)

Időjárás előrejelzés: 2-4-6-7-8-12cs ÉNy-ÉK-K-i szelek várhatóak a köv. napokban.

2cs 280-290-re vitorlázok;

Vacsora: főtt halfej

Éjszaka gyenge szél 1-2cs ÉÉNy-ra. Nyugis menet.

2009.02.21. (882. nap)

Időjárási oldalak a térségről:

www.wetteronline.de

www.weather.yahoo.com

www.oceanweather.com

1010mbar; 32fok; Bf0 ÉNy-ra, hajnal totális szélcsend É felé motorozok néhány órát és horgászok. Kora reggel még napfelkelte előtt beugrottam a vízbe és úsztam a hajó körül kicsit; 50-60 kishal követ engem, CARINA a vezetőjük.

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Reggeli: halpogácsa, 2,5 év után van már saját fejlesztésű halas recept is persze.

Majd 2 hónapos Straits Times olvasok (Singapore), www.straitstimes.com

Gyenge szél.

Ebéd: rizs, moongs, paradicsom, hagyma, fokhagyma, saláta, hal kisütve indiai fűszerekkel lisztesen és tojásosan.

Horgászok, kapás van, de a hal leakadt. Három konténerszállítót is láttam, hajózási útvonal a közelben?

A toplight villog, valahol kontakthibás, a kabinban a vezetékeket ellenőriztem és a kontaktusokat tisztítottam.

Délután kicsit rosszul éreztem magam, napszúrás talán vagy hőguta 40fok a kabinban!

Este beszedtem ginseng tablettát, ami mindenre jó!

8182MHz, ma is hallgatom az ismerősöket, de nem szolok be. Nekik sincs szelük, motoroznak.

1330UTC 14,293MHz-> 14292MHz foglalt a freki,

POS(08-43N; 70-45E), 60tmf/24 ó alatt jó irányba; Karesz (HA5CAR)(5,9); Rudi (HA5HS)

Időjárás előrejelzés: 5-7-8-11-13cs ÉÉK-ÉK_K szelek várhatóak a köv. napokban.

2-3cs 300-ra vitorlázok;

Vacsora: ebéd maradék. Az éjszaka nyugodtan telt.

2009.02.22. (883. nap)

1016mbar, 29-34fok, Bf.1-2ÉK,

Reggeli: shrimp crackers kisütve olajban (Indonézia stílus)

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Ebéd: hal leves a tegnapi barakuda fogásból; datolya; halpogácsa,

Du: változó szél, vitorla állítás, hajót ma nem láttam.

Ma kiolvastam: Elizabeth Linington: Greenmask! (detektív regény)

1300UTC 8,182MHz zajos a freki alig hallom őket

1330UTC 14,293MHz->14,292MHzPOS(09-36N; 69-57E), 1029tmf-re vagyok a céltól, 66tmf/24ó; Karesz (HA5CAR), Rudi (HA5HS), a szél várhatóan 4-5-8-9-12cs ÉK-ÉÉK a köv. napokban

Éjszaka gyenge szél, hajnalra teljesen elállt.

2009.02.23. (884. nap)

1010mbar, 32-40fok, Bf.0-1 ÉÉK, 1-2cs 310-re,

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Reggeli: müzli, kakaó, olvasás

Akku 13,15V

A bal első rekeszt ellenőrizem és takarítottam, sok minden rozsdásodik és sok minden törik…

Ebéd: gombás zöldség, rizs, moongs

Zöldség, gyümölcsválogatás, ellenőrzés

1300UTC 8182 Ian (az Africo kapitánya) gitárszólója indítja a netet.

1330UTC 14,293MHz POS(09-57N; 69-23E)

Karesz (HA5CAR)(5,9); Tibi (HA5APK)(5,7); Rudi (HA5HS), Boby (YO2AAG)

Vacsora: az ebéd maradéka

Az éjszaka nyugodtan telt, nincs hajóforgalom!

2009.02.24. (885. nap)

1010mbar, 32-40fok, Bf.0-1ÉK, 310;

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Reggeli: kakaó, müzli

Olvasás, rekeszpakolás, vízkészlet ellenőrzés (természetesen tengervízben főzök).

Ebéd: puliszka, sült tonhal, ananász (Sri Lankából),

Du.

A toplight kabinban lévő vezetéket cseréltem, majd olvastam.

Folyamatosan horgászok, de a hal sajnos túl nagy volt és leakadt.

1300UTC 8,182MHz Ian gitározik és a jachtok, akik előttem vannak, időjárást mondanak. Nálam gyengébb a szél, de náluk sincs sok, szinte végig motoroznak.

1330UTC 14,292MHz POS(10-34N; 068-37E), 57tmf/24ó; 932tmf a cél,

Karesz (HA5CAR)(5,9); Tibi (HA5APK)(5,7); Rudi (HA5HS) (5,8), Boby (YO2AAG)(5,5); Ernő (HA1TO); Lajos (OE6RL 5,5)

A szél: 9-10-12cs. ÉK-ÉÉK-i a köv. napokban

Ma kiolvastam: Elizabeth Linington: No Evil Angel

vacsora: instant leves

Éjszaka: erősödik a szél Bf.3-4-re; 3-4cs sebesség;

Hajnal: egy hajó a távolban, majd egy szép nagy hal leakadt.

2009.02.25. (886. nap)

1012mbar, 32-38fok, Bf.2-3ÉÉK, 3cs 310-re,

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Reggeli: kakaó

De:

A HF antenna felhúzó kötelet rövidítettem, már a szakadás közelében volt több helyen!

Horgászás és olvasás

Ebéd: lencsefőzelék, hagyma, gomba, szárított tonhal

Du. fogtam két tonhalat, az uzsonna tonhal citrommal, kókuszosan

1300UTC 8182 Ian net

1330UTC 14,293MHz POS(11-21N; 067-36E); 74tmf624ó; 858tmf a cél; 25,cs 300-ra; Bf.3É; Karesz (HA5CAR)(5,7); Tibi (HA5APK)(5,7); Rudi (HA5HS)(5,8); Feri (HA3MQ)(5,9), Boby (YO2AAG); Ernő (HA1TO)(5,8), Győr; HA1Sp

Az éjszaka nyugodtan telt. Negyedes hullámos menet, nem túl kényelmes,.

2009.02.26. (887. nap)

1009mbar, Bf.0-1 ÉK, 35-40fok, erősen süt a Nap, egy felhő sincs az égen,

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Olvasás:  Elizabeth Linington: Date with Death

Ebéd: leves, sült shrimp crackers, noodles, főtt gomba, curry-s tonhal

Akku 13,07V

1300UTC 8182 Ian net, 6 jacht motorozik, senkinek nincs szele…

1330UTC 14,292MHz POS(11-50N; 66-46E), 57tmf/24ó; 801tmf a céltól;

HA3MQ(5,7); Karesz (HA5CAR); Rudi (HA5HS); Boby (YO2AAG); OM5OM, Ottó, HA8VA

Pista Ohio-ból hallott engem, de én sajnos csak nagyon zajosan, nem értettem.

Gyenge ÉK szél várható a köv. napokban.

2009.02.27. (888. nap)

1013mbar, 32-40fok, hajnalban és reggel szélcsend, a 0,3cs áramlat nyom É –ÉNy felé.

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Reggeli: a tegnapi vacsora maradéka és kakaó

De: vízkészlet átpakolás,

Ebéd: rizs, moongs, sült hal,

Desszert: asanka (mézes mogyorós Sri Lanka stílusban), papaya,

1300UTC 8182, már közelednek és túl vannak a félúton is. Ahogy szinte minden jachtos elkezdtek vissza fele számolni. Ünneplik a féltávot és ma erről szól szinte minden adás.

Én ezt nem szoktam ünnepelni, én szeretem, ha mindennap tökéletesen egyforma.

Rádiózás 1330UTC 14,293-> 14,292  POS(12-21N; 065-58E); 55tmf/24ó; 746tmf a táv; Karesz (HA5CAR 5,9); Rudi (HA5HS 5,9); Tibi (HA5APK drót antenna), Zoli (HA7JZ)

Szél a köv. napokban 10cs ÉÉK.

Vacsora: ebéd maradék

Éjszaka nyugodtan telt, de azért egy nagyhajó elment mellettem.

Mai könyv: Elisabeth Linington, Something Wrong

2009.02.28. (889. nap)

Egy ismerős holland hajós oldal: http://www.cloudtwo.zeilt.nl

1012mbar, 32-40fok, Bf.2-3ÉÉK (reggel gyengébb a szél)

Reggeli: Blinjo Tawart kisütöttem olajban (Indonéz stílusban)

De.:

Íróasztal rendezés, olvasás.

George Orwell: Down the Mine

Ebéd: vöröslencse főzelék, desszert: Rulan süti (Sri Lanka stílus)

Du:

Olvasok a szél Bf.3 ÉKK-re változik.

Rádiózás 1330 14292MHz POS(13-04N; 065-01E), 678tmf a cél; 68tmf/24ó;

Tibi (HA5APK), Karesz (HA5CAR 5,7), Rudi (HA5HS), Attila (HA5CDM 5,8), Barnabás (HA5ALE), Bobby (YO2AAG)

A szél a köv. napokban: 8-11-12-10cs ÉÉK

Este megittam ez egyetlen sörömet, egy kedves jachtos adta ajándékba Sri Lankában.

Éjjel gyengült a szél, egy nagy hajó ment el mellettem, de 1-1,5tmf-et tartotta.

2009.03.01. (890. nap)

Reggel 7-kor motor zajra ébredtem, azt hittem repülő, de amikor kinéztem akkor láttam, hogy igen közel 500m-re egy hajó van mellettem.

1014mbar, 32-40fok, Bf.1-2 ÉK(reggel),

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

De.

Kokpit takarítás, a mentőtutajt az árboc mögé kötöttem, hogy több helyem legyen a kokpitben.

Ebédre lepényt sütöttem ki kenyértésztából, néhány belsejébe tettem egy kis tonhalat is.

Desszert: fél papaya. (ajándék Sri Lankából)

Du. forróság és gyengül a szél. Albatroszok és sirályok repkednek ma is körülöttem. Olvastam a decemberi Busines Times-t (www.businesstimes.com.sg )

AKKU=12,68V

1330UTC 14,292MHz POS(13-30N; 063-53E); 607tmf a táv; 2-2,5cs 290-re vitorlázok; 71tmf/24ó alatt;

Szél a köv. napokban: 8-10cs É

Összekötetések: Karesz (HA5CAR), Rudi (HA5HS 5,8), Boby (YO2AAG), Barnabás (HA5ALE), Tibi (HA5APK 5,7)

Vacsora: lágy tojás, kétszersült, zöldséges noodles

Éjjel egy halat fogtam, de leakadt. Majd gyengül a szél.

2009.03.02. (891. nap)

1016mbar, 32-40fok, Bf1ÉÉNy,

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Tegnapi noodles maradéka.

De. Hajómosás; folyamatos vitorlaállítgatás, gyorsítani próbálok és élesíteni –pontos irány tartás. Sajnos hajnalban és reggel csak Ny felé vagy DNyNy felé tudtam csak vitorlázni, a hullámok is nyomnak és az áramlás is;

Később nagyvitorlát javítottam, újabb négy folt került rá (86 folt van most a nagyvitorlán már). AKKU=12,42V (valami szívja le az akkut!);

Ebéd: pappadam (Sri Lanka stílusban) kisütve olajban, lencsefőzelék, főtt gomba, hagyma

Du.

A beépített motor indító motorját lekötöttem a rendszerről és a napelem csatlakozóit tisztítottam; remélem most már oké lesz az akku. Akku=12,84V ismét, szóval a problémát megoldottam;

Az orr-rekeszből kimertem 2-3dl vizet ismét beázok, ismét lesz munka Omanban.

A kormány is ’lötyög’ ezzel is majd kell valamit csinálnom Omanban.

Polcrendezés és szerszámos láda átpakolás szerszámok tisztítása.

1330UTC 14,292MHz rádiózás POS(13-41N; 062-54E); táv 549tmf; 58tmf/24ó

A szél 6-8-9-10-12cs É/ÉK a köv. napokban

Összekötetések: Karesz (HA5CAR 5,7), Rudi (HA5HS 5,8), Tibi (HA5APK), Boby (YO2AAG 5,6), Laci (HA8DN, Szeged)

Éjjel a szél legyengült. 2-3cs 290-re tartottam;

2009.03.03. (892. nap)

1012mbar, 32-40fok, Bf.2-3ÉÉK;

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Reggeli: tegnapi vacsora maradéka;

A napelemet átkötöttem a hajó másik oldalára, így több fényt kap!

Térkép: INT4703; INT71;

De.

Térkép doboz tisztítás, térképrendezés és a penészedő térképeket tisztítom;

Ebéd: rizs, zöld moongs, krumpli saláta, uborkasaláta, fasírt (Biopont);

Du.

A napelemet visszakötöttem az eredeti helyére követem a napot, jó lenne visszatölteni az akkut.

Gyógyszerválogatás: a régi lejárt gyógyszereket kidobtam a szemetesembe (Fenistil, Semicillin, Ospen, Amoxicillin-B)

1330UTC Rádiózás 14,292MHz POS(14-05N; 061-50E); 482tmf a táv; 67tmf/24ó;

7-9-12cs É/ÉK/ÉÉK szél a köv. napokban;

A napelem töltését megbeszéltem a magyar körrel és Apuval.

Karesz (HA5CAR 5,5), Rudi (HA5HS 5,8)

Éjszaka erősödő szélben Bf.4 negyedbe döngettek, a hullámok nőnek CARINA erősen imbolyog és rázkódik; így az alvás nehéz; de egy repülőhal berepült, ami jó!

2009.03.04. (893. nap)

1018mbar, 30-38fok; Bf.2-3 ÉÉK;

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Reggeli: a tegnapi vacsora maradéka és sült rephal

Ma kiolvastam Toni Morrison Tar Baby könyvét (Nobel díjas író, jó könyv) és Georg Orwell, The sporting Spirit

AKU=12,47V, majd du.-ra 12,82V (napelem töltés után és közben)

Ebéd: szárított mangó és instant leves

Du. erősödik a szél és rossz a láthatóság; nagyok a hullámok és be is csapnak a kokpitbe.

1330UTC 14,292MHz POS(14-28N; 060-26E), 398tmf a táv; 84tmf/24ó (szakasz rekord); 4csomóval vitorlázok Ny felé; 8-9-10-11cs É/KÉK a köv. napokban;

Karesz (HA5CAR), Rudi (HA5HS 5,7), Tibi (HA5APK), Károly (YO2GL 5,6), Boby (YO2AAG 5,7); Attila (HA5CDM, Bp.), Zoli (HA7JZ 5,8), Richárd (HA6ICP, Recsk).

Vacsora: rizs, fekete moongs, uborka, főtt krumpli, szárított hal, babcsíra (csíráztatok); alma

Esti olvasás: George Orwell, Marrakech;

Éjjel gyengült a szél és ÉK-re változott. Hajnalban fogtam egy nagyobb tintahalat.

2009.03.05. (894. nap)

Weatherfax:

Nwe Delhi – Indiai Óceán, 7403 1430-0230UTC/ 14840MHz 0230-1430

CairoRed Sea: 4526,5KHz és 10123KHz; 0000UTC/0600UTC/1200UTC/1000UTC

Ankara: 3377KHz/ 6790KHZ; 0330UTC/0430UTC/0940UTC/1240UTC/1840UTC

(További részletek: Lsit of Radio Signals Vol.3)

1018mbar; 28-35fok; Bf.0-1K reggel

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

De. Nagy szerszámos láda kitakarítás

Ebéd: tintahal kisütve rizzsel

Du. szerszámok tisztítása és rozsdátlanítás; a kis GPS beesett a vízbe és azonnal elsüllyed. Elvesztettem egy GPS-t, a legjobbat. Van még kettő, de sajnos az egyik nagyon régi és a másik kicsit már eltört.

A rossz láthatóság oka a homok Omanból, az egész hajó homokos.

Du. rádiót hallgattam: 17,828MHz; 13,818MHz; 11,760MHZ, 12,095MHz,

1330UTC rádiózás POS(15-04N; 059-33E); 339tmf a táv; 59tmf/24ó;

1-2cs 280-ra tartok; 6-7-9-12cs ÉÉK/K6ÉÉNy/É szél a várható a köv. napokban;

Összekötetések: Karesz (HA5CAR 5,9), Rudi (HA5HS 5,9), Tibi (HA5APK), Boby (YO2AAG)

2009.03.06. (895. nap)

Könyv ajánló: Red Sea Pilot, Stephen Davies, Elaine Morgan,

Témája: A Vörös-tenger és az Ádeni öböl, Omántól Egyiptomig

1018mbar, 28-35fok, Bf.1K,

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Reggeli: tegnapi maradék és repülőhal sütve, kakaó

Delfinek nagyon gyorsan úsztak el CARINA mellett

De: a mechanikus fúróm ellenőrzése, zsírozása

Egy halászhajó a távolban,

Ebéd: Blinjo Tawar oljaban kisütve, majd leves grízgaluskával,

Du. horgászbot átszerelése.

Akk=12,8V

1330UTC 14292MHz POS(15-27N; 058-44E) , 286tmf-re van a cél, 53tmf/24ó

Karesz (HA5CAR), Tibi (HA5APK5,7), Richárd (Krakkó, SP9DTI), Rudi (HA5HS)

A várható szelek:4-8-10-11.

Este fogtam egy tonhalat, egy részét megettem

2009.03.07. (896. nap)

1019mbar, 28-35fok, Bf.1ÉK, 2cs 280-ra vitorlázok,

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Reggeli: sült hal, uborka és csíra

Rádióhallgatás 5848, majd élelmiszer ellenőrzés

Akku=12,5V

Ebéd: sült hal, paradicsom, csíra

Az akku eléggé lemerült a rádióhallgatás miatt, inkább visszafogom magam...

1330UTC 14,292MHz POS (15-58N; 57-39E), 217tmf a céltól a táv, 69tmf-et tettem meg jó irányba. Karesz (HA5CAR), Rudi (HA5HS)(5,8), Laci (HA7MO, Karcag), Tom (HA7RY, Fót)

Időjárás: 5-6-7-10-11cs ÉÉK, KÉK, É, ÉNy, K, KÉK a köv. napokban

Rádióamatőr verseny van, így minden freki tele van, de azért halljuk egymást.

Rádiózás:

9400-9995

12100

13570-13770

15100-15800

17480-17900

18900-19020

21450-21850

Vacsora: noodles, saláta, sült hal

Éjszak fogtam egy tintahalat, majd a szél nagyon legyengült csak az áramalt vitt ÉÉNy felé.

2009.03.08. (897. nap)

BBC rádiózás a környéken

6-15UTC 11760;

9-14UTC 15575

03-06UTC 9410

02-04UTC 6195

15-17UTC 12095

18-20UTC 5945

19-21 1413

1018mbar, 32-38fok, Bf.1-2 ÉNy;

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Akku 12,28V, nagyon lemerült. Autopilot minimalizálás, kormányzás és horgászás.

Később az első polc átpakolása, takarítás

Ebéd: rizs, sült tintahal (kalamári), csíra és saláta

Du.

Kormányzás és olvasás, gyengül a szél Bf.2-3 ÉÉK-ről Bf.1ÉK-re.

1330UTC Rádiózás 14,292MHz POS(16-10N; 56-46E), 165tmf a táv a céltól, 52tmf-et tettem meg az elmúlt 24ó alatt jó irányba.

Rudi (HA5HS)(5,9), Boby (YO2AAG), Zoli (HA7JZ), Tamás (HA5PTS)

a szél várhatóan 7-11cs ÉÉK-K a köv. napokban;

vacsora: ebéd maradék

Éjjel gyengülő szél és sok kormányzás.

Delfinek követnek.

2009.03.09. (898. nap)

’Everything that is not you is an object, it is luggage for the journey. The less of it, the more comfort the journey’ Sri Sathya Sai Baba

1018mbar, 28-38fok, Bf.1K,

Reggeli: rizs, szárított hal

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Éjjel leszakította a műcsalit egy nagy hal. Csak kettő van, így rossz kedvem van.

De: Kabinrendezés, néhány helyen ismét beázok,

Egész nap gyenge szél, alig haladtunk. 1-2cs 280-ra

Ebéd: lepény, kenyértésztából sütve.

AKKU 12,32V a napelem tölt

1330UTC 14,292MHz POS(16-19N; 55-59E), 46tmf/24ó

Rádiózás: Karesz (HA5CAR)(5,9), Rudi (HA5HS), Lajos (HA8VA, Tompa, 5,9), Laci (HA0NAR, Debrecen, 5,9), Zoli (HA7JZ, Jásztelek, 5,9), Karcsi (HA1ZU, Bp, 5,7), Barnabás (HA5ALE, 4,5), Gábor (HA7PO, 5,9, 2007. januárja óta nem beszéltünk), Lajos (YU7GL 5,9, Topolya), Miklós (YO5ALI, 5,9, Nagyvárad), Boby (YO2AAG, Temesvár)

Szél köv. napokban: 7-10cs ÉK-K

Ma kiolvastam: Sathya Sai Sri Baba Speaks XVII

Éjjel gyenge szél.

2009.03.10. (899. nap)

Weather fax: Indiai-óceán (New Delhji)7403 1430-0230; 14840MHz 0230-1430

Red Sea (Kairo): 4526,5MHz; 10,123MHz 0000UTC, 0600UTC, 1200UTC; 18UTC

Lásd.List of Radio Signal

1012mbar, 32-38fok, Bf.1-2K, 2-2,5cs 290-re,

C-vitamin, Magnézium és Kálcium pezsgőtabletta

Reggeli: lekváros kétszersült

De:

Orr-rekesz és az ágy alatti rekeszek ellenőrzése, sajnos víz volt az orrban! A szigetelés valahol ismét nem jó! Tehát javítani kell.

Ebéd: kuszkusz (de rég volt már), szárított hal, chili, káposzta

Du: Ruhák rendszerezése, a táskám zipzárjai már mind szétrozsdásodtak…

Egy halászhajót látok a távolban, majd később egy fehér vitorla. Vitorlás!

Silver Heel (44láb körüli vashajó) megközelített és fényképeztük egymást és beszélgettünk.

Pont a rádiózás alatt, így nem tudtam ...

1330UTC rádiózás14,292MHZ POS(16-42N; 054-47E), Karesz (HA5CAR)(5,7), Rudi (HA5HS) (5,7), Miklós (YO5ALI) (5,8), Nagyvárad.

Vacsora: az ebéd maradéka zöldséges körettel, így minden zöldségem elfogyott! Éjjel gyengült a szél, így kicsit motoroztam. Néhány nagyhajó ment el a közelemben, de nem volt vészes a forgalom.

Az árbocfény villog, kontakthibás, javítás Ománban. Holnap telihold és messzire ellátni. Óránként vagy félóránként felkelek és ellenőrzöm a forgalmat.

2009.03.11. (900. nap)

HAM net: Indiai-óceán net, Perth, AUS, VK7BO: 1115-1130UTC, 14,332KHz; 8104KHz 07LT

1018mbar, 25-35fok, Bf.1. K,

Reggeli: C-vitamin, a tegnapi vacsora maradéka

De: olvasok és hajót takarítok, majd totális szélcsend, motorozok. A bójákat követve és a nagyhajókat elkerülve bemotoroztam a kikötőbe.

VHF 12csatornán leadtam a hajó és az én adataimat.

Horgonydobás 12 előtt POS(16-56,15N; 054-00,35E)

Várakoztam a hivatalnokokra, a sárga zászló fent volt, de nem jött senki. Eric, egy francia jachtos kivitt a partra a dingijével.

Egy holland fiatal pár is itt volt, akikkel már találkoztam Sri Lanka és Maldív szigeteknél korábban, Kaptam tőlük sört, köszi.

Custom: 15 OMR; Imigration: 15 OMR; Vízum: 6 OMR– összesen 36 OMR

Megismerkedtem Ericcel és Sebastiannal, akik egy 50láb körüli vashajóval (S/V Genesis) mennek vissza Franciaországba. Eric 14év alatt kerülte meg a Földet, több helyen megállt dolgozni néhány évet.

Akku 12,52V

Délután bevittek Salalah városba.

Séta a városban; a külmotorhoz keresetem 2 ütemű olajat, de nem találtam, a hely zárva volt.

Vásárlás: 5kg krumpli, 3kg hagyma; 5kg liszt; 1kg lekvár; 5liter olaj, kenyér, kétszersült stb.

2009.03.12. (901. nap)

Délelőtt:

Reggel kiálltam a part mellé. Vízvétel 100liter kb. 200l mostanában a készletem.

Szigetelés, javítás az orrban, poliészter és üvegszálas munka.

Kötél munkák.

Sokan jönnek a hajómhoz és kérdeznek és beszélgettünk. Az itteni emberek gazdagok, de nem nagyon vesznek jachtot, és nem nagyon ismerik a vitorlás ’adventure’ kategóriát…

Délután:

A vízben a hajó alját tisztítottam 2 órán keresztül, teljesen algás, az Indiai-óceánon gyorsan nő az alga!

Benzin vásárlás: 113liter, 0,115 OMR 1liter 12,800-at fizettem, ami 30USD kb. Szerintem a világon itt a legolcsóbb az üzemanyag. Graham a bérelt kocsijával segített elhozni a 6km-re lévő benzinkúttól.

A Port Police a hajómhoz jött. Itt nem állhatok, vissza kell állnom horgonyra. Nincs dingim… Port Control utasítás, oké akkor beszélek velük, talán majd könyörgök is:-) Vittem nekik egy kis prezentációt az utamról és előadtam a kikötői kapitánynak és a managernek. (Nekik nincs főnökük.) Érdeklődve hallgattak és kérdezgettek, mivel hajósok és értik a tengert és a nehézséget.

„Miért csinálod? Valakitől kapsz pénzt ezért?”

Alapvetően a legtöbb ember célja az életben a pénz, és ezért ez a kérdés benne van az emberekben.

„Szeretek vitorlázni. Minden egyszerű és békés. Pénzt senkitől nem kapok ezért.”

„Honnan van mégis akkor erre fedezeted?”

„Alapvetően nincs. Néha valakinek megtetszik amit csinálok, és küld pénzt. Indulás előtt gyűjtöttem, néha kisebb munkák, de 2,5 év után már nincs sok és itt hazáig szinte kizárt a munka.”

100USD lett volna, hogy ha a part mellett állok. Vagy mert megsajnáltak, vagy a prezentációmat találták érdekesnek, de elengedték a díjat. Ők, így segítenek.

Vacsora a kikötői kantinban marha curry 0,500 OMR-ért.

Kora este a Oasis Sailing Cluban interneteztem egy órát 0,700 ért, ahol több tengerésszel beszélgettem.

Este a szomáliai hajósokkal, indiai halászokkal és a zanzibár származású Adival James Bondot néztünk (DVD) az ománi teherszállítón és teáztunk. DVD-ket cseréltünk. Lett egy csomó tradicionális afrikai zeném!

Éjjel a naplót írtam hajnali 4-ig a parton, ehhez persze kellett egy kis kávé is.

2009.03.13. (902. nap)

Délelőtt:

Szigetelés az orrban, kicsit beáztam és kerestem a helyet, hogy hol, és tömítettem.

Kormány olajozás, mert nyikorgott már. Mivel lötyögött is, szétszedtem és a kikopott fémrészeket kitömtem fém darabokkal.

Majd Adival kávézás a CARINA fedélzetén.

A halászok adtak egy halat, amit ebédre Adi megsütött nekem. Nagyon jó lett! Köszönöm!

Délután:

Egy halászhajó mellé álltam be, de nem értem el az árbocfényt, szóval beszéltem Ibrahimmal, egy jemeni kapitánnyal, akinek nagy halász vashajója van és magasabb, azt is megpróbálom holnap, hátha onnan elérem. A hajója magasabb, mint a halászoké.

Majd pihi:

Strandon úsztam és szabadtüdőztem, Itt korall nincs, csak halak, de nem sok.

Majd sétáltam a környéken, az egész környék számomra sivatag.

Vacsora a kikötői kifőzdében 0,500-ért, kb. 1,1USD.

Este 6-kor elmentem Robert 51lábas hajójára a születésnapi (66) partijára. Minden hajós ott volt a 6 hajóról, szóval sok-sok hajós. Téma a vitorlázás és a szomáliai kalózok. Robert délután elvesztette az útlevelét, én vittem vissza neki. Szóval nagyon örült! Születésnapi ajándék vagy ilyesmi. Csak egy kis varázsltat, mondtam :-)

Éjjel naplót gépeltem a parton és az indiai hajósokkal beszélgettem.

Hal curry:

1.      apróra vágott hagymát olajban kisütni

2.      paradicsomot vágni bele

3.      foghagymát, gingert és chili-t összetörni és beleönteni

4.      hozzáadni: só, 1 teáskanál chili, fél teáskanál koriander, fél termarik, majd egy pohár víz és a hal.

2009.03.14. (903. nap)

Reggel átmentem Adihoz, aki halat sütött nekem reggelire. Azt mondta, hogy most a szomáliai hajó legénysége a családom, a jemeni kapitánnyal. Nagyon jól esett.

Tegnap vett egy mobilt és én segítettem beállítani mindent rajta, szóval nagyon örült.

Egy órát magyaráztam, de nem biztos, hogy érti is, de hát majd a gyakorlat...

Délelőtt:

A nagy halászhajójuk mellé álltam be, hogy az árbocfényt kijavítsam. Tegnap egy kisebb halászhajó mellé álltam be, de az nem volt elég magas, hogy elérjem az árboccsúcsot (6,5m).

Innen könnyen ment, 2 órás munka a kánikulában. Majd teázás a hajókantinban a legénységgel.

Egy jacht elment venni üzemanyagot és nekem is vett 28l-t 8USD-ért.

A Qua Vadis, egy új-zélandi alu jacht visszafordult indulása után 2 nappal, tegnap érkezett vissza. A ’gear boksz’-ba jön a víz és nem találták meg az okát.

Délután bevitt egy ismerős a városba.

Vásároltam: ’2stroke outboardolajat; élelmiszereket; fénymásoltam jacht levelet, útlevelet és sétáltam a városban. Vacsora egy olcsó helyi kifőzdében 0,600-ért (1,5USD). Majd egész éjjel interneteztem, képek/videók feltöltése a meder.hura.

Lebenani vagy Kobosz– helyi ománi kicsi roti

Kerla – nagy roti

Saorma , Santucs – grillezett hús, ománi étel

Matan – marha

Digag - csirke

 

Oman

Omán Magyarországnál háromszor nagyobb szultánság az Arab-félsziget délkeleti peremén. Területéhez tartozik a Hormuzi-szorosra „felügyelő”, egykor Kalózpart néven ismert Muszandam-félsziget.

Az Arab-félsziget délkeleti részén elterülő ország sivár, lakatlan partszakasszal érintkezik az Arab-tengerrel és az Ománi-öböllel. Az ország északi részén a parttal párhuzamos Ománi-hegység, a déli parton a Kara-hegység keleti nyúlványai húzódnak. Területének nagy része sivatag. Legmagasabb pontja: Dzsebel-es-Sam, 3352 méter.

A mai ország területének lakói már az időszámításunk előtt 4. évezredben magas szintre fejlesztették az öntözéses földművelést és a hajózást. Az i.e. 6. századtól az iszlám 7. századi érkeztéig Omán három iráni dinasztia birtokában volt, vagy befolyása alatt állt. Ezek: az achaimenida dinasztia, a parthusok és a szasszanidák.

Az iszlám már Mohammed életében elterjedt Ománban. 634-ben területét az Arab Birodalomhoz csatolták és a 8. században a mai lakosok elődei, a haridzsiták saját imámjuk vezetésével függetlenné váltak. 1508-ban a portugálok jelentek meg és foglalták el. Maszkat 140 évig, 1508-tól 1648-ig volt a birtokukban. Tengeri útjaik védelmében az európaiak megerődítették a várost, ahol máig fennmaradtak a gyarmati építészet emlékei. A portugál uralmat az Oszmán Birodalom váltotta fel 1650-ben.

A jelenlegi uralkodó dinasztia megalapítója, Ahmed bin Szaid 1741-ben vívta ki a terület függetlenségét, és egyesítette az országot, sőt elfoglalta Zanzibár szigetét is. A 19. század második felében az angolok vetették meg a lábukat a térségben, és 1891-ben védnökségi szerződést kényszerítettek a Maszkat és Omán Szultánságra, amelynek függetlensége csak formális lett. 1913-ban az ország belsejében élő törzsek fellázadtak az angol uralom ellen, és kikiáltották a független Ománi Imamátust. Ezt hétéves véres háború után ismerte el a partvidéki Maszkat és Omán szultánja, valamint Nagy-Britannia. 1951-ben Szaid maszkati szultán csapatai, angol fegyveresek támogatásával, elfoglalták az imamátus egész területét. Szaid uralma a legsötétebb középkort testesítette meg. Általános volt a rabszolgaság, a szultán magánvagyonának tekintette az ország olajkincsét is. A trónörökös, Kábusz, oxfordi tanulmányait befejezve, megpróbálta rávenni apját egy mérsékelt reformpolitika bevezetésére. Amikor kudarcot vallott, 1970-ben csendes puccsal magához ragadta a hatalmat. 1970-ig az ország két részből állt, a Maszkat és Omán Szultanátusból és az Ománi Imamátusból, melyet az új szultán uralkodása kezdetén egyesített.

Salalah

A Közel-Kelet egyik legvonzóbb úti célja Omán, ahol egyaránt megtalálható a keleti kényelem, a magas hegyvonulatok, a gyönyörű tengerpartok és a különleges sivatagi táj. Ománban tökéletes összhangban vannak a régi civilizációból fennmaradt hagyományok és a modern fejlődés vívmányai. Ebben az országban, amely az Egyesült Arab Emírátusok szomszédságában és az Ománi-öböl illetve az Arab-tenger partján található - megismerhetjük a kelet elbűvölő kultúráját, művészetét, történelmi örökségeit, természeti környezetét. Mindez a sok szépség érdemes arra, hogy közelebbről megismerhetjük őket. Omán büszke dicsőséges múltjára, jelenlegi teljesítményére és reményteljes jövőjére. Az Ománi Szultánság az Arab-félsziget délkeleti részén található. Ez az egykor elzárt, misztikus világ már a múltban is ámulatba ejtette az ide tévedt utazókat, hiszen a megszokott, végeláthatatlan sivatag mellett gyönyörű, hegyes vidékek, buja zöld területek, kis öblök és oázisok, valamint kristálytiszta, mélykék tenger jellemezte és jellemzi ma is a tájat. A napjainkban is gazdag hagyományokkal és kultúrával rendelkező ország első osztályú szállodákkal és strandokkal várja mind az aktív, mind a passzív pihenésre vágyó turistákat. A barátságos vendéglátás, a szolgáltatások magas színvonala, a változatos és sokszínű programlehetőségek egyre több embert győznek meg arról, hogy érdemes ezt az országot választani a nyaralásra, pihenésre
Hasznos információk:
Vízum: Az Ománi Szultánságba való belépéshez magyar állampolgároknak vízum szükséges. A vízumhoz a visszautazást követően 6 hónapig érvényesnek kell lennie az útlevélnek. A vízum Ománba érkezéskor a repülőtéren fizetendő. Vízumdíj: 16 USD/fő vagy 6 Rial/fő (FONTOS!! Ománban péntekenként munkaszüneti nap van)
Időeltolódás
: + 3 óra
Időjárás, öltözködés: 35-45 C (Májustól szeptemberig), 20-30 C (Októbertől márciusig). Érdemes szellős ruházatot vinni, de az épületekben mindenhol légkondicionálás van, ezért legyen nálunk mindig egy kardigán. A hölgyek nagyon rövid szoknyát és sortot ne hordjanak, de ha a térdük kilátszik, senki nem szól. Mecsetekbe csak fedett vállal és térdet takaró öltözékben lehet belépni. Nyitott, jól szellőző cipő ajánlott.
Hálózati feszültség: 220/240 V
Pénzváltás: Pénznem: Rial (1 OMR=2,6 USD). Váltási lehetőség a repülőtéren és a szállodákban. Vásárlásnál mindenhol elfogadják az USD-t, de így drágább árat számolnak, és Rialt adnak vissza.
Vásárlás: A piacokon és a bazárokban olcsón lehet vásárolni, elsősorban népművészeti tárgyakat, fűszereket, tradicionális arab ruházatot. Léteznek bevásárló centrumok is, ahol mindent meg lehet vásárolni.
Közlekedés: Taxit is igénybe lehet venni, de Ománban nyugodtan lehet autót bérelni, elfogadható áron van lehetőség autóbérlésre, és a vezetési kultúrájuk kifogástalan. Az úthálózat kiterjedt, de inkább autóutak jellemzőek.
Telefon: A magyar mobiltelefonok nem működnek, telefonálni a szállodákból lehet.
Étkezés: Ománban kedvelik az indiai és a libanoni ízeket, ezért elsősorban ezeket kóstolhatjuk meg. A szállodákban európai ételeket is kapunk. Olcsón és jót lehet enni (kb 2-3 OMR) az önkiszolgáló éttermekben (Automatic Restaurant). Szállodában vagy éttermben egy ebéd 2 főre: kb. 15 OMR, vacsora 2 főre: kb. 18 OMR. Alkoholos ital a szállodákban és a bárokban kaphatók, de elég drágán. (Egy pohár sör kb. 2-3 OMR, üdítő kb.1-2 OMR)
Fürdés
: A szabad strandokon is nyugodtan lehet fürdeni, de a legtöbb szállodának van saját tengerpartja, a városiaknak Beach Clubja, ahol kényelmesebb
körülmények között lehet fürdeni. Monokinizni a szálloda saját partján sem lehet. Magas faktorszámú napozókrém használata ajánlott.
Fényképezés: Mindent lehet fényképezni, azonban ha embereket (főleg nőket) szeretnénk fényképezni, előbb kérjünk engedélyt. A szultán palotájánál az őrök kedvétől függ, hogy fényképezhetünk-e.

Közbiztonság: Nagyon jó, sétálgatni napközben és este is nyugodtan lehet.

Fakultatív programok: Érdemes magunkkal vinni sapkát az erős napsütés miatt. Kiránduláskor sem árt, ha van nálunk valami melegebb felsőrész, mivel az épületekben és az autókban mindenhol van légkondicionálás. Ha Wadiba megyünk, legyen nálunk fürdőruha, törölköző és naptej. Sivatagban nagyon fontos valamilyen fejfedő és olyan cipő, amiből ki lehet rázni a homokot.

 

Mina Qaboos (Muscat) - small marina

Call Port Control on VHF 16 half an hour before entering harbour, they will advise about any big ship movements and direct you where to anchor. The Port Control officers track you on radar and make your course corrections for you. They will also notify the officials who will come to the boat. If necessary it is ok to go ashore and visit the immigration and customs building, though it is quite a long walk.  The Royal Oman Police will keep passports until departure; you are now expected to get visas (OR6 each) and pay a cruising fee (OR15 per yacht). You must present a clearance certificate from your previous port or face a fine of OR1500.

No longer allowed to pay Customs/Immigration fees by cash.

The authorities are reported to not be keen on yachts being left unattended while you travel inland or leave the country, so it is advisable to arrange for someone to keep on eye on the boat while you are away.

Mohammed Saad offers services to yachts such as helping obtain fuel and car rental (very useful for getting about); he will also look after the yacht if it is to be left.

Mohammed Saad
gasboob@hotmail.com

Port Control (VHF Ch. 16) will advise on where to anchor. The holding in the harbour is not always good in anything of a wind.

A small building next to the dinghy landing has basic facilities: shower, toilet, hand laundry facilities and water. It will be locked so ask at the Port Police office for a key. Although not a yacht club, the Oasis Club, situated just outside the port gates, is reported to be very welcoming to visiting yachties, providing great food, alcohol and WiFi. Contact marina on Channel 16. The marina office will contact the relevant officials for clearance. Visiting yachts are charged according to their LOA (not as previously reported on Noonsite). However, as the marina is nearly full with yearly berth holders, if a yacht is much smaller than the long term berth available it may be necessary to pay for the size of the berth and not of the yacht, if one wants to make sure that this berth would be guranteed. Although the marina is almost full marina manager Bob Looker bob@marinaoman.com will always ensure visitors can have a berth. There is water and electricity to all berths in the marina. Good restaurant and bar, and communication facilities exist as well.

Marina Bander Al Rowdha
P.O. Box 940,
Muscat 113, Oman
Tel:737288/ 291, Fax:737285
marina@omantel.net.om
Travel lift and some small repairs possible. Some toilets and showers, restaurant, limited chandlery. 20 minute taxi ride to good hotels and shops.

Mina Qaboos Port
Tel:+968-714001, VHF Channel 12

Anchorage Info.
16 56.23N 54 00.30E
4.5m average depth, sand over very hard-packed base.
Very tight anchorage with poor holding, boats dragging in light winds, sheltered but in commercial port.

Linkek:

http://www.omanet.om/english/home.asp

http://www.destinationoman.com/

http://oman.lap.hu/

http://www.lonelyplanet.com/oman

http://www.worldtravelguide.net/country/213/country_guide/Middle-East/Oman.html

http://www.omantourism.gov.om/

http://www.infoplease.com/ipa/A0107856.html

 

Hideg januári reggel volt, mikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.

Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett.

Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.

A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.

A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek.

Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben, egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.

A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?