Blog


2010 októberében jártam Taorminában az egyik Földközi-tengeri túránkon. Az Etna vulkán látványa, a történelmi kis város, a közeli strandok és halászfalvak... jó újból itt lenni!!! Számomra plusz szépsége a helynek, hogy semmi sem változott, még a bóják is ugyanott vannak. Mi horgonyoztunk :-)
Egész nap városnézés (felmentünk a várba is) és strandolás. Este Péter ismét halételeket készített a csapatnak. Taormina i.e. IV. században alakult és így nagyon sok régi történelmi épülete és szobra maradt fent, bőven van itt néznivaló...
Szombat hajnalban indulunk, áthajóztunk a Messinai szoroson a Jón-tengerről a Tirrén-tengerre. A szorosban nagy a hajóforgalom és elég szeles (25 csomós). Utána gyenge szelek (néha szélcsend) és alapvetően negyed szeles vitorlázás.
Éjfélkor érkezünk Stromboli szigetére.
A vulkán 924 méter magas és már 25 mérföldről is jól látszott. A szigetnél San Vincenzo nevű kis falunál horgonyoztunk. Másnap vasárnap és délelőtt felmásztunk a vulkánra. Előtte kora reggel szokás szerint halpiac (ami most a tengerparton van :-)
13:30-kor indulás tovább. Gyenge szeles vitorlázás és negyedezés szokás szerint. Késő délután a szél beerősödik (12-14 csomós szél, hajó sebessége 6-7 csomó). Naplementekor fogtunk egy 16-18 kg-os TONHALAT! Csak 30 perc fárasztás után tudtuk kihúzni. A hűtő megtelt hallal! Éjszaka 3 óránként váltjuk egymást, ami optimális nekünk gyenge szeles menetben. Hajóforgalom is minimális. Hétfőn a reggeli, az ebéd és a vacsora hal. Ilyen utoljára a Lullaby vitorláson volt, amivel az Adriáról Sydney-be vitorláztunk 2010-12-ben. :-)
Hétfő éjszaka érkeztünk a Pontine szigetekhez, Ponza szigethez (a város neve is Ponza). Pontine öt szigetből álló vulkánikus szigetcsoport Nápolytól kicsit északra, nagyrészt természetvédelmi terület.
Nagyon szép itt minden, képek a galériában.

Taormina, Szicília: Murter-sziget (Horváto.) – Castiglioncello, Toszkána 1000 mérföldes, 2 hetes gyakorló túránk 2. megállója. Otranto-ból 50 óra hajózás után érkeztünk meg ma reggel. Gyenge szeles vitorlázások, gyakori szembe szelekkel és szélcsendek, emiatt voltunk lassabbak.
Ez az 5. alkalom, hogy átvitorlázok az Otranto-i csatornán. Az áramlással általában nem kell számolni, mivel 0,5 csomós (ami a hajó átlag sebességéhez képest kicsi, de persze vannak kivételes esetek, akárcsak a mi "csövünkben" :-) Ami igazán figyelmet igényel az a hajóforgalom. Itt szeparált hajózási útvonalon kell haladni, nagy a hajóforgalom, mivel ez az Adria bejárata. Emellett itt is sok az olasz halász...
Újra a Jón-tengeren. Sokszor vitorláztam itt, és még mindig, (vagy épp ezért?), szeretem. Alapvetően minden tengert szeretek...
A hajón van radar és Navtex, szóval használjuk és gyakorlunk. A környéken nagy a hajóforgalom és különösen éjszaka nagyon életszerű a gyakorlat. Mindennap követnek a delfinek, reggel, délután és este. Ezt mindenki nagyon élvezi, és én sem tudom megunni... :-)
Holnap indulunk tovább...

Három teljesen különböző túrám lesz most, túravitorlázóknak és kezdő vitorlázóknak:
1. 2 hetes 1000 mérföldes túra gyakorlott vitorlázóknak / útvonal: Muter – Castiglioncello, Toszkána / időszak: jún. 29 – júl. 13 (3 tenger átvitorlázása: Adria, Jón-tenger, Tirrén-tenger)
2. 1 hetes túra Korzika körül egy nagyon kedves családdal / júl. 13 - júl. 20
3. 10 napos Korzika - Szardínia túra kezdő vitorlázóknak / júl. 20 - júl. 30
---
Az első 2 hetes túra 1. szakaszát (Murter – Otranto, 260 mérföld) 49 óra alatt teljesítettük vagyis 5,3 csomós átlag sebességünk volt jó irányba. Max. szelünk 25 csomós északi volt, átlag 10-15 csomó. Szél iránya: ÉK – É- ÉNY. Delfineket is láttun és szokás szerint hosszan követtek. Hétfőn délután érkeztünk meg és lehorgonyoztunk az Otranto-i öbölben. Városnézés, halpiac, piacozás. Otranto-ban 2009 nyarán kötöttem ki Carinával, jó régen volt már... A hely nem változott semmit, szuper strandok, szuper olasz pékségek és pizzák. Kedden beálltunk a marinába és este 'ünnepi' vacsora: kardhal és tintahal sütés Péter szuper receptje alapján. Ja' és az előétel: homár... :-)

Csütörtök éjjel irány Murter szigete, Adria. Péter barátom vizsgázott Horvátországban (Zadar) és segítettem neki (C vizsga). A horvát vizsga nagyon egyszerű, és aki az Adrián szeretne vitorlázni nyaralások alkalmával, teljesen megfelelő.
Sajnos a magyar papír nemzetközileg nem annyira elfogadott, ha dolgozni szeretnél (pl. charter skipperként). Nekem is magyar van (I.osztály és más 1X éve).

Péntek délelőtt érkeztem meg Budapestre, de már délután lementünk a Balatonra. Egy hét a Balcsin, Fonyódon... Vitorlázgatás Fonyódon a Bélatelepi strandon egy kis jolléval. Borulás és árboctörés :-), majd árbocjavítás, erős szeles vitorlázás egy jóbaráttal 24 lábas kisvitorlással (Balatonbogláron)…
Jó itthon lenni ismét, igaz most sem sokat! Péntek hajnalban irány az Adria.

A verseny után szombaton pihenés, ünnepélyes eredményhirdetés, közös vacsora, vasárnap hajótakarítás, kisebb javítások, akkutöltés stb. és hétfő reggel indulás vissza Lorientbe. Egy mondatban 3 nap, elég rövid…
Douarnenez – Lorient (100 tengeri mérföld): szóló vitorlázás, amit nagyon szeretek (és ajánlom MINDENKI-nek!). Az első 4órában gyenge szelek és szélcsendek váltogatják egymást. Eső, eső és eső… majd után végre megjött a szél. Medium Spi + Nagyvitorla vitorla kombinációval hátszeles menet (szokásos hajószállítás vitorla kombináció). Délután és este erősödő szél, 31 csomós volt a legerősebb pöff! Ekkor persze már reffeltem a nagyvitorlát és a Spi-t is leszedtem,
A MAP versenyen megismerkedtem egy másik Tiptop skipperrel Guillaume Evrard, aki sport managerként dolgozik és a 596-os számú Mini 650-essel versenyez, ami szintén Tiptop típus, mint Felicity. Szóval mi egy nagy ’Tiptop család’ vagyunk :-). Vendee Globe 2012-13 directornak az asszisztenseként dolgozott hónapokat és mesélt a Vendee Globe szervezésről, szervezetről … néhány év múlva talán Ő lesz a director :-). Néhány érdekes adat: Vendee Globe szervező csapata: 80 alkalmazott, 250 önkéntes és 20 versenyhajó indul a versenyen. A MiniTransat szevező csapata: 3 alkalmazott, 30 önkéntes és 84 versenyhajó indul…
Douarnenez-ben mellettem állt indulás előtt Bertrand DELESNE, akinek az idei Minitransat 4. Minitransat-ra lesz. A hajója a 754-es számú proto, a neve Teamwork. 2011-ben 4. lett, 2009 2. lett és 2007-ben 19. ként végzett a Minitransaton. Szerintem Ő is nyerő esélyes.
---
Ha szeretnél támogatni, akkor nézd meg ezt a videót, kövesd a csatornámat a jövőben és ajánljad másoknak is a csatornámat. (Nézettség alapján, támogatja a MiniTransat projektemet a Dailymotion.) Videó csatornám: http://www.dailymotion.com/Felicity_585
Ismét Lorientbe: Mellettem daruzták be Maitre CoQ (Jérémie Beyou Vendee Globe hajóját). Sajnos fel kellett adnia a tavalyi Vendee Globe, non-stop szóló Földkerülő vitorlásversenyt technikai okok miatt, pedig nagyon jó és tapasztalt óceáni szóló vitorlázó. Sok MOD 70 verseny trimarán ismét mellettem.
---
Jó lenne egy olyan Balatonhoz hazamenni, ahol szabad horgonyozni, ahol szabad bójára állni és ahol a nádasba is be lehet állni kisvitorlással és csónakkal. (Nem is régen lehetet, és most már nem lehet.)
Jó lenne egy olyan Balatonra hazamenni, a hajózási szabályok a hajósokért vannak. (Réges régen ilyen volt.)
Jó lenne egy olyan Balaton, ahol a kikötői lehetőségek, hangulat és árak nem csak a gazdagoknak engedik meg a vitorlázást, hanem többeknek! Ez a Balaton az én Balatonom, és remélem egyszer valóság lesz.
Békét és Szelet!
Felicity és Áron

Trophée Marie-Agnès Péron 2013: 34. lettem 48 hajóból a Mini 6.50 serie kategóriában.
A 33. és köztem csupán 1 perc volt. Éjszakai érkezéskor nem találtam a ’finish line’-t… Az előttem lévő négy hajó néhány percen belül ért be. A Mini 6.50-es hajók végig nagyon közel voltak egymáshoz és kb. 1,5 nap vitorlázás után általában két hajó között csupán percek voltak :-). Szóval izgalmas verseny volt, nagyon élvezetes és ismét sokat tanultam.
A rajtot nagyon elrontottam, a zsűri hajóhoz közel indultam az előnyös oldalon, de a hatalmas tömörülés miatt késve.
Bf. 15-18 csomós szél volt és szinte minden hajó reffelte a nagyvitorlát (1. reff) és így cirkáltunk végig az öbölben (18 mérföld, kb. 4 óra menet idő). Ezen a részen feltornásztam magam a 20. hely köré, de utána egy nagyon elrontott kireffelésben visszaestem a 30-36 helyre… (Útvonalunk: Douarnenez – Iroise Sea – South Brittany – Douarnenez)
Érdekes, amikor az ember éjjel pihen veszít egy kicsit, ahhoz képest, aki egyáltalán nem alszik. Ezen a versenyen voltak, akik egyáltalán nem aludtak. Én az első éjjel 4-szer 15 percet aludtam, a második éjjel egyáltalán nem tudtam pihenni a nagyon erős szél miatt.
Tolga Pamir (KAYA ROPES, 581) a befutás előtt egy órával elbóbiskolt, mivel teljesen kimerült és emiatt kifutott a partra. A hajó teljesen megrongálódott: komoly hajótest sérülés, szerkezeti károk és persze meg is telt vízzel. Ez a Pogo 2-es végig a közelemben volt, nagyon sajnálom a történteket. Szerencsére Tolga, aki egyébként az első török a Mini 6.50-es osztályban, jól van.
A legnagyobb műszaki problémám az volt, hogy a második este 18:30-kor elszakadt a spi bum tartó kötél, amikor éppen Code 5 (small aszimmetrikus spi) és teljes nagyvitorlával 13 csomóval szörföztem (20-24 csomós szélben, TWA: 130 körül volt). A spi egyből elszállt és ilyenkor azt leszedni nem egyszerű… tipp: le kell engedni a vízszintig, mert ott kevesebb a szél és onnan behúzni, de így sem egy gyors menet. Szóval 30 perc teljesen kiesett (átszámolva távolságba 6 mérföld), utána pedig csak orrvitorlát tudtam használni, ami miatt lassúbb voltam. ’C’est la vie’ ahogy a francia mondja.
Damien CLOAREC nyerte a versenyt egy új Nacira típusú Mini 6.50-essel. Indult a versenyen egy régi Pogo 1-es is, ami már történelem :-). A Pogo 1-es volt az első igazi modern verseny Mini 6.50-es típus, kb. 15 éve. Nekem nagyon tetszik, csak hát lassú (utolsó előtti lett)...
A 850-es új proto-nak ez volt az első versenye, a hajó neve: FANA’O (Lombard design) és 6. lett, ami jó eredmény. A hajó csak a versenyre lett kész.
Az új Mini 6.50 serie típus az ARGO 6.50 (Lombard design szintén, http://www.marclombard.com), ami most kiderült, hogy gyorsabb negyed szélben a Nacira-nál is. Ez a mostani versenyen jól látszott. A 836-os ARGO 6.50-es mellettem áll a kikötőben és a skippere Hervé Aubry (Hervé Sail Design, HSD) megmutatta a hajót. A legnagyobb változás a hajó formája és persze apró részlet...

Holnap kezdődik a következő versenyem, ami szóló lesz (80 indulóval!): Marie-Agnes Peron Trophy.
Interneten is követhető lesz szokás szerint: http://yb.tl/map2013
Júl. 13. 11:00 ’Skipper’s briefing’ / Jún. 13. 13:00 kihúzás a marinából / Júl. 13. 15:00 START (A Mini 650-es osztály versenyen a rajt: 8 perces / 4 perces / 1 perces és rajt)
Várhatóan szombaton (jún. 15) lesz a befutás.
További információk a verseny weboldalán: www.winchesclub.com/minis650/map
Útvonal: www.winchesclub.com/minis650/map/EN-139.htm
---
Ha szeretnél támogatni, akkor nézd meg ezt a videót, kövesd a csatornámat a jövőben és ajánljad másoknak is a csatornámat. (Nézettség alapján, támogatja a MiniTransat projektemet a DailyMotion.)
Videó csatornám: http://www.dailymotion.com/Felicity_585
Két videó a legutóbbi versenyemről (UK Fasnet 6.50):
http://www.dailymotion.com/user/Felicity_585/1#video=x10trpa
http://www.dailymotion.com/user/Felicity_585/1#video=x10ts1u
Köszönöm előre is és jó szelet! Felicity és Áron, Douarnenez, FR

Hétfő – kedd: Zolival vitorlázás Groix sziget körül. Gyakoroltuk a rajtot. Két bója között indulás ’pontosan’ időben. 3 perces – 1 perces – rajt… jó kis gyakorlat. Vitorlakezelési gyakorlás (Code 0, Medium Spi). A Raymarine autopilot beállításait átállítottam és a digitális compass-t újra rögzítettem. Kilazult a csavarja és emiatt nem volt szerintem jó az iránytartása az autopliotnak. Sebesség tesztetés más Mini 650-esekkel.
Szerda - csütörtök: nincs szél, hajókarbantartás. Van mit csinálni a hajó körül… vitorlaragasztás, akku töltés (és szinkronizálás), ’Méder Áron, HUN’ felragasztása a hajóra, hajó aljának tisztítása, árboc mászás (ellenőrzés és kisebb javítások), kötélmunkák, néhány plusz kötél bekötése, pakolászás (a raktáramat majd el kell hagynom), stb.
Péntek – szombat: Lorient – Douarnenez vitorlásút. A következő versenyem Douarnenez-ből indul és át kellett hozni a hajót Zolival. Annyira nem volt szél, hogy a 110 tengeri mérföldet 24 óra alatt tettük meg… Indulás után 6 órán át szélcsend és gyenge szelek váltogatták egymást (plusz sok eső!), utána bejött a bő szél és Spi + nagyvitorlával vitorláztunk. Ekkor delfinek is követtek minket (képek a galériámban). Az éjszaka nagy részét bő negyedszélben tettük meg átlagban 6-6,5 csomóval vitorlázva. Hajnalban totális szembe szelünk lett, ami egész délelőtt kitartott. Holnap utazik haza Zoli és én kezdem Felicity-t felkészíteni a következő versenyre (MAP, Trophee Marie Agnes Peron 2013).
Köszönet Acsády Lászlónak (Thalamus Kutatócsoport) a levelében leírt összefoglalásért, téma szóló vitorlázáskor az alvás minimalizálása. Érdemes elolvasni, mert érdekes: „Az alvás megvonást leginkább azért sinyli meg az agy, mert nem jut kellő mély alváshoz (ún lassú hullámú alváshoz). Ezért ha ilyenkor ismét hagyják aludni, rögtön ezt pótolja. Maga a fáradtság, a figyelni képtelenség nem más, mint ezeknek a lassú hullámoknak a betörése az éber agyba. Ilyenkor történik meg, hogy kikapcsol a figyelem (ez lehet 1-2 mp, de bőven elég egy autóbalesethez). Ezek a lassú hullám betörések, azonban nem eléggé pihentetőek, mert csak az agy egy-egy pici részére terjednek ki és nem az egész agyra. Ezért hiába "bólintgatunk" nem pihenjük ki magunkat. Egyre több adat szól amellett, azonban rövid alvás (pl délutáni szieszta, 15-20 perc) rendkívül hatékony alváspótló és nagyon sok lassú hullám lemaradást le tudunk győzni ezzel. Tehát 1. javaslat (nem tudom mennyire életszerű a vitorlánál), hogy ha van biztos 20 perc tuti kell hagyni mély álomba zuhanni magunkat. A második ötlet, hogy miután elég masszív napi ciklusa van az embernek, amivel nem tud mit csinálni, jó ha ezeket a rövid alvásokat a nap hasonló részére helyezi. és mindenképp jusson belőle az éjfél és éjjel 2 közötti időben. A harmadik pedig, hogy több autogén tréning, illetve meditáció előidéz ilyen lassú hullámokat. Ezért akik ismerik ezeket a módszereket, sokkal kevesebb alvással beérik. Azonban nem mindenféle személyiségű ember alkalmas ezek maradéktalan elsajátítására, van akinek inkább árt mint használ, de ezt is ki lehet próbálni. Végül legújabban kísérleteznek azzal, hogy mesterségesen indukálnak lassú hullámokat az agyban. Ez működni látszik, de még a nagyon elején van az őszi versenyre ez önnek nem biztos, hogy segítség.”

Szombaton és vasárnap három Tiptop (egy Mini 650-es serie típus) közösen tréningezett, körülmények: 12-18csomós szél. Pálya: Groix sziget kerülés, kb. 30 mérföld. Vitorla kombinációk: Code 5 és később Medium Spi, majd elég sok cirkáló szakasz. Sajnos az autopilot nem működött valamiért… Viszont a szélmérőm most működik. :-)
Egy ilyen nap után, mikor visszaérek a bázisra, mindenem fáj. A Mini 650-esezés, főleg szólóban fárasztó és akár egy 8-10 órás ’laza vitorlázás’ (vagyis tréning és nem verseny) után már izomláza van mindenkinek… Sokat kell tanulnom és erősödnöm. Szóval sok kemény munka áll még előttem…
A mostani 2013-as MiniTransat-on nyolc 90-es évekbeli proto fog rajthoz állni, ami itt mindenkit lenyűgöz: 5 Paris Texas (Ludowic Mechin, 1991), 159 Micromegas/LogSail.com (Fanch Guiffant, 1993), 196 Reality (Nolwenn de Carlan, 1997), 229 Danse avec les Loups (Axel Trehin, 1998), 254 Mini Skirt (Alan Peyaud, 1999), 007 Dizikilepti (Hugues Chollet, 1992), 198 Karen Liquid/Kickers (Sébastien Picault, 1997), 291 Dephemerides (Eric Jezegou, 1991)
Lapok:  1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32  33  34  35  36  37  38  39  40  41  42  43  44  45  46  47  48  49  50  51  52  53  54  55  56  57  58  59  60  61  62  63  64  65  66  67  68  69  70  71  72  73  74  75  76  77  78  79  80  81  
Copyright © 2010 meder.hu.